Mit rontok el ennyire, amikor megpróbálok valakivel beszélgetni?

Hasonló cipőben járhatunk. Pont erről beszéltem valamelyik nap szüleimmel, kicsit ők is felnyitották a szemem. Szóval:

-Lehet, hogy nekik nincs akkora igényük társalgásra, de nem akarnak bunkók lenni, így válaszolnak, de a beszélgetést nem akarják fenntartani.

-Vagy (ezt magamból kiindulva mondom, így nem tudom mennyire lehet rád igaz) lehet, hogy a kiállásod nem megfelelő számukra. Ez kifejtésre szorul😅 Én például nagyon szeretek másokkal beszélgetni, igénylem is, de alapvetően szorongóbb, önbizalomhiányos, átlaghoz képest csendesebb vagyok és néha piszok könnyű zavarba hozni. Ez mind (sajnos a teljesség igénye nélkül..) kihatással van a kiállásomra, bármennyire is nem szeretném, és próbálok ellene tenni. De azt láthatják rajtam, hogy nagyon zárkózott vagyok, nem akarok beszélni, passzívabb vagyok, holott ez nem igaz.

Ne haragudj, hogy inkább magamról írtam, de hátha ez is tud valamennyit segíteni.

Szerintem ez a szituáció teljesen normális, nem minden helyzetben lehet sikeresen beszélgetést kezdeményezni.

Az alkalmak csak úgy jönnek, egy-egy felmerült témát meglovagolhatsz. Egyszer olvastam, hogy ha egyértelmű ismerkedési szándékkal támadsz le valakit spontán, akkor az rászorulást sugároz, amit az emberek ösztönösen kerülnek. Tapasztaltam is, egy osztálytársam elég nyomulósan haverkodott, nem is talált társaságot.