Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Fel kéne hagyom a táncolással,...

Fel kéne hagyom a táncolással, vagy folytassam tovább?

Figyelt kérdés

Kiskorom óta élek és halok a táncért, ezért bizonytalanodtam el most ezt illetően. De csak Január óta kezdtem el vele foglalkozni, mert attól tartottam hogy senkit sem érdekelné azt amit csinálok. Úgyhogy készítettem egy Tiktok, Illetve Youtube fiókot a táncaim feltöltéséhez, azonban mikor felraktam az első táncom, abban a hitben voltam hogy majd ez is csak egy két emberhez fog elérni, és azt a több hetes gyakorlást is kidobhatom majd a kukába, és azt a több éveset is ami alatt fejlesztettem magamat. Azonban nem így volt. Másnap reggel mikor felkeltem, mindkét csatornámon több ezer megtekintés volt. Ugyan a lájkok száma kevesebb volt, de elég bíztatást adtak a tovább folytatáshoz. Így minden nap keményen gyakoroltam, mindent beleadva hogy a következő táncaim jobbak legyenek az előzőeknél. Ez egészen tegnapig tartott, ugyanis a nézettségem valahogy lebomlott. Biztosan azért mert unalmassá és sablonossá váltam, ez pedig merőben elszomorított. Nekem ez az egész olyan, mint amikor valamit nagyon szeretnék szóban közölni valakivel, de az egyáltalán nem fordít rám figyelmet így magamban kell tartanom.

Vajon ez csak egy kis bökkenő volt, vagy hagyjam ezt a buta táncos álmot annyiban?



2022. máj. 20. 21:05
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Voltak, akiknek évekbe telt mire befutottak.

Erről esetedben nem tudok érdemben mit mondani, mivel nem láttam a videot.

2022. máj. 20. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
83%

Valahol lemaradtam ebben a modern világban... Nem tudtam, hogy csak akkor táncolhat valaki, ha azt felveszi és közzéteszi, majd megfelelő számú like jön a tik tok videójára...

Azt hittem, aki szeret táncolni, az eljár órákra meg bulikba, és jól érzi magát.

2022. máj. 20. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:
100%

Szerintem ne hagyd annyiban! Még a leghíresebb táncosoknak is vannak olyan videói, amin kevesebb megtekintés van. Nem is csak egy... Tehát nekem az a tanácsom, hogy folytasd mindenképp

Nagyon megérné. Főleg, ha tényleg egy pár hónap vagy év alatt híres lennél. Ennyinél még nem szabad feladni! :))

2022. máj. 20. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
84%

minden platformon vannak, akik néha átpörgetik a legújabb feltöltéseket, tehát ja, új felhasználó frissen feltöltött videója, páran ráakadtak, nyomtak egy likeot és továbbmentek. elvileg amúgy a folytonosságot szeretik ezek az algoritmusok, tehát minél gyakrabban posztolsz annál inkább előrevesznek.... de a nézőkön múlik, hogy min mennyi időt töltenek, onnan mire kattintanak, és a rendszer ez alapján tesz előre vagy sem... bonyolult.

amúgy nem teljesen értem a sztorit, kölyökkorod óta táncolni akarsz, de csak öt hónapja edzel, de több éves gyakorlás, meg heteken át felkészülés... nem áll össze, most akkor tkp mi történik?!

normális ember amúgy mondjuk a technikai fejlődésében méri a sikerességét, nem abban, hogy ma kevesebb likeot kapott mint tegnap, és ettől rögtön kardjába dől.

2022. máj. 20. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem a net népének kell videókat csinálni.
2022. máj. 20. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

#4-es, kiskorom óta tánc örült vagyok, de körülbelül négy éve kezdtem el tanítani magamat erre arra. Valamint öt hónapja raktam ki az első videómat, sajnálom ha érthetetlenül írtam le.

2022. máj. 20. 21:20
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Ezért rühellem ezt a like-vezérelt világot. Kiskorod óta rajongsz valamiért, imádod csinálni, és most felhagynál vele csak azért, mert néhány arctalan vadidegen a bolygó túlfelén már nem nézi a videóidat? Ne legyél már ilyen buta. Éveken át táncoltál úgy, hogy nem videóztad magadat, és így is élvezted, ugye? Folytasd ebben a szellemben, a magad kedvéért.
2022. máj. 21. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
100%
szia! tancos vagyok mi a neved youtubeon? ha latom talan technikailag is tudok tanacsolni par dolgot!
2022. jún. 6. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!