Hogyan lépjek teljesen túl?

Alig 1 hónapja szakított velem a barátom.

Kb. 2 hónapot voltunk együtt, de összeadva az eltöltött idő számát, egészében nagyjából 3 teljes napot töltöttem vele.

Hetente 1-2x találkoztunk.

Igazából úgy érzem, valóban nem tartott volna hosszú ideig a dolog, így végiggondolva már voltak dolgok amik zavartak benne (késés, inkább én kerestem őt, egoista hajlam), csak elnyomtam ezeket a dolgokat magamban, nem tettem szóvá.

Ha ezeket a negatívabb dolgokat felidézem, és azt is hogy ő is mondta hogy nem rontottam el semmit, akkor nagy megkönnyebbülést érzek, és hogy lesz még, aki hajlandó nekem több időt szentelni, és nem csak én alkalmazkodok.

Csak az a probléma, hogy minden nap eszembe jut, hogy milyen volt, hogyan öltözködött, kellemes volt a hangja.

A kinézete is jó volt, ő volt az ideál majdnem minden téren. A családja is nagyon kedves volt, a barátai is, és végig azt táplálta belém, hogy ő elfogad olyannak amilyen vagyok, és rövid idő alatt a környezetének is ezt mutatta.

A diplomaosztójára is elhívott, utána való nap vetett véget az egésznek :/ adtam neki ajándékot is.

Most már azért nagyjából összeszedtem magam, már nem sírdogálok, és nem ostorozom magam, hogy mit rontottam el, már én is elhiszem hogy mindent megtettem magunkért.

Lehet azért nehéz még, mert ő volt az első nekem. De elhatároztam hogy nem az utolsó, és nem fogok miatta lelkileg belezakkanni. Más is kimászik ilyen helyzetekből, több éves kapcsolat után is. Én meg alig 2 hónap miatt drámázok. És előttem az élet.

Nem zárkózok el az emberek elől sem. De valahogy ki kell gyomlálnom magamból, hogy ő volt az ideál, ő bennem él, stb. Mikor alig akart tenni azért, hogy működjön a dolog. Arról meg nem tehetek hogy tapasztalatlan vagyok, és nem megy minden rögtön. Szerintem.

Tudom, hogy ezt a dolgot kicsit túlreagálom, csak kíváncsi vagyok hogy ti mit tesztek, min gondolkodtok ilyen helyzetben, és mit gondoltok a gondolataimról.

:) 18/L