Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Házimunka elvégzése?

Házimunka elvégzése?

Figyelt kérdés

Már egy ideje nem tudunk dűlőre jutni a barátnőmmel azon, hogy ki milyen házimunkát végezzen. 2 hónapja vagyunk együtt, ennyi idő alatt nem sikerült semmilyen működő rendszert kitalálnunk. Ő utál főzni, mosogatni, mosni, takarítani. Én meg napi 12 órában dolgozok (ebből 8 óra fizikai munka), így nem igazán érek rá. Neki most csak itthoni munkája van, home office-ből dolgozik napi pár órát. Én meg nem tudom magam rávenni, hogy hazaérkezés után nekiálljak mindennek. Mi lenne erre a megoldás? Kaját főleg emiatt rendelünk, így legalább annak megcsinálását megússzuk, de minden más megmarad. Én gondoltam arra is, hogy fizetni valakinek a takarításért (+ a mosásért is, ha lehet ilyet) és arra is hogy beszerzünk egy mosogatógépet. Utóbbi neki is tetszett, viszont azt nem fogadja el, hogy más valaki legyen itt a lakásban, más fogdossa meg a cuccainkat illetve ez azért mint kiderült elég költséges, 2x annyi egy ilyen takarítónak az órabére mint neki, már csak ezért sem menne bele. (Ez amúgy nem lenne baj, az én fizumból futna rá.)

Van köztetek olyan, aki hasonló szituban volt/van? Ha igen, milyen megoldást talált rá?



2021. ápr. 11. 00:49
1 2 3
 1/23 A kérdező kommentje:
Hopsz, rossz kategóriába sikerült kiírnom. Mindegy, talán innen is jön rá válasz.
2021. ápr. 11. 00:52
 2/23 anonim ***** válasza:
72%
Femináci vagyok, de úgy gondolom barátnődnek kéne megcsinálnia ezek nagy részét mivel ő van otthon. Te sem hobbiból jársz be dolgozni. Ha ennyi belátás nincsen benne már az elején...
2021. ápr. 11. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
39%

“ Én gondoltam arra is, hogy fizetni valakinek a takarításért (+ a mosásért is, ha lehet ilyet) és arra is hogy beszerzünk egy mosogatógépet. ”


Minden napra nem fogtok takaritot hivni, akkor meg x napig ugyanugy ott lesz a mosatlan, meg a sok koszos edeny a mosogatoban, de meg ha beszereztek egy mosogatogepet sem fogjatok rendesen bepakolni, hiszen mosogepetek is van, azt is csak bepakolni kellene, meg benyomni rajta 2 gombot.

Leirtad vilagosan, mindketten lusta es igenytelen disznok vagytok, es ezen senki es semmi sem fog valtoztatni (csak ti magatok).

2021. ápr. 11. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
69%
Az meg külön fura, hogy felajánlod nagylelkűen a takarító fizetését, és azzal is problémázik, akkor bazz csinálja ő. Hu de felkúrtam magam.
2021. ápr. 11. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
65%

“ Én meg napi 12 órában dolgozok (ebből 8 óra fizikai munka), így nem igazán érek rá. Neki most csak itthoni munkája van, home office-ből dolgozik napi pár órát. Én meg nem tudom magam rávenni, hogy hazaérkezés után nekiálljak mindennek”


Arra azert kivancsi lennek, amikor valaki ezzel a kifogassal jon, az hogyan elne, ha nem lenne parja, akinek elvileg “illene” elvegeznie ezeket a teendoket.

Tegyuk fel szakitotok, akkor ott fogsz ulni szaros gatyaban egy halom mosatlan edeny kozott?

Emberek millioi dolgoznak sokkal tobbet, majd hazaerve vegzik el a hazimunkat, mert VAN RA igenyuk.

Minden mas csak kifogas.

2021. ápr. 11. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
68%
Most komolyan a férfit ekézitek? :D
2021. ápr. 11. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
85%

Szia!

Igazából annak kellene több házimumkát végezni, aki jobban ráér, többet van otthon. Egyébként megegyezés kérdése, nálunk barátnőm nem szeret mosogatni, én megcsinálom szívesen , én meg mosni és teregetni utálok, neki meg nincs gondja vele :)

Egy gondolat még, bocs, hogy ezt írom, lehet,.hogy most nagy a szerelem,.de az, hogy konkrétan kijelenti, hogy ő ezeket utálja, nem is hajlandó végezni, később durván konfliktus forrás lesz... ne legyen igazam.

2021. ápr. 11. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk pont fordítva van:

A barátom home office-on van itthon, én meg 12 óra (ebből 10 óra nehéz fizikai) melót végzek nő létemre.

Ő csak 1-2 kaját tud főzni, szóval a főzés része inkább az én feladatom mikor hazaérek.

Ő is csak pár órát dolgozik itthon, nem nyomja végig a 8 órát. Videojátékozik, gitározik, macskás videókat nézeget egész nap.


De!

Ha én főzök, ő mosogat.

Ha megkérem, akkor kimos és kitereget.

Port ő töröl, én felmosok és porszívózok.

Hétvégén csere: én mosogatok, 2 hetente ő főz nekem, vagy pizza pénteket tartunk :) hétvégente én súrolom ki a fürdőt és a konyhát.

A fürdő+konyha kombó közben a barátom kint nyirja a füvet, vagy gondozza a kertet. Ha sok tennivaló van az udvaron vagy besegítek neki, vagy atveszem a portörlést, rendrakást.

Nyaranta minden hétvégén délutántól egészen estig fát vágunk össze télre. Ő fűrésszel, én fejszével. Vagy ő fejszével, én meg talicskázok és pakolok.


Igazából 2x beszéltük át ezt a munkamegosztást, de jön magától. Mindenki azt a munkát végzi otthon, amihez "jobban kedve van". :) És szerintem ez így teljesen jó is, ő sincs túlterhelve, meg én se.

(Na jó, néha a 12 óra után fáradtan hazaesve van, hogy havi 1x odaég a kaja, vagy néha elsózom, de igyekszem azért én is megtenni otthon amit csak tudok és bírok. :)

2021. ápr. 11. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
22%

Mióta laktok együtt?

Amíg ő nem lakott ott, hogyan oldottad meg a háztartást? :))


Én nem költöznék oda egy pasashoz azért, hogy engem bszogasson a háztartásával, elég nekem a magamé is, az övét oldja meg ő.

2021. ápr. 11. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
41%

Ezt egy barátnőcsere oldja meg. Ilyen lusta antinő mellett lesznek még gondok, ez garantált.

Gondolom jól néz ki, és neked nincs is igényed ennél többre. De hosszútávon nem leszel boldog a külsőségekre alapuló nulla kapcsolattal 🤷‍♀️

Ha már most ilyen, el tudom képzelni, milyen lesz ha bele is kényelmesedik a kapcsolatba.

2021. ápr. 11. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!