Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Szerencsésebb lett volna...

Szerencsésebb lett volna külföldön szerencsét próbálni? Jobb életet lehet élni kinti munkával, élettel?

Figyelt kérdés

évek óta motoszkál bennem, hogy lehet elrontottam, hogy a huszas éveim elején-közepén, nem hagytam itt mo-t, és külföldön kezdtem volna új életet.

Valahogy úgy éreztem magyar vagyok, csak itt kellene érvényesülnöm.

Az ismerőseim sorra mentek ki külföldre német-osztrák, angol vonalra ilyen olyan melókra, hívtak többször is. Sosem mentem, mert igazából vidéken elég jó munkahelyeim voltak, 7 éve kerestem 200 at nettóba, 5 év mulva 270-et már másik helyen, ahol a munkaidőm 2/3-a semmittevés volt. Csak bent kellett lenni. Akkor ezeket a béreket vidékiként jónak értékeltem, és nem éreztem szükségesnek, hogy kimenjek gályázni valahova 1000-1200 eur nettóért.

Úgy éreztem, hogy külföld azoknak való, akik itthon nem tudnak/nem akarnak dolgozni, meg menő vagánykodni hogy németbe, angolba vagyok stb.


Teltek az évek, lett kis megtakarításom, feleségem, és Budapestre költöztünk. albérlet.

Na most a szakmámban megrekedtem, nem nagyon tudok 300k felett keresni, feleségem szintén a saját szférájában 200 körül kap kimaxolva. Ez vidéken álom kb. ahonnan jövök.

Az itteni viszonylatba meg majdnem átlag alatti.

ingatlanárak kapufa, emberek, közlekedés halál, tömeg, türelmetlenség stb.


Itt kezdtem el gondolkozni, hogy lehet máshogy kellett volna. Külföldön 5 év kinti munka viszonnyal lehet 2000 eurt keresnék, és magasabb életszínvonalon élhetnénk, vagy több önerővel vehetnénk házat itthon.


Ez már ilyen kapadozás, nyilván abból kell építkezni ami van, ahol most tartok, de nem nagyon tudom merre, hogy tovább most....



2021. szept. 23. 12:44
 1/5 A kérdező kommentje:

* a dologhoz hozzá tartozik, hogy az összes kinti ismerősöm áradozik a kinti életről, kiemelkedő anyagi helyzetről, házat vettek kint, vagy épp itthon, amit kiadnak bérbe stb.

Ők olyan emberek voltak, régi ismerősök, osztálytársak, akik a suliban rosszul teljesítettek, szakmájukat alig tudták megszerezni, meg úgy na,....senki se gondolná hogy sikeresek lesznek.


Megint más kérdés hogy döntő többségük nem irodai kényelmes munkát végez, hanem ilyen olyan csopvezek 3 műszakban gyárban stb.

2021. szept. 23. 12:51
 2/5 anonim ***** válasza:

Figyelj, a tapasztalat amit itthon szereztél, ott is eleve előnyből indít. Sosem késő kipróbálni pár évre.


Én is dolgoztam külföldön egy ideig, most itthonról dolgozom külföldi klienseknek, igy persze sokkal jobb.

2021. szept. 23. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Mintha magamatbolvasnám, annyi különbseggel, hogy en sosem költöztem Bp-re...

36 évesen jöttünk ki párommal az osztrákokhoz, akkor még szinte 0 nyelvtudással, de én brutálisan motivált voltam, és néhány hónap alatt eljutottam odaig, hogy ertettem mi zajlik körülöttem, 1 ev alatt már teljesen gond nélkül intéztem magamnak mindent, így 3év után pedig már vannak német ajkú barátaim is, akikkel napi szinten tartok kontaktot, az akcentusom és a nyelvtanom az katasztrofális, de megért mindenki...

Én úgy csináltam, hogy meg otthon kineztem, hol akarok ausztrian bellül élni, itt kerestem egy szimpatikus kárpitos céget, merthogy kárpitos vagyok lassan 20éve, vokt egy osztrákoknál élő haverom aki már perfekt német volt, megkértem, hogy jöjjön el velem, és segítsen lekommunikalni, hogy akkor még 15éve voltam a szakmában, nem tudok németül, de képes vagyok gyorsan tanulni, és a törvényesen legkevesebb penzért hajlandó vagyok kijönni, mikor pedig bebozonyítottam, hogy bevallok és meg tudjuk érteni egymást, akkor újratárgyaljuk a bérezésemet.

Egyből felvett főnököm, tetsuett neki nagyon, pláne első napokban mikor látta, hogy tényleg nem mellé veszéltem, és vágom a szakmámat.

Most 3év utan és szerintem társalgási szintű némettel, megkapom a havi 2600eurót, +13. 14. Havi fizu is van itt... + amennyit fusizok.


Nekem a kiútra a legnagx9bb motiváció a TB és az egészségügy volt... apukám beteglett, és végignéztem mire elég, hogy otthon egy életen át fizette a TB-t... hogy hogy kezeltek, milyen hozzáállással, és mennyit szenvedett...

Még keleteurópához mérten is méltattlan amit ma otthon egészségügynek neveznek... itt meg egyetlenbországgal arrébb,m világszínvonalú egészségügyet kapok én, és a teljes itt élő családom csak azért mert dolgozok...

Nemrég volt egy köldöksérvem, 3órat töltöttem a korházban, és 1hetet kellett kiesnem a munkából...

Trópusokon voltink idén már másodszor nyaralni, és nem kellett hozzá a fogunkhoz verni a garast... otthon Balatonra is max szökőévente jutottam el...

Raadásul a nyaralásom felét a cég fizette puszta jófejségből...

Mióta itt vagyok, teljesen kisimultak az idegeim, életemben elősször van olyan autóm amiben nem parázok, mikor otthonról többszáz km-re megyek, hogy úristen, le fog rohadni az út szélén...

Dolgozom, gyereket nevelek, eszem, alszom, és még új hobbikra, kirándulásokra is telik, és idő is jut rá...

En nem szoktam ezen gondolkodni, hogy rosszul tettem e, hogy nem jöttem ki előbb, mert akkor nemnis az az ember lennék, aki ma vagyok... de az fix, hogy vissza max majd a nyugdíjas éveimre megyek... de jóeséllyel akkor se...

2021. szept. 23. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Bocs a sok elírásért, de egy hegy tetején állok, és fázok :D
2021. szept. 23. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Miért bánod ami már megtörtént? Nézz előre!!
2021. szept. 23. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!