Hogy bírjátok az életet? Mármint a g*ci sok meló, tanulás, családi problémák, kihívások és FŐLEG A VÁLLALHATATLANUL NAGY HIBÁK amiket pusztán az ostobaságom miatt követtem el?

Nem tudom, én szeretem ezeket a dolgokat. Volt, amikor nem szerettem, mert úgy éreztem, tehetetlen vagyok és bevágtak a mélyvízbe... Aztán összeszedtem magam, felzárkóztam és úgy, hogy benne vagyok a lendületben, egyébként tök jó dolog tanulni, fejlődni, új kihívások és célok elé állni.

Nekem most így az lenne a rossz, ha huzamosabb ideig úgy kellene élnem, mint a szabadnapjaimon. Nagyon klassz dolog az a pár hét úgy, még talán egy évig is boldogan ellennék vele, ha a megélhetésem biztosított lenne. De egy idő után kifogynék minden érdekesből és üres lenne az élet számomra.

Hibázni nem akkora tragédia, azért kell tanulni a kicsikből meg máséból, hogy a nagyok ne érintsenek. De olyan nincs, hogy valaki nem hibázik. Olyan van, hogy úgy tesz, mintha nem hibázott volna, majd újra elköveti ugyanazt.

Lehet csak azért, mert be vagy b..va, de elég kaotikusnak tűnsz. Neked is azt tudom javasolni, hogy kezdd az elejéről a dolgaidat rendszerezni. Próbálj meg felzárkózni, egyszerre csak egy problémát megoldani... Ha rendetlenség van a fejedben, naná, hogy nem vagy hatékony.

Én a hináimra úgy gondolok, hogy megtörténtek és amíg a rágódás nem ruház fel szuperképeséggel, aminek a hatására ugrálhatok a tér-idő kontínumban, nem fogom tudni megvàltoztatni a múltat és egy alternatív univerzumot sem kreálhatok.

Engem is megutáltak, belőlem is kiábrándultak, én is követtem el hibákat, de rágódással sem fogom már megoldani és meg kellett tanulnom élni egy olyan életben, ahol a következmények is jelen vannak és így legalább az apróságokra is tudok koncentrálni, amik bearanyozzák a napomat, pl most szerettem bele 2 jó könyvbe, amit egyszerre olvasok, találtam Starbucks kávéport, vettem 2 tárgyat, ami tetszik, hétfőn lesz egy műsor a tv-ben, amit nagyon várok, holnap kávés pudingot eszek reggeli után és utána kimegyek a kutyastrandra a kutyáimmal és egész nap pancsolunk velük és napozok, amíg ők az árnyékban vannak, stb.

Ez amúgy egy érdekes dolog, a gyerek önállósága. Hagyjuk a kutyákat most, koncentráljunk a gyerekre. A gyerek minél idősebb, annál önállóbb lesz és annál kevesebb lehetőséged lesz időben megakadályozni őt a csacskaságaiban, sőt, komolyabb dolgokat elkövethet. Nem kell segítség az evéshez, de lehet olyan testképzavaros lesz, hogy nem is fog enni. Egy kisgyereknél ez más, ahol te eteted meg és ha bevágja a dzrcát is eszik majd, ha éhes lesz, míg az anorexiást rá kell ébreszteni, hogy segítség kell, vinni kell orvoshoz, mert ő nem fog enni, ha éhes lesz és kórházban köt ki. Vagy az önálló 14 éves, aki nem piszkít maga alá, de így is tonnaszámra veszi a pelust - mert kell a 3 hónapos gyerekénet.

Szülőként ez nem úgy működik, hogy 6 éves koráig kell vigyázni, hogy ne nyírja ki magát, aztán hátra lehet dőlni, hanem még és főleg tini korában nagyon kell rá figyelni és ott nehezebb dolga is van a szülőnek, mert sok gyerek egy korban kizárja a szülőt az életéből és csak akkor szól, ha nagy a baj.

Persze attól még jó a gyerek, sok szépet hoz az életbe, de egy gyerek felnevelése sokkal nehezebb, mint egy állaté. Persze, aki nem szeretne kutyát, ne fogadjon be, csak arra akartam célozni, hogy az hogy a gyerek negetesse, megitassa nagát, közlekefjen és egyedül öltözzön, tisztálkodjon, wczzen még nem egyenlő azzal, hogy a szülőnek könnyű dolga lenne.