Hogy lehetne csillapítani a fellángolást?

Tavaly ősszel lett egy új munkatársam (nem egészen az, de munkaügy), aki kezdetektől fogva nagyon szimpatikus, de nem tetszett még annak ellenére sem, hogy megállapítottam, hogy egész jól össze van rakva. Ahogy telt az idő, egyre jobban megismertem és elkezdett motoszkálni a fejemben az a gondolat, hogy mennyire jó, hogy ő ilyen közvetlen és szinte mindenkivel egyből megtalálja a közös hangot. Ekkor elkezdtem egyfajta irigységet érezni minden rosszindulat nélkül, hogy én is szeretnék ilyen barátságos lenni. Itt még mindig nem tetszett. Kiderült róla, hogy nagyon nyitott személyiség, rengeteg követője van social platformokon is, másokkal is mindig kedvesen, mosolygósan viselkedett, úgyhogy szépen tudtam kezelni, amikor egyszer-egyszer velem is kedvesebb volt. Aztán a semmiből olyanokon kezdtem el agyalni, hogy micsoda béna vagyok, egy ilyen hapsi sose akarna semmit egy magamfajtától.

Aztán néhány hétig nem találkoztunk és akkor történt, hogy nagyon rám mosolygott és nagyon mélyen elidőzött a szememben. Ez egyfajta fordulópont volt. Hiába próbáltam racionálisan megmagyarázni magamnak, hogy ő ilyen mindenkivel, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Aztán ami rontott a helyzeten, hogy megfigyeltem, hogy olyan utalásokat tett, amik maximálisan passzolnak az életemhez. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ezek a dolgok puszta véletlenek voltak vagy kicsit utánam nézett, mindenesetre még mélyebben belezúgtam, mert azt hittem, hogy akarhat valamit. Ezt követően volt még 1-2 összenézés, volt hogy hosszabban pásztázta az arcomat stb, de azóta 180 fokos fordulat, ignorál, én pedig le szeretnék higgadni, racionálisan akarok hozzáállni, úgy mintha mindvégig nem is lett volna semmi, csak én reagáltam volna túl. Hogy tegyem ezt helyre magamban?