Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit csinállnátok akkor hogyha...

Mit csinállnátok akkor hogyha ilyen módon kötnének belétek?

Figyelt kérdés

Nos van egy társaság, kifejezetten onnan is 2-3 ember. Aki kötöszködős és a legaljasabb módon azok ráadásul. Pl egyik haveromba úgy kötött nem rég bele, hogy haveromnak nagy volt a pupillája. Ezért bele állt az egyikük azzal, hogy bevan ekizve. Meg, hogy egy narkos g a haverom. Utána meg nekünk jöttek mi is mentünk volna. Csak haverom vissza fogott meg sok lett volna ott a környéken a kamera. És haverom nem bírt volna magával, hogy ne üssön először. Tehát az ő hibája az egész. Mert ők kezdtek volna egy verekedést. Nagyjából meg is csaphattuk volna őket. Bár mi 3-an voltunk, ők 10-en. De csak 2-3 ember jött volna verekedni. Illetve ők fogyasztottak speedet és kristályt. És ők eleve nem csak a drog miatt ilyenek hanem alapból is.


Mert az egyik elvileg thai boxos. És haveromat vipera- paprika sprayel verte meg. Illetve nem olyanok, hogy legközelebb találkoztok azt vagy béke vagy semmi. Ők megint betalálnak. Még pedig vagy úgy, hogy létszám fölényben vannak, vagy nem nagyon vagy képben.. Vagy ha gyengébbnek látnak titeket. És az ilyen emberek engem nagyon íritállnak. Gyülölöm őket, valamit szeretnék csinálni velük. Én is shaolinra járok. És izmos, erős vagyok. És idegesít a tény, hogy amikor megint elmegyünk oda bulizni. Vagy találkozok velük én vagy valamelyik haverom. Vagy akárki más, azzal vajon ilyen helyzetben mit csinálnak? Kirabólnak, kórházban jutattnak valakit. Lehet kapnak érte 5+ évvet. De senkinek nem éri meg, hogy hónapokig kórházban legyen. Úgy, hogy a legaljasabb módokon verték meg az illetőt. Én meg a haverjaim viszont ütőképes, izmos, profi küzdősportolok vagyunk. Mi kiállunk ellenük,de csak akkor ha egál kb a dolog. Viszont nálunk nem biztos, hogy lesz fegyver. Vagyis egyik haverommnál igen, rendőrképzőn tanult. És letette az engedélyt kispisztolyra. Ő viszont nem szeretné használni egyáltalán ha lehet!


Ők meg minden középtávú fegyverrel jönni fognak az fix. És nem riadnak vissza semmitől. Pedig magyarok, de kb a legrosszabb cigánynál is aljasabbak. Még rendes cigánnyal is gyakrabban találkozni. Mint ilyen alja akármilyen származású emberekkel.

18/F



2020. nov. 15. 18:26
 1/7 anonim válasza:

Hogyha valóban ilyenek. Amit írsz, hogy konkrétan már abba bele kötnek ha rajtad éppen olyan póló van. És ilyen indokokkal állnak neki valakinek?! Na meg viperával meg paprika sprayyel támadnak valakinek? Na az ilyenektől pedig simán kitellik az, hogy egyszer valaki pedig az áldozatuk lesz. Te nekik mentek lehet, hogy lekéselnek. Szóval szerintem ezekkel ne baszakodjatok inkább rendőrség!


Illetve ha thai boxolnak. Akkor lehet még akkor is megvernek ha 50 kg-s izomszegény semmik. Legalábbis a shaolin semmit nem ér, főleg a thai boxhoz képest!

2020. nov. 15. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Aki be van speed-ezve az nem érzi úgy a fájdalmat, mint egy józan ember. Ajánlom a paprika spray-t, hatásos kis cucc. Ameddig komolyabb dolog nem történik, a rendőrség nem hiszem, hogy túlzottan érdeklődni fog. Szerintem jobb elkerülni az ilyen idiótákat. Aki komolyan sportol az nem csinál ilyeneket, a termek nagyrészében ha megtudják, hogy visszaél a tanultakkal akkor hamar kiteszik. Érdemes vigyázni, lehet náluk bármi az általad felsoroltakból, netán kés is, szóval csak akkor álljatok le bunyózni, ha nagyon muszáj. Ha a dolgok tettlegességig fajulnak és mondjuk videó is van, akkor már érdemes lehet szólni a rendőrségnek. Vigyázzatok magatokra!
2020. nov. 15. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Az ekitől sem érzi valaki úgy a fájdalmat. Csak attól ugye lenyuggszik általában a legtöbb ember, ők lehet, hogy még ettől is agresszívak lennének. Ezeket ismerjük nagyjából jozanon is ugyanilyenek.


A lényeg, hogy mi sem szeretnénk velük balhét. De lehetséges, hogy legközelebb ha találkozunk velük. Akkor nekik állunk mert 3 embert vertek vagy akartak már megverni. Az ismeretségi körünkből. Minden alkalommal ilyen alja módon kötöttek belénk. Oké talán tavasszal látjuk őket legközelebb ugyebár a karantén miatt. Hátha elfelejtenek, bár nekik mind1 mert úgyis belénk állnak. Tehát ezért akarunk legközelebb mi kezdeményezni. De először meg próbáljuk megbeszélni. De velük nem lehet, mert nagy eséllyel úgyis nekünk jönnek. Ha meg nem mert esetleg megilyednek ami rájuk nem nagyon vall. Akkor meg valszeg nyaliznak utána meg máskor meglátnak valakit innen úgy.. És megverik. Amúgy meg az egy dolog, hogy nem érzi annyira a fájdalmat. Ettől még simán megverem főleg ennyi adrenalinnal és gyűlölettel karőltve. Na meg eléggé véknyak ilyen 65-75 kg-k lehetnek. 180-190cm magasak kb. Én pl 85 kg körül vagyok 180 cm-el. Azt, hogy milyen izmosak nem tudom. Első. Az pedig csak egy dolog, hogy thai boxol. Pl ahol én tanulok shaolint ott igen jól oktattják!

2020. nov. 15. 22:23
 4/7 anonim ***** válasza:
Jézusom! Ez a suttyóság netovábbja...
2020. nov. 16. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:

Srácok ti 1dióták nem tűnt fel, hogy volt már egy ilyen kérdés csak azt pont ennek az á1latnak a haverja tette fel akinek annyi esze volt hogy be vallota hogy tényleg be volt szívva egy kicsit.

dettó ugyan ez a sztori csak ők meg vissza akartak is vágni.

sajna linket küldeni nem tudok (k8rva régi a kérdés vagy csak én nem találom)

de én jelentem

nektek is ezt ajánlom.

2020. nov. 16. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

De, nekem feltűnt. Nem a haverja volt, hanem szerintem ugyanez a gyerek, csak maximum másik profilról. Szerintem ez csak egy sima trollkodás.

Ettől függetlenül jelentsük, támogatom!

2020. nov. 16. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

Ez az 6

Egységben az erő

(5-ös)

:)

2020. nov. 17. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!