Miért néznek úgy a fogyatékkal élő gyermekekre mint a szörnyetegekre? Akárhova megyünk mindenhol megvető pillantásokat kapunk

" Főleg az ép gyerekektől kapunk nagyon sok megvető pillantást. " - A mai gyerekektől ezen már ne is csodálkozz. Sokan még azt sem tudják mi a tisztelet és viselkedésből is bukásra állnak.

A felnőtteknél primitívségre vall az efféle magatartás, a gyerekeknél neveletlenségre vagy ostobaságra.

Nem kell foglalkozni velük, mást úgysem tehetsz. Saját magukat minősítik, erre majd rájönnek később ( feltéve, hogy az agyuk tovább fejlődik, ami nem minden esetben valósul meg ).

Azért, mert nem szokták meg, fura a látványuk. Pl. annak idején ha négert láttunk az utcán, akkor mindenki tátott szájjal bámulta (70-80-as évek). Szóltunk egymásnak: nézd, ott egy néger!

Az a baj, hogy a fogyatékos gyerekek el vannak különítve az egészségesektől, így természetes (sajnos), hogy az egészségeseknek furcsa egy fogyatékost látni, nem tudják hová tenni, hogyan kezeljék a helyzetet. Néhány kezdeményezés van, pl. ability park, láthatatlan kiállítás, de napi szinten nincsenek jelen. Barátnőm mesélte, hogy Angliában láttak mozgássérülteknek való játszóteret. Te láttál már valaha Magyarországon?

Az akadálymentesítés meg egy vicc, nekem egészséges gyerekeim vannak, így csak babakocsival tapasztaltam meg a közlekedés nehézségeit, de tolókocsival szerintem iszonyat lehet közlekedni. Ismerős mesélte, hogy Németországban pl fekvő rokkantkocsival is látott valakit közlekedni.

Szóval amíg a fogyatékos emberek ennyire nem tudnak részt venni a mindennapi életben közösen az egészségesekkel, addig ne is várj változást, mert az emberek a másra, a nem megszokottra mindig is rácsodálkoznak.

A gyerekeim volt sulijába pl. hiába vettek volna fel mozgássérült gyereket - a legtöbb suli emeletes, nagyon nehéz lenne megoldani, hogy a tornaóra kivételével mindenben részt vehessen (vécé, ebédlő megközelítése, tanterem kialakítása - így is alig van hely).

Szerintem azért van, mert az iskolában ezt tanítják, ezt kell, hogy tanítsák! Ez felnőtt korra nem múlik el, hiszen az a cél, hogy a tudás, amit az iskolában tanultunk, egy életre rögződjön! Ha egy gyermek nem tanul, buta lesz. Ha kicsit buta, kicsit nevetjük ki, ha nagyon buta (persze, csak ha nem tanul), ki is közösítjük egy kicsit, meg is vetjük. Ezt sulykoljuk a gyerekbe bele! Ha buta vagy kinevetünk, megvetünk, ha ügyetlen vagy, kinevetünk, megvetünk. Sosem teszik hozzá tornaórán, csak azt, hogy ezt sokat kell gyakorolni és akkor menni fog.

Nem fog menni! Sem a matematika, sem a magasugrás! Ettől még teljes értékű ember vagy, ha az egyik, megy, a másik meg nem. Ha nem gyakorolsz, az már a te hibád! Azt már te vetted magadnak a boltban, azt a tulajdonságodat ne a géneken keresztül örökölted, az rajtad múlik!

Ezek gyerekek, felnőttek, találkoznak akár testi, akár szellemi fogyatékos gyermekekkel, akikre külön nem készítette fel senki, még akkor sem, ha ugyanazok a szülők, tanárok említették meg nekik, talán néha, hogy van ilyen is, akik azt sulykolják, hogy az ilyenből ki lehet lábolni egy kis akaraterővel. Senki nem mondogatja nekik, hogy erről ők már nem tehetnek, így születtek, segíteni kell nekik.

Most akkor hol a határ, amiről tehetek, és meg kell vetni, amiről nem tehetek és nem szabad megvetni? Most sem tudom, hatvan évesen, diplomával a zsebemben...

Aki más, azzal mással is bánnak. Ez van.

Másrészt: én mással küzdök, és mással szembesülök minden nap.

Az én gyerekem autista. Az ég egy adta világon semmi nem látszik rajta. Első ránézésre pont olyan, mint a többiek.

Egy játszótérre jártunk egy időben egy Down-szindrómás kisgyerekkel. Amikor ő viselkedett furán, a szülők elmondták a gyerekeknek, hogy ő más, mint a többiek, így kell elfogadni, stb. Miért? Mert első ránézésre tudták, hogy ő "fogyatékos", nem tehet róla.

Hát az enyémke se...De amikor ő viselkedik furán, akkor szülőktől és gyerekektől is csak megvetést kapunk, a "Bezzeg én megnevelném", "Minek szül gyereket, aki nem hajlandó foglalkozni vele", stb... Legtöbb esetben esélyt sem kapunk arra, hogy tisztázzuk: ő is más, mint a többiek. Őt is így és ilyennek kell elfogadni.

Hozzáteszem, nem agresszív, nem verekedik, stb., mint a "normális" a gyerekek a bezzeg-szülőkkel.

Innen nézve: próbáld meg ÉRTÉKELNI, hogy a te csemetéidről elsőre tudják, hogy mások, és más hozzáállást igényelnek.

A gyerekek pedig őszinték és kegyetlenek. Nem csak a fogyatékkal élőkkel, a kövérekkel, betegekkel, csúnyákkal, szemüvegesekkel, stb. is pont ilyen gonoszul bánnak.

Idővel megtanulják, hogy mit illik, mint nem illik. Pl. nem fog ujjal mutogatni és hangosan kiabálni, hogy "Anya nééééézd, milyen kövér az a báááácsiiii". De pl. négy évesen még simán. :) Anyuka és apuka is pont ez gondolja, csak ő nem ordítja hangosan.

Kisebb gyerekeknél a hasonlóság és különbözőség keresése természetes. A lányok játszanak a lányokkal, a fiúk meg mind hül.yék. "Nekünk egyforma pólónk van, akkor mi haverok vagyunk, jó?" "Be-be-beeee, neked nincs pónis zoknid, csak nekünk vaaaan, és akkor nem lehetsz a barátunk!"

Igazából az a nagy büdös helyzet, hogy a környezetet nem fogod tudni megváltoztatni, csak a saját hozzáállásodat. Magyarán jó magasról sza.rd le, hogy ki mit gondol, és ne foglalkozz olyan idegenekkel, akikkel valószínűleg soha a büdös életben nem találkozol még egyszer.

:)

Nagyon jókat írtak előttem!

Annyi még, hogy van egy belénk kódolt törzsi ösztön, a furcsán, máshogy kinéző vagy feltűnően máshogy viselkedő emberekkel szemben, ezt még felnőtten se tudja megfelelően uralni az ember, kisgyerekkorban meg még bőven nem alakul ki az a belülről jövő erkölcsi érzék, ami szükséges lenne a szolidaritáshoz, együttérzéshez, ez az ösztön is sokkal jobban előjön.

Ráadásul az elfogadás viszonylag - az emberiség történelmében - újkeletű. Gondolj bele, Európában, Amerikában még a 20. század első felében is voltak "freak show"-k (karneváli sátrak torzszülöttekkel) és "human zoo-k" (ahol lényegében úgy mutogattak pl. pigmeusokat, mint állatkertben az állatokat, innen jön a név is). A harmadik világban máig vannak ilyen cirkuszok. A középkorban úgy hitték sokan, Isten az emberek szórakoztatására teremtette pl. a törpéket. Voltak kultúrák, ahol tisztelték a "furcsákat", belőlük lettek a sámánok, de a megkülönböztetés akkor is megvolt, csak pozitív irányba.

Amikor óvodás gyerek voltam, néha feltűnt egy fiú a játszótéren, nyúlszájú volt de valami borzalmasan csúnyán varrták szegénynek össze, sikítottam, elfutottam, amikor megláttam, rettegtem tőle, és tényleg sajnálom, milyen rossz érzés lehetett neki, de akkor még nem voltam képes belegondolni milyen lehet az ő bőrében élni. A közelünkben levő kisegítő iskolába járó gyerekeket messziről elkerültem, félelmetesek voltak.

A kövér kislányt csúfoltam a többiekkel (digi dagi daganat, kergeti a halakat), miközben engem is sokat csúfoltak más okokból, de nem raktam össze a kettő közti összefüggést még kisgyerekként.

Elég szomorú, de időbe kerül kinevelni a félelmet, ódzkodást a társadalomból, gyerekekből meg pláne.