Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Akik egy komolyabb képzés...

Akik egy komolyabb képzés mellett főállásban dolgoztak! Milyen érzés volt, mikor végeztetek a képzéssel és csak a munka maradt?

Figyelt kérdés

Lassan 10 éve folyamatosan járok egyetemre, ez a harmadik és egyben utolsó képzésem. Eleinte csak diákként dolgoztam, majd az utolsó, levelező képzésemen főállást választottam. Már eléggé besokalltam, hogy őszinte legyek. Egyszerűen el sem bírom képzelni, milyen lehet az, mikor nincs benned az a folyamatos tervezés, hogy mi lesz a következő lépcsőfok, a következő lépés a tanulmányaidban, milyen feladataid vannak munka után, ha vannak is határidők, csak úgy leteheted a munkát késő délután és vége, nincs az a stressz, hogy mit mikorra kell leadni, miből mikorra kell felnészülni éjjel még.


Tulajdonképpen nem éltem még a felnőtt, különélő, keresőképes életemben így. Nagyon vágyom rá, aztán lehet, hogy fejben nagyobb durranás, mint amilyen lesz. De egyelőre el sem tudom képzelni. Kicsit úgy érzem magam, mintha börtönből szabadulnék, ahiva 18 évesen kerültem, pedig ezt én választottam, és egy ideig csak teltek az évek anélkül, hogy belegondolnék, de mostanában mégis nyomaszt már. Nem is emlékszem, milyen hobbijaim voltak a sporton és az alkalmi olvasáson kívül, amit szintén gépiesen, kötelességből űzök csak mostanában.


Ti hogy éltétek meg?


2021. okt. 22. 12:15
 1/6 anonim ***** válasza:
88%

Én ovis gyerek és 8 órás munka mellett tanultam, nagyon örültem, mikor meglett az államvizsga, és nem kellett tovább a sulival foglalkozni.

Előtte nappalin tanultam főiskolán, és max diákmunkáztam mellette.

Szerintem csodás dolog tanulni, de igazából a karrierben kellene inkább érvényesülni, nem a végzettségek számában. A karrier előrehaladás legyen a fókusz, nem az újabb tanulási célok. A munkádon belül is lesz mit tanulni, ott kell előrébb jutni. :)

Nálunk vannak olyan vezetők akik 5 évente másik multinál építik fel ugyanazt a dolgot, annnyira sikeresek benne, hogy kapkodnak érte, és így segít felvirágoztatni a témakört az adott helyen, ami neki is kihívás és élmény, a helynek pedig óriási haszon. Én inkább ilyenekben utaznék, nem a tanulásban, a szakmai tapasztalat gyarapodjon, a gyakorlati rész, mintsem a végzettségek száma.

2021. okt. 22. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Én csak most, 2021 nyarán éreztem ezt a szabadságot. Hihetetlen jó érzés volt úgy hazamenni a munkából, hogy jaj de jó, azt csinálok délután, amit akarok. Jó érzés volt végre eleget sportolni. Hétvégente pedig gyakran volt programom, saját magamhoz képest brutál sok program. Tényleg egyfajta börtönből szabadulás érzése volt.


Amúgy kérdező, hasonlóan vagyok, mint te.


2016 ősz óta dolgozom főállásban.

Akkor esti OKJ + vezetni tanulás + fogászatra járás volt.

Utána hétvégi OKJ csak, az is csak szombat délelőttönként, az lájtosabb időszak volt, de nem az igazi szabadság.

A büfészakomat szerettem volna kiegészíteni 2, a gyakorlatban is hozzá kapcsolódó OKJ-vel.


De így se volt eléggé piacképes plusz nem is voltam lelkes.


Így a programozásra nyergeltem át, autodidakta tanulás, OKJ minden második TELJES hétvégén, közben autodidakta tanulás és most esti egyetem. 2018-ban, 19-ben és 20-ban nyáron is tanultam, utóbbi kettő évben nagyon keményen.


A legdurvább az volt, amikor 2020-ban a lezárások alatt szembesültem vele, hogy semmi sem változott az életemben, mert nem járok úszni (holott szeretnék), alig találkozom barátokkal, nem kirándulok, nem utazom...



A tanulás ma szent, nem szabad rá rosszat mondani és egyébként is optimistán kell hozzáállni mindenhez stb-stb-stb....


Ennek ellenére azt mondom, hogy igenis csínján kell bánni a munka mellett tanulással.


A léleknek és a testnek is fontos az alvás, a barátokkal való találkozás, a másik nemmel való ismerkedés (28 évesen, idén kezdtem ismét ismerkedni sok-sok-sok év után!!), a sport (mozgásra született a testünk), fontos, hogy élményeket éljünk át.

Ráadásul ezekre sohasem lesz lehetőség ilyen szabadon azoknak, akik családot alapítanak.



Csak azt a képzést kell elvégezni, ami feltétlenül szükséges.

Végig kell gondolni, mit akarunk, mire vagyunk képesek és merni kell kockázatokat vállalni - nálam ez utóbbival volt probléma!!!

2021. okt. 22. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
74%
örültem neki, hogy kevesebb munkával 3x annyit kerestem mint azelőtt.. és még élveztem is.
2021. okt. 22. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Jól, eleinte tervezgettem tovább (MBA-t), aztán átadtam magam a jó érzésnek, hogy nem kell délutánonként még tanulni, hétvégéket lehet megkötések nélkül másra fordítani stb.
2021. okt. 22. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitok!

Először én sem így terveztem, csak úgy voltam vele, hogy ha már muszáj csinálnom, csináljam egyszerre, egyhuzamban. Az első képzésem elhibáztam és azonnal helyre akartam hozni egy másik képzéssel, aztán a többi már csak jött magától és akkor azt hittem, hogy meg sem fog kottyanni az a plusz 2 év mesterszakon, de a végére már túlságosan sok lett nekem is. Már csak dolgozni szeretnék, esetleg ha a cég kér, valami kisebb tanfolyamra menni. Annak így is örülök, hogy legalább időben munkába álltam, így legalább papíron nem vesztettem sokat. De igazat adok neked 2-es, én is úgy érzem, hogy most már másra kellene figyelnem. Főleg magamra. :)


Januárban fogok záróvizsgázni, de remélem, hogy már az idei karácsony is más hangulatú lesz. Őszintén szólva a szüleimet is úgy érzem, elhanyagoltam, kéthetente járok hozzájuk, mióta elköltöztem, de minden alkalommal fáradt voltam szinte és csak nyomasztott a gondolat, hogy már megint vasárnap van. Bűntudatom van kicsit, sok dologgal kapcsolatban...

2021. okt. 22. 19:24
 6/6 anonim ***** válasza:

Nem akarlak elkeseríteni, de nekem még a második, harmadik karácsony sem volt jobb. Mondjuk én eleve nem szeretem az egész ünnepkört, és a szakmám is olyan, hogy az utolsó munkanapok húzósak, de akkor is


#4

2021. okt. 22. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!