Nem találom magam, elbizonytalanodtam a céljaimat illetően?

Olvass el pár könyvet:

Életcél témában:

Frankl: Mégis mondj igent az életre

Japán témában:

Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Pszichológia témába:

Yalom könyveit

Jó olvasást!

Lehet illúzió romboló leszek de őszinte, haladj azon az úton, amihez közelebb állsz, az valószínűleg megvalósítható majd.

Tizenévesen én is egészen mással akartam foglalkozni mint amivel jelenleg(testépítés hobbiszinten) szentül megvoltam győződve hogy motorversenyző leszek így megyeiben, hisz volt robogóm, csak épp pénzem nem volt, szüleimre nem számíthattam mert anyám hallani sem akart arról hogy majd ezt fogom űzni, Apám meg nem akart ezért cirkuszolni anyámmal, így semmi nem lett az egészből.

Középsuli alatt elkezdtünk haverkodni egy másik sráccal, aki akkor már javában edzett, önmagában az Ő látványa hozta meg a kedvemet ehhez, csak hát ide is pénz kellett mégpedig havi szinten legalább 20e, nem tántorított el a dolog, belekezdtem, anyám már finanszírozta a kaját, meg néha pénzzel kisegített, ez ment suli elvégzéséig, utána már dolgozni kezdtem meg lett mindenre a lóvé, és azóta is csinálom, most már a motorozást nem kezdeném el, a testem rovására.

22F

Szerintem se parázz rajta, a kamaszkor az, amikor az ember keresi a stílusát, céljait, és teljesen természetes, hogy egy embernek több "énje", több "arca" van, és ez mindig is így lesz.

Mi emberek nem vagyunk egysíkúak, az teljesen normális, hogy bejöhet neked ez is meg az is, még ha látszólag azok az irányzatok ellentmondanak is egymásnak. Szerintem kövesd, amelyik stílus éppen jólesik aznap, mert mindegyik te vagy, ha éppen annak érzed magad :)

Sőt, simán lehet, hogy később még más stílus is bejön a képbe :) Nekem is volt punk-rocker korszakom, cuki animés korszakom, most már 30 vagyok, és természetesen máshogy viselkedem a munkahelyemen, mint otthon vagy barátokkal vagy párom szüleivel. De mind én vagyok, csak ez hangulat kérdése is. Ne aggódj :)