Azok a férfiak, akiknek soha nem jön össze a nőkkel, miért utálják meg a nőket egytől egyig? Mi ennek a pszichológiai oka?

Tudat alatt az ilyenek szemében a nő egyetlen haszna a világon az, hogy szexet, társaságot és szolgálatot nyújtson a férfinak. Még ha nem is vallásosak, akkor is csak a férfiak oldalbordáinak látják a nőket; el sem tudják képzelni hogy a férfiaktól különállónak, egyenrangúnak tartsák őket. Jó példa erre hogy az ilyen gyűlölködő ferfiak többsége egyenesen kiröhögi a férfi-nő barátságok puszta lehetőségét is, hiszen egy nő nem való barátnak, max kapcsolatra (ami ironikus, hiszen ez hozzájárul ahhoz hogy képtelenek beszélni nőkkel - ahhoz hogy feloldottan tudj beszélni valakivel, első sorban emberként kell tekintened rá, és csak másodsorban potenciális kiszemeltként)

Márpedig ha ilyen énközpontúan tekint valaki másokra, akkor jó hogy dühös, ha nem kapja meg tőlük azt, amit akar. "egyetlen dolgod van a világon: elérhetőnek lenni számomra, és engem boldoggá tenni! minden más másodlagos az életedben, de te erre nem vagy képes! szégyen... pedig én uuuugy próbálkozok, de mégsem képes ezt senki értékelni!"

A puszta koncepció, hogy a párkapcsolat nem alanyi jog, hanem egy extra, ami vagy összejön, vagy nem, nem fér a fejükbe.

Hát én akkor egy vallomást teszek: az utóbbi 1-2 évben jutottam arra a szintre, hogy már vannak ilyen impulzusaim, rosszabb napokon idegesítenek a nők, és együtt tudok érezni a nőgyűlölőkkel, amit elég fura így kimondani. 26 éves vagyok, félénk, introvertált típus, lassanként fejlődök talán, igyekszem néha kimozdulni a komfortzónából, de nem könnyű. Szóval nálam ennyi idő kellett hozzá. Baromira frusztráló tud lenni az érzés, hogy még mindig elérhetetlennek látom a nőket.

Nekem szerencsére vannak igen szoros kapcsolataim, elsősorban a testvéreimmel, családommal, de ha olyan magányos lennék, mint sok más férfi... hát basszus, azt kell, hogy mondjam, valahol abszolúte tudok azonosulni velük. Viszont én ezt soha nem racionalizálnám magamnak, és alapvetően azért továbbra is szeretem a nőket (azzal együtt, hogy szerintem igenis nekik is van még hova fejlődniük ebben az egész ranizás-szex-párkapcsolat dologban).

Minden ember leegyszerűsít, általánosít, skatulyáz. Nem mindenki egyforma mértékben teszi, de valamilyen szinten mindenkinek szüksége van rá. Az emberi agy így működik. Nagyon nehéz feldolgozni, hogy az emberek mind mások, ezért gyűjtő halmazokat alkot, amik ezt a komplexitás segítenek könnyebben értelmezhetővé tenni számára. Sztereotipizál és az ezekhez kapcsolódó negativ tapasztalatok, kudarcok előítéletessé teszik.

Ez is része az emberi természetnek. Idegenkedik a másságtól, márpedig a nő más mint a férfi. Míg a férfiakat (jobban) sikerül kiismerni, míg a nőket nem, lehet tőlük idegenkedni, tartani tőlük, ellenséget látni bennük.

Önvédelmi mechanizmusként pedig szereti az ember saját magát felmenteni az általa elkövetett hibák alól. Önmagát tévedhetetlennek, mindent tudónak, másoknál tájékozottabbnak és jobb helyzet érzékelőnek tartani. Rengeteg féle pszichés torzítást és kognitív disszonancia redukciót hajlamos bevetni azért (jobbára öntudattalanul, észre sem véve), hogy saját magát felmentse, hibátlannak érezhesse, miközben másokat okol mindenért ami vele történik. Még akkor is, ha minimum 50%, de sokszor jóval nagyobb része van a dolgok alakulásában. Másokat okolni sokkal könnyebb, mint belátni a saját tévedéseinket, felelősséget vállalni a döntései kert es hibáinkért.

Viszont naiv dolog azt hinni, hogy csak nőgyűlölő férfiak vannak és férfi gyűlölő nők nincsenek. Az arányukra meg még tippelni is felesleges legalább egy reprezentatív közvélemény-kutatási statisztika nélkül. Sokan vannak mindkét táborban. És mindannyian ugyanúgy tévesen látják a világot, csak ellentétes előjellel.

A nők lenézésének, alacsonyabb rendű besorolásának és hasonló dolgoknak elég komoly történelmi hagyományai vannak. Ezzel nem validálni akarom ezeket a nézeteket, nem azért írom le, mert egyetértek vele, hogy a nők alacsonyabb rendűek (távolról sem így gondolom). Viszont az tény kérdés, hogy a történelem, irodalom, kultúra hagyományosan jóval több időn keresztül gondolta és hirdette ezt, mint nem.

Még a leghaladóbb országokban sincsenek igazán komoly hagyományai a nemek egyenjogúságának és még ahol jogilag egyenjogúság van, a kulturális hagyományokban és közgondolkodásban egyértelműen ott van egy csomó olyan dolog, ami ezeket a hagyományokat és ezt a gondolkodást erősíti, fenntartja. A legtöbb embernek sikerül innen tovább lépni, fejlődni, árnyaltabban látni a dolgokat, de nem mindenkinek.

Illetve vannak, akikben tiltakozásként alakul ki, hogy az ellenkező irányba tolják túl a dolgokat.

Egyébként nem feltétlenül csak a sikertelenség miatt alakulhat ki valakiben gyűlölet a másik nemmel szemben. Persze jobbára az is kudarc, ha valamennyire összejön a hódítás/kapcsolat, csak sikeres nem lesz, mert végül nem tud működni. Vannak olyan nő/férfi gyűlölők is, akiknek sikerül a hódítás, sőt akár sokszor is sikerülhet. Ettől még ezek a tapasztalatok megerősíthetik őket a gyűlöletük tárgyában és annak vélt helyességében. Hiszen ők állandó résztvevői a kapcsolataiknak, próbálkozásaiknak. Akár tudattalanul maguk is választhatják pont azokat a társakat/jelölteket, akik majd igazolni fogják, hogy hiba volt velük összejönni és lám velük is ugyanaz történt, mint az előzőkkel, hiszen mind ugyanolyanok.

Érdemes ezt az előadást meghallgatni:

[link]