Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Miért akarnak az emberek a...

Miért akarnak az emberek a semmiből várat építeni, emellett mindig irányítani a másik életét?

Figyelt kérdés
A munkahelyen nem rendelnek kellőképpen árut bizonyos esetekben, ezért a hiányosságok miatt, üres helyek lesznek sokszor, persze az alkalmazottnak olyan benyomást kell kelteni, hogy az ember szívesen tekintsen oda, emellett olyan fogadtatás kell, ami minden főnöknek megfelel, akkor is, ha az ember mindig erre törekedett, tehát a dolgozó, mindig alakít úgy, hogy neki kell mindig változtatni, erőfeszítéseket tenni. Ha bemegy az illető vásárolni valahova, akár kevés dolgot is vehet, rögtön kapja az interneten az üzenetet, hogy milyen tempóban és hogy kellett volna szednie a lábát a vásárlás közben. Az ember nem ismerhet mindenkit, de mikor mindenki ismerni akarja úgy, hogy lényegében nem is ismerik, az gáz. Mindig keresik az ember társaságát, persze csak azért, hogy irányítás szempontjából azok kerekedjenek felül, akik véleményt formálnak. Ha mások nem teremtenek feltételeket a sikeresebb és boldogabb élethez, másik életét szívesen irányítanák, akkor hogyan kell megfelelni mindenkinek, ha az ember Bem akar, majd rendszeresen zaklatják és hibákkal látják el?
2023. máj. 27. 10:10
 1/2 A kérdező kommentje:
*nem
2023. máj. 27. 10:35
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
A legtöbb embert az ego irányítja.Én,én,és én.Ez pedig lustasággal,a másik manipulálásával,hátsó szándékkal,mások fölötti hatalmaskodással jár.Mindegy,csak én járjak a legjobban,minél kevesebb erőfeszítéssel kihozni a legtöbbet.A főnökök általában így tekintenek az alkalmazottakra.Megfelelni nem tudsz mindenkinek.Én megpróbáltam munkahelyen,és mikor rendszeresen a sz..rt kaptam vissza,közöltem a főnökkel,hogy ki lehet rúgni,ha valami nem tetszik.Azóta is ott vagyok.De már lazábban veszem,persze van,hogy így is csesztetnek,de nem annyira húzom fel magam,és nem bántam meg,hogy az asztalra csaptam.
2023. máj. 27. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!