Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Igaza volt a buszvezetőnek?

Igaza volt a buszvezetőnek?

Figyelt kérdés
Ma utaztam egy buszon,ismerem arcról ezt a buszvezetőt, mindig ezzel a busszal megyek munkába, és mindig ő szokott lenni. Eddig nem lopta be magát a szívembe:egyszer egy perccel előbb indult el a végállomásról(ott szoktam felszállni), sokszor fél perccel előbb indul el,de a lényeg:ma felszállt egy idős bácsi a buszra, volt kettő szabad hely egymás mellett a tömött buszon,le akart ülni, nagyon lassan tudott csak menni,felszállt kettő tini lány (kb 17-19 évesek lehettek), és rohanva, leültek,szinte fellökték , pedig tudták, hogy le akar ülni,kiröhögték,meg be is szóltak neki, hogy ez most nem jött össze,el kezdték kicikizni, szegény csak nézett,de nem szólt semmit,azok meg nem zavartatták magukat. Mindenki őket nézte. A sofőr már indult volna a megállóból,de belenézett a visszapillantó tükörbe(elől ültem, és a második ajtónál történt ez az egész),megrázta a fejét,kipattant, és kérdőre vonta a lányokat, hogy hogy lehet így beszélni egy idős emberrel,meg ilyeneket mondott, hogy kérjen tőle bocsánatot,a sofőrt is csak kiröhögték,de azért látszott, hogy kissebb lett az arcuk. A sofőr melletti első ülés közben szabad lett, és a vezető meg a bácsi egymásra mosolygott, és megköszönte neki. Mi a véleményetek erről az egészről? Nem reagálta túl a buszvezető (mondjuk az tény, hogy nem kiabált,meg semmi ilyesmi)?
2022. aug. 4. 13:56
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
66%

Nem a hely nemátadása a baj, mint jogi alap.


Kiröhögik, beszólnak neki. Gondolom eléggé zavarta a bácsit.

Ha mindenki őket nézte, többi utast is zavarták.



"az utazásból kizárható az a személy... aki botrányosan viselkedik, magatartásával, tevékenységével vagy más módon zavarja a többi utast"

2022. aug. 5. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
27%

""az utazásból kizárható az a személy... aki botrányosan viselkedik, magatartásával, tevékenységével vagy más módon zavarja a többi utast"

Engem az emberek fele zavar, hazafelé majd leszállíttatok mindenkit a buszról 😀

Az, hogy röhögök valakin, és odaszólók neki, hogy "Majd legközelebb..." meg se közelíti az utzazásból kizárás feltételét.

Botrányos viselkedés alatt pl részegeket, agresszíven viselkedő embereket értenek, nem 2 hangosan nevető lányt.

Jogilag 100%-ban indokolatlan volt az "intézkedés".

2022. aug. 5. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:
80%
Nem kell itt megállni! Ki kell rúgatni a tanító nénit, az óvónőt, az eladót az élelmiszer boltban, mindenkit aki a MI(!) nyugalmunkat zavarni merészeli! Amikor a buszvezető első ajtós felszállásnál kéri a jegyet, bérletet, akkor egy sokszor használt jegyet kell mutatni, lehetőleg a "nem tetszik, köcsög?" népi mondókával fűszerezni. Amikor késik a busz 5 percet, mert a busz sáv tele van szabálytalan autóssal, újra alkalmazandó a kedves kérdés, nincs órád, köcsög? A rendőrök már céloztak rá, ha mi vagyunk a hülye rendőrök, amikor betörnek hozzád, akkor is legyünk hülye rendőrök. Jogászkodjon csak mindenki! De amikor a förtelmes bűzű hajléktalan terpeszkedik a négyes ülésen, akkor mindenki a busz vezetőn kéri számon, hogy miért nem szállítja le? Majd a buszos is megunja egyszer, és azt mondja, az én feladatom vezetni a buszt, ami az utastérben történik, ahhoz semmi közöm. Szóval óvattal a jogászkodással!
2022. aug. 5. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 anonim ***** válasza:
17%

Szerintem meg a 2 kiscsajt akasszuk fel egyből, mert le mertek ülni az öreg helyére, és nevetni rajta.

A kérdés az volt, hogy igaza volt-e a sofőrnek.

Nem volt igaza, mivel JOGTALAN intézkedést csinált.

Az ilyen fajta vágyait élje ki az általad is említett hajléktalanokon, jegy nélkül utazókón, akiket jogosan ki lehet zárni az utazásból.

2022. aug. 5. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/29 anonim ***** válasza:
100%
Megosztok Veled, 24.-es egy belső információt. Ma Budapesten +_ 1400 busz teljesít szolgálatot. Napi szinten kb. 100 busz sofőr hiány miatt nem tud kimenni a forgalomba. A felmondások oka az állandó(!) utaspanaszokban (is) kereshető. 22-23-24 napot dolgozik egy sofőr, hogy meg van-e fizetve a 400-450 ezer ft fizetéssel, döntse el mindenki maga. Amikor 4 órakor érkezik az első busz, az a sofőr 2.-kor kel. Próbálkozik, de sajnos nem tud mindenkivel, mindenkor mosolyogni. Elmondhatjuk, hogy egy frusztrált társadalomban élünk. Mindenkinek megvan, hogy éppen hol szorít a cipő. Amikor a már becsukott ajtót a sofőr vissza nyitja, nem vár mást, csak egy köszönöm-öt. Fél perccel előbb indult? A Kedves utas ezt honnan tudja ilyen pontosan? Minden(!) busz rendelkezik központi irányítással. Ezt úgy hívják, Futár. A Központi Irányítás A Kálvin téri központban műhold segítségével tudja követni a buszok mozgását. A vezető a Futár utasítására indul, és mivel ennek nyoma van, akkor indul, amikor indulási utasítást kap, nem akkor, amikor az Utasnak megfelelő. Több ezer sofőr esetén van rá esély, hogy mogorvább sofőrt sorsol ki a gép, de általában nem ez a jellemző. Az azért minden képen elgondolkodtató, hogy milyen kevés fiatal vállalja ezt a munkát.
2022. aug. 5. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 anonim ***** válasza:
27%

Én egyszer nem reagáltam az elöbb indulás problémára, mert nem érdekel. Volt már, hogy elöttem ment el a busz, mentem a következővel, nem ügy.

Én csak és kizárólag a jogtalan intézkedésre reagáltam, ami nagyon túlzás volt.

Tisztelem a sofőröket, ha olyan helyzet van (pl verekedő utasok, részegek) segítek is nekik lerakni az embert. De az, hogy 2 kislányon vezeti le azt, hogy rossz napja van, szerintem erős túlzás.

Megértem, hogy sok a stressz, stb, ezért is írtam, hogy vezesse le olyanok akit tényleg ki lehet zárni az utazásból, szerintem minden napra jut olyan ember minden sofőrnek.

De a 2 kislány semmilyen(!!!) szempontból nem volt jogos intézkedés, bárhonnan közelítjük meg a dolgot.

2022. aug. 5. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/29 anonim ***** válasza:
100%
"Ha hozzám jött volna így oda, már nem lenne munkája a kis köcsögnek." Erre honnan lenne a jogi alap?
2022. aug. 5. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:
24%

#27

Jó, ehhez sehonnan, picit felbsztam magam a sztorin.

De megpanaszolni meg lehet, és ha valakire elég sok panasz érkezik...

2022. aug. 5. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 anonim ***** válasza:
100%
Mi volt a sofőr intézkedésében a túlzás? Nem kiabált, rászólt a két lányra, hogy viselkedjenek normálisan és ne gúnyoljanak egy idős embert. Nem zárta ki őket az utazásból.
2022. aug. 5. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!