Volt már abortuszod? Mennyire viselt meg lelkileg?

Nekem sem volt. (Most már nem is lesz szerintem.)

Túl idős vagyok a teherbeeséshez, plusz a kelleténél jobban vigyázok - 13 és fél év kihagyás után mégiscsak akadt szexpartnerem. A csudába is...

Eddig szerencsésen megúsztam további testi kapcsolat létesítését férfival. De most ezúttal mégsem.

Nem volt, de mindig is rettegtem a teherbeeséstől (duplán védekezem már jó ideje, gumi+hormonális).

Ha teherbeesnék, szemrebbenés nélkül mennék abortuszra. Szerintem jobban megviselne a tudat, hogy van bennem valami, mint az, hogy kiszedik onnan. Sajnálom, én elhiszem, ha valakinek a gyereke az élete és nem érti az én gondolkodásmódom, de én konkrétan vakaróznék magamtól (és nem kizárt, hogy megundorodnék attól is, aki teherbeejtett). Egyenértékű lenne azzal, mintha bélférgem lenne.

Volt.

Apuka a hír hallatán nemes egyszerűséggel felszívódott. Szó szerint rámnyomta a telefont, miután mondtam neki, hogy pozi lett a teszt, annyi időm se volt, hogy hozzátegyem, hogy nem tartom meg. (5 hónapot randiztunk)

Ott voltam 18 évesen, koleszosan, hétvégente egy osztálytársamék pincéjében aludtam, 8hónap múlva érettségi… ha akartam volna se tudtam volna megtartani azt a gyereket. A terhesség se fért bele az életembe.

A kórházban szerencsére magasról tojtak arra, hogy miért vagyunk ott (5 másik különböző korú nő, a legfiatalabb 12 volt, ami sokkolt) ellenben a családvédelmis egy külön kis trauma volt.

Első alkalommal próbált rádumálni, hogy tartsam meg (“nem tudhatod miért téged választott ez a kis lélek”mondta a nőci. Sosem felejtem ezt el, mert nagyon felidegesített) amíg nem jeleztem, hogy kvázi hajléktalan vagyok, a középiskolai koliba ÉS barátnőm pincéjébe se szülnék.

A második alkalommal meg próbált az örökbefogadást promózta (úgy látszik mégsem engem választott a kis lélek ezek szerint)

És a legnagyobb poén az egészben, hogy az abortusz napján kiderült, hogy elhalt a terhesség.

Sok hűhó kib.szott semmiért.