Szerintetek ez mind az én hibám?

Lehet, hogy kicsit hosszú leszek, de rövidebben nem lehet elmondani ezt a storit, vagy inkább storikat.

Amikor 5 éves voltam, elköltöztünk. A szomszédben volt egy velem egyidős lány, akivel összebarátkoztunk, majd legjobb barátok lettünk. Legyen a neve X. X szülei elváltak és mikor negyedikbe mentünk, elköltözött az anyjával, az anyja pasiához 200 kilóméterre tőlünk. Az apja ugye itt maradt, úgyhogy X minden 2. héten hazajött. Mi is minden 2. héten találkoztunk, és továbbra is legjobb barátok maradtunk.

Aztán ötödikbe jött egy lány, akivel nagyon jó barátok lettünk. Legyen a neve G. G-nek én lettem a legjobb barátja, nekem pedig a második legjobb barátom lett, mert ugye a legjobb barátom X volt, de ez nem légyeg. G-vel 7. végéig jóban voltunk, aztán hirtelen elromlott minden. Neki pasija lett, méghozzá az, akit mindketten utáltunk. Vagyis én azt hittem. Először az kezdett el idegesíteni, hogy azt mondta, hogy utálja, amikor már hónapok óta beszélgettek, és utólag azt mondta, hogy mindig is tetszett neki. De nembaj, nem érdekelt. Továbbá is utáltam a gyereket, de örültem, hogy boldog. Aztán egyre jobban kezdett elhanyagolni, ami persze oké volt, mert mégiscsak barátja volt és nem választhatott. Egy nap nála aludtam és az én telefonomról belépett a facebookjába és utána nem lépett ki. Amikor hazamentem, akkor láttam, hogy nem az én facebookom van megnyitva. Tudom, ki kellett volna lépnem, de a kíváncsiságom nagyobb volt. Megnéztem azt, amit a fiúval üzengetett messengeren és akkor láttam, hogy kibeszéltek. Tudom, hogy ez az én hibám, hiszen nem lett volna szabad, de akkor hirtelen nagyon mérges lettem rá. Sőt, még hazugságokat is írt rólam. Nekem nem kellett több belőle, nem volt többé a barátom. Persze nem mondtam el neki, hogy miért haragszok rá. Továbbra is beszélgettünk, de kezdtük egymást elhanyagolni. Már nem voltunk olyan jóban, mint előtte. Ő azt hitte, hogy a fiú miatt nem beszélek vele, és nem is akartam elmondani az igazat. 8. elején a fiú szakított vele, és más osztálytársunkkal kezdett el járni. Ekkor már mindenki utált engem az osztályból. Kínszenvedés volt ez az egy év, hiszen beszéltek velem, meg bennt voltam a társaságban, mégis kívülálló voltam. Az összes barátomat elvesztettem. Nem maradt senkim.

X-el is elromlott a kapcsolatom. Én mindig írtam neki, hogy mikor találkozunk már, ő mindig azt mondta, hogy a hétvégén, és aztán kiderült, hogy más programja van. Ő soha nem érdeklődött felém. A szüleim, sőt az ő szülei is engem hibáztattak. X azt mondta mindenkinek, hogy én nem írok neki vissza soha. Abban az időszakban nagyon sokat sírtam. Senkire sem támaszkodhattam.

A srác, aki rettentően tetszett már évek óta, hirtelen érdeklődést mutatott felém, és képzeljétek, mi történt.... G rámászott. Nem jártak, de G ölelgette, folyamatosan hozzábújt, és ha a srác velem kezdett el beszélgetni, akkor G azonnal elterelte a figyelmét, sőt más lányokkal akarta összehozni. Ez elég is volt arra, hogy a srác járni kezdett egy lánnyal.

Nyolcadik végén egyetlen barátom volt, és csak rá támaszkodhattam, de ekkor megrengett mindenkiben a bizalmam és még neki sem mondtam el mindent. Nem bíztam a szüleimben se. Senkim sem volt. Minden érzést magamba folytottam. Még a tanáraim is utáltak. Az edzésen, ahova járok, azt mondták rám, hogy meghíztam, amikor teljesen normális testsúlyom volt, és meg voltam elégedve a kinézetemmel. Aztán amikor anyám is azt mondta, hogy felszedtem pár kilót, eltűnt minden önbizalmam. Egyszer-kétszer meghánytattam magam, nem volt kedvem enni, undorodtam minden ételtől.

Most elkezdtem fogyni, folyton gyenge vagyok és álmos. Továbbra sem bízok senkiben és még mindig csak az az egy barátom van, akivel egyre kevesebbet beszélünk. Most megyek 9.-be, de nagyon félek, hogy itt sem lesznek barátaim.

Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek ez mind az én hibám?

Légyszi őszintén válaszoljatok.