Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Perverz volt? Csak fogdosni...

Perverz volt? Csak fogdosni akart, és valójában nem is volt mozgássérült? Veletek történt hasonló?

Figyelt kérdés

Nem tudtam melyik kategóriába írjak, ezért úgy döntöttem, hogy ide talán beillik.

Tegnap a kökiben voltam, megállított egy pasi, mondván, hogy fáj a lába, alig tud menni (volt nála két "bot", amire támaszkodott), és hogy segítsek neki bemenni. Bár én szeretek és szívesen segítek, de valami mégsem stimmelt. Bekisertem, rám tamaszkodott, míg az egyik botjat fognom kellett. Aztán közölte, hogy neki vécére is kéne mennie. Amikor odaertunk mondta el, hogy teljesen be is kéne kísérnem, mert nem tud egyedül. Nekem ez már kellemetlen volt...de mondom oké. Konkrétan ott kellett állnom fölötte, míg ő ült a vécén. Előre fele dőlt, én pedig próbáltam csak a kezemmel tartani, hogy azért a dekoltázsomba ne hajoljon már teljesen bele... Aztán nekem kellett felhuznom az alsojat: hátulról próbálkoztam, hogy véletlenül se lássak semmit, amikor felhuztam, mondta, hogy elől igazitsam meg...mondanom sem kell, hogy éreztem magam. De akkor sem értem hozzá sehol. Feloltoztettem, kint le akart ülni, és az sem tetszett, hogy úgy ült le, hogy közben fogta a combomat, mondom magamban: ez miben segít neki, hogy ne csússzon le a székről (mert elvileg azért kapaszkodott)? Aztán mennie kellett valahova még, de abba már nem akartam segíteni, így is rohadt kellemetlen volt, arról nem is beszélve, hogy leizzadtam, zsibbadt már a karom (nálam is volt egy jó nehéz táska).

Az embernek jól esik segíteni, de ez számomra már kicsit sok volt. Veletek történt már hasonló? Jogos a rossz érzésem?



2015. okt. 6. 15:13
1 2
 1/20 anonim válasza:
18%
kamu
2015. okt. 6. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Mármint mi a kamu? A kérdés? Mert a kérdés és a történet bár kamu lenne....
2015. okt. 6. 15:17
 3/20 anonim válasza:
49%

Óriási ötlet!

Lopom..

2015. okt. 6. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim válasza:
82%
Én is remélem, hogy kamu, de néhány emberből az a baj, hogy tényleg kinézem.
2015. okt. 6. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Perverz

Esetleg perverz mozgássérült

de aki tényleg mozgáskorlátozott az nem szeret segìtséget kérni, plane nem ilyenben

2015. okt. 6. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Nem kamu. De mondjuk nem értem, hogy miért kamuznék ilyesmiben? Elhiszem, hogy sokatoknak nehéz elhinni, milyen világot élünk: vagy azért, mert van még aki szeret segíteni vagy azért, mert ilyen perverz és hazug emberek vannak...
2015. okt. 6. 15:22
 7/20 A kérdező kommentje:

Kedves 5.!

Köszönöm a választ, nekem is pont ez jutott eszembe(sajnos már utólag).

2015. okt. 6. 15:24
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy perverz tata volt.

Most erre az emlékre hokizik otthon.

Értem én, hogy szeretsz segíteni, de a segítségnek is van egy határa. Ha olyat kérnek tőlem amit nem tudok, nem akarok megtenni akkor megmondom, hogy bár szívesen segítek de ebben nem tudok, vagy egyszerűen nem szeretnék. Tudni kell nemet mondani.

2015. okt. 6. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

Kedves 8.!

Köszönöm a választ, bár ebbe belegondolni is borzasztó :S

Tudom, hogy nemet kellett volna mondanom egy pont után, de az ember utólag mindig okosabb. Mindenesetre tanultam belőle...

Egyébként ez szörnyű. Így ölik ki az emberből még azt a csöppnyi jóindulatot is. Persze ha nem segítesz, akkor te vagy a hatalmas paraszt, meg kb le leszel köpve. De egyszerűen ha ilyenek vannak, már nem lehet soha tudni..

2015. okt. 6. 15:57
 10/20 anonim ***** válasza:
59%

gratulálok, hogy elkísérted....


milyen úgy élni, hogy bárkinek bármikor ugrásra készen állsz bármilyen hülyeségre?


miért félsz nemet mondani? csak megaláznak. Sajnállak nagyon.

2015. okt. 6. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!