Középiskolás korotokban vezetett naplóval mit tennètek?

Én volt, amit elégettem, de utólag kicsit bánom, mert néha jó lenne visszaolvasni. De olyan is volt, h. elolvasták, aztán mégsem lett olyan földindulás, mint képzeltem. :D köztes megoldásként nem tudod eltenni szülőknél, vagy egy zárható fiókba?

Én soha nem vezettem naplót, viszont szerintem ne dobd el, pontosan azért amit írtál róla.

Én az enyémet beraktam egy emlékdobozba, a doboz meg hamarosan a pincében fog sínylődni. Ebben van minden dolog, amit nem szívesen dobnék ki (pl rég elromlott óra, amihez kötődtem; rajzok; a régi telefonjaim stb.) Sajnos elég nehezen válok meg ezektől, de szerencsére minden ilyesmit bezsúfoltam egy 50*30as dobozba.

Anyám 47 éves, és a házassága eleje óta, 27 éve vezet naplót. Nem akarok hülyeséget mondani, kb 10 naplója telt be ennyi év alatt. Gyerekkoromban többet írkált, manapság már kevesebbet, de írja. Ő az összes naplóját az ágy mellette fiókjában tartja, néha bele-bele olvas a régiekbe.

Én a szekrényemben tárolom őket. 2017 óta újra elkezdtem naplót írni, viszont ez most pszichoterápiás módszer miatt, mert ekkor halt meg anyukám, és a naplóbejegyzéseimet hozzá intézem, elmesélve neki, hogy mik történtek velünk azóta, hogy ő már nincs köztünk. 😢

Életemben egyetlen egyszer írtam naplót nagyjából 1 éven keresztül, mert ajándékba kaptam szülinapomra az egyik osztálytársamtól és jó barátomtól és ha már van naplóm, akkor mihez kezdjek vele, hát akkor írok bele. 18 éves voltam, napi szinten írtam. Kb. 20 éve ott lapul a szekrény aljában, akárhányszor költöztem, mindig jött velem. Sohasem volt kézközelben, sohasem vettem elő olvasgatni, bele se néztem 20 éve, csak mélyen el volt/van süllyesztve a szekrényben. 1-2 évvel ezelőtt eszembe jutott, hogy kidobom, mert már semmi szükségem nincs rá, csak ott áll és porosodik. Megszabadulok tőle, felesleges kacat. De azért csak érdekelt, hogy mi van benne, ezért kidobás előtt kíváncsiságból beleolvasgattam és hát pfúúúúúhhhhh, ... úgy jöttek velem szemben az emlékek és az élmények, mint a mátrixban a számok, mintha mindent pontosan ugyanúgy átéltem volna a részletes leírások alapján, mint akkor. Nagyon brutál mély érzés volt, mint egy időutazás. És rájöttem, hogy én ezt a naplót egyszerűen NEM TUDOM kidobni, mert olyan szerencsém volt -vagy talán a sors akarta így-, hogy az életemnek pont abban az évében írtam ezt a naplót, amikor a legnagyobb hatással voltak rám a barátaim és az akkori szerelmem, szerelmeim. Akkor, pontosan abban az évben váltam azzá, aki ma vagyok, hatalmas személyiségváltozáson és jellemfejlődésen keresztül megtéve ezt az utat. Óriási impulzus volt újraolvasni a naplót és meglepő volt, hogy milyen sok részletre nem is emlékeztem már, 20 éve nem is jutottak eszembe azok az emlékek vagy akár egyes személyek sem, csak így újraolvasva tértek vissza az emlékeim. Ezért úgy döntöttem, hogy soha nem válok meg tőle, akkor sem, ha valaki esetleg megtalálná és elolvasná akár még az intimebb részeket is. Az is én voltam, az is én vagyok, a múltam egy része, a saját személyiségem egy kis darabkája, amit nem tudok elválasztani magamtól. Emberek vagyunk, mindenkinek vannak titkai, hibái, rossz döntései. Voltak és lesznek is még a jövőben is tévedéseink, rossz döntéseink, senki sem tökéletes. Nem bánom, ha majd egyszer megismerik a másik oldalamat is a naplóból, az is én vagyok vagy voltam. Senki sem tökéletes. Túl lehet lépni ezen, ha elég érett az olvasó. De lehet, hogy sohasem fogja senki sem elolvasni rajtam kívül. Én a szép emlékek miatt nem tudtam megválni tőle, nekem olyan érzés lenne, mintha kiszakítanék magamból egy darabot. A múltam egy darabját. A kiszakított rész sok idő elteltével beforrna ugyan, de az már nem teljesen én lennék. Valami hiányozna belőlem. Valami örökre eltűnne belőlem. Lehet, hogy pont a szememből a tűz, a fény, a csillogás.

Én is dobozba tettem őket, majd levittem a pincébe. Eldobni sem szeretném őket, de elől sem jó őket hagyni.