Voltál már ilyen helyzetben?

Én is ilyen helyzetben vagyok, legalábbis főként az tűnt ki a szövegedből, hogy eleinte jobban nyomult nálad.

Én világéletembe elég szégyenlős voltam kapcsolatok terén, úgy fogtam fel, hogyha én közelednék valakihez, aki mondjuk jól fogadja ezt, akkor nem lehetnék biztos abba, hogy akar engem.

De amikor úgy tűnik fel, mintha másoknak kelteném fel az érdeklődését előre, az utólag nagyon össze tud zavarni. Olyan is volt (ami ma is gyakran eszembe jut, pedig évek teltek el), hogy eleinte ő kezdeményezett, és épp akkor engem nem érdekelt annyira a személye, de ő meg erősen próbált bevágódni nálam, később megszerettem, de mintha átbillentem volna a ló túloldalára, már én kezdtem intenzívebben keresni őt, ami talán fárasztotta (vagy felemelte az egóját, vagy csak megijedt, hogy nem ilyen komoly dologra számított.) De a kapcsolatnak vége lett és már utólag az jött le az egészből, mintha ez az én "veszteségem lett volna", vagy én lennék a naív lány, aki rá volt szállva, mégis kicsit átírja ezt az, hogy előtte még ő akarta ezt az egészet.

Azt is gondolom az egészről, hogy az érzelmes kapcsolatunkba eléggé belevegyülnek a mindenféle emberi "szerep játékok", amikor eleve azért nem tudjuk megérteni egymást, mert nem vagyunk őszinték, és ilyenkor ha ezeken gondolkodok, az olyan mintha a hazugságok felfordított labirintusában tévelyegnék. Pl. sokszor már észre sem veszem, ha nem vagyok teljesen őszinte a másik emberrel, majd csodálkozok, ha zavaros a beszélgetésünk. Épp az ilyen helyzetekben nehezen tudunk beszélni, mert egy idő után olyan, mintha semmi súlya, vagy értelme nem lenne annak, amit a másik mond, egy idő után nem stimmel valami, és az ilyen tud a legjobban kiborítani.

Fontosnak az őszintétlenséget kiirtani a kapcsolatokból. De amúgy egyetértek azzal, hogyha egymásnak valók vagytok, akkor előbb utóbb együtt lesztek, ha meg nem, akkor majd te is rájössz, hogy nem vagytok azok.

Az már nem vagány, hogy szomorúan várakozzak valakire, szerintem ilyesmi megöli a szerelmet (már nem tudnék összejönni azzal, akin annyit agyalok). A legnagyobb bajom az, hogyha valaki úgy csinál, mintha lebegtetné a döntéseket, elhiteti, hogy várnod kell rá. Ennél sokkal jobb, amikor kijelentik az elején, hogy bizonytalanok az érzéseik, és egyértelműen viselkednek.

Szerintem úgy fogd fel, hogy lehet, hogy most is beleélted magad, attól, hogy nem mentél rá egyből. Biztosan van valami konkrét oka a szakításnak, akár a lány hibájából, ami meghatározza ezt az egészet. Nem úgy kell leszögezni, hogy ha nem mész rá egyből, akkor nagy szerelem lesz. Ez nem az ilyen kis gesztusoktól, hanem a lánytól (is) függ. Szerintem valami csapdának lehet ezt elképzelni:D Biztosan vannak komolyan vehetőbb lányok is nála, te meg nála vagy leakadva:) Azt írtad, hogy nyomulós volt, lehet, hogy másokkal is ilyen, könnyen bevágódós.

# 13

Szerintem igen, létezik. Főleg, ha olyannak ismered, aki könnyebben kialakít kapcsolatot, akkor talán szinte biztosan. De én olyant is ismertem, akiben direkt azért bíztam, mert ő is olyannak tűnt, aki nehezen megy kapcsolatokba. Az is vége lett, pedig nem számítottam rá. De szerintem mindenki ilyen szeretne lenni, nyitott, közvetlen ember, még az is, aki nem olyan.

Én ma már többek között ezt látom problémának, és inkább (a lelki szenvedéseimben kavarogva is) arra fordítom a figyelmem minden életbeni dolgom mellett, hogy ismerkedjek (nem kapcsolatkialakítás szándékával) őszintén, legyek közvetlenebb, mert egyáltalán nem vagyok az.

én a magam részéről a lelki gyötrelmeket tartom unalmasnak, nekem nem lesz érdekes valaki attól, hogy döntésképtelen:D Az is jó dolog, ha rálátsz a döntés helyzetére, hogy mi folyásólja be, milyen szempontjai vannak, mintha te lennél az egyik szín a nagy színfelhozatalban, amiben őt nem csak az az egy szín érdekli, hanem a többiben is lát valamit. Mondhatni a bizonytalanság mellett dönt:))

Szerintem a kapcsolathoz, úgy érzem valahol, hogy készen kell lenni rá, hogy ne ilyen fejtegetős játék legyen. Én felelőtlennek érzek mindenkit, aki csak úgy belemegy, aztán fejtegeti, hogy miben is van.

Biztos neki is megvannak a szempontjai, de ezekkel zavarosan bánik, ő is tudja, hogy mit akar, de talán sehol sem találhatja azt, amit valójában szeretne. Miközben játszadozik is, a saját elégedetlenségében ténfereg, ami sehol sem alszik ki.

Én már voltam úgy sok kapcsolatban, hogy simán éreztem a boldogtalanságot a másik emberen, miközben mondogatta nekem hogy szeret.

Most már csak azt várom, hogy akkor mondják nekem, ha tényleg megért bennük. (persze az ilyen módszer kínos, hogy előre eldöntsük, aztán bűntudatot keltünk a másikban, hogy a felcsillantott szerelem tönkrement, én mintha már attól érezném kínosan magam, ha a döntéshozatal közben felméregetnek, értelmetlenül környékeznek).

Meg az is kínos felállás, ha én vagyok a csillogó szemű kiscica, aki vár rá, és arra gondolok, hogy "csak te és csakis te", miközben ő próbál kettő között dönteni, az ilyen nekem kész:)

Bocsi a hosszú leírásokért, amúgy a józanságot megértem, én sem érzem úgy, mintha magamnál lennél, szellemileg igen, de lélekben magam sem tudom, hogy mit akarok.

őszintén szólva olyan emberek miatt is panaszkodom, akiket én sem tartok fontosnak, de egy érzelmi "biztos pontnak" láttam őket, amiről nem értem, miért csúsztak ki.

ahogyan te is leírtad, nincsenek ilyen szerelmi szomorúságaim, inkább csak a dühös csalódás.

én is így voltam, olyan valakit hiányolok, (akiért kezdetben nem is voltam oda igazából) aki szokatlan módon nagyon hevesen kifejezte az érzéseit, még olyankor is amikor én épp rideg voltam vele:)

annál abszurdabb az egész.