Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan dolgozzam fel a sok...

Hogyan dolgozzam fel a sok rosszat, ami egyszerre zúdult rám, ránk?

Figyelt kérdés

Múlthéten édesapám rosszul lett, mentőt hívtunk hozzá, ezzel egy időben szakított velem, elhagyott a lány, akibe másfél év után is bele vagyok bolondulva, egy gyökér miatt, mai napon kiderült a vizsgálatok alapján, hogy édesapám daganatos beteg, kilátásai egyelőre még elég jók. Közben hétfőn testvérem balesetezett, vétlen volt, semmi komoly baja nem lett, de az egyetlen autónk is oda. Ez legkevésbé fontos, hogy az autó oda. Miért történik mind ez?


Összetörtem. Zuhanyzóban sírtam egész este, hogy ne hallják mennyire zokogok. Félek az éjszakáktól, eddig is leizzadva, levegőért kapkodva keltem fel a rossz álmokból múlt hét óta, most egyenesen rettegek az éjszakától, hogy túl sok gondolat, túl sok rossz, túl sok démon.


Eddig kiegyensúlyozott életem volt és boldog voltam.

Mivel lépjek egyszerre túl egy szerelmi csalódáson, a rossz dolgokon, és mivel erősítsem meg magam, hogy támasza lehessek apának a bajban, és ez az elsődleges, amiért nem szeretnék ennyire lelki roncs lenni. Szeretnék erős lenni, de nem tudom hogyan fog menni, ez túl sok egyszerre, túl sok. Túl nehéz. Úgy érzem összeroppanok. Nem tudok enni sem egy falatot sem.


Igen, idegenektől kérek segítséget, mert ezen barátaim sem fognak tudni segíteni. Hátha valaki élt át hasonlót, aki segíthet.



2017. okt. 25. 21:14
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
90%

Add ki, írd ki magadból a rosszat, a dühöd, szomorúságod, mindig csak egy napra koncentrálj, hogy azon teljesíts, stb.


A vőlegényemmel hasonló dolog történt kb 5 éve: az apukája hirtelen meghalt és a 4 éves kapcsolatából a csaj úgy lépett le, hogy a Facebook állapotát megváltoztatta kapcsolatban-ra egy másik sráccal... Gondolhatod, mekkor IQ kellett ehhez...


Volt egy borzasztó fél éve, bulizni járt mindig a haverokkal, hogy ne kattogjon az agya, napról-napra élt... És az idő segített.


Egymásra találtunk, megtaláltuk egymásban a nagy Ő-t, és szerintem ez sokat segített neki, hogy végleg helyrejöjjön.


Ezt csak azért írtam le, hogy lásd, van kiút.

A te apukád szerencsére életben van, segíts neki, kísérd orvoshoz, tartsd kézben a családot, a pénzügyeket, lássa rajtad, hogy vele vagy, de nem egy lesajnáló emberrel áll szemben.

A volt barátnőd pedig meg sem érdemelt téged. Hidd el, ettől csak jobb lehet.


Kitartást!

2017. okt. 25. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:

Első évem egyetemen is, azon gondolkozok most kétségbe esetten, hogy abbahagyom, nem fog menni ennyi minden mellett, ennyi minden mellett még tanuljak, építsek kapcsolatokat, feleljek meg?


Nem megy. Mire akar az isten, az istenek, a sors vagy bármi más, felkészíteni? Ezután milyen jó járhat osztályrészül? Ha elveszítem idő előtt is édesapámat, mi lenne jó ezután?

2017. okt. 25. 21:37
 3/20 anonim ***** válasza:
0%
Nem értelek, késsel rád támadott apád? Nem? Akkor mi a baj? Nem gátol téged senki, csak meg kell oldanod, ennyi. Ha kiskorú vagy, megértem, hogy nehéz.
2017. okt. 25. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
88%

Az első válaszoló jó tippeket adott.

Nézd, az én apukám 13 éves koromban halt meg, mégpedig úgy, hogy nem tudtam, hogy rákos. Nem mondták el, hazudtak., még csak el sem tudtam búcsúzni tőle.

Azóta sem tudtam túltenni magam rajta, hogy nem töltöttem elég minőségi időt vele, amíg még lehetett.


Elhiszem, hogy ez most mind fáj neked, iszonyatos még olvasni is... azt viszont ne felejtsd el, hogy apukádnak szüksége van most rád.

Nagyon remélem, és szívből kívánom, hogy felgyógyuljon.

Neked most az a dolgot, hogy ott legyél mellette, tölts vele minél több időt. Fogd a kezét és még ne sirasd, hanem élvezzétek ki a pillanatot.

Ne azon agyalj, hogy mi lesz, hanem azon, hogy mit tudsz tenni érte holnap!

2017. okt. 25. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
75%

idegenek sem tudnak segíteni, de te tudsz magadon.

Ne hagyd, hogy a dolgok súlya maga alá temessen. Találd meg, miben tudsz elmerülni. Munka, tanulás, sport vagy bármilyen alázattal művelt hobbid sokat segítenek. Legyen terved, találd ki, hogyan fogod jobbra fordítani a dolgokat. Hogyan fogsz Apukádnak segíteni pl. Tegyél rendet magadban: találd meg az értékeidet, számolj le a haragoddal mások iránt. Tarts magad körül rendszert, mert segít, ha van valami ritmusa az életednek, nem pedig egyik pillanatról a másikra cselekszel. Ezek segítenek.

A szerelmi bánattal könnyen le fogsz számolni, a kocsi meg fog oldódni, Apukádnak meg segíts, ahol tudsz. Ha mindent megteszel érte, rendbe fognak jönni a dolgok.

2017. okt. 25. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
91%
16 se voltam, amikor meghalt faterom. (Rákban.) Nem sokra rá anyám lelépett egy orvos barátjával. Tesóm nem volt, egyedül maradtam egy állami bérlakásban. (Akkoriban még ez volt a trend, szinte mindenki ilyenben lakott a városban.) Közben a középiskolát sem akartam abbahagyni, mert ott voltak a haverok. Éjszakai vagonrakásokból tartottam fenn magam, fizettem a lakbért, rezsit, ettem ittam, ruházkodtam. És a legszarabb az volt, hogy senkinek sem szólhattam, mert akkor intézetbe kerültem volna. Napról napra, percről percre éltem túl ezt az időszakot, míg lassan megedzőtem. Neked is ezt tanácsolom. Csak a percet éld túl, a többivel (és főleg a holnappal) most ne törődj.
2017. okt. 25. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
13%

Látod, megtagadtad Jézust, pedig most fordulhatnál hozzá ebben a bajban, és sokkal könnyebb lenne. Most nem vádolni akarlak, csak a figyelmedet felhívni, hogy milyen szerencsések, akiknek van hitük, és ilyenkor imádkoznak.

A hitetlenek meg sajnos berúgnak, hogy elviseljék a ezt a krízist, vagy minden féle pszicho bogyóvá teszik zombivá, amik tulajdonképpen érzéseket tompítja. A barátaidat is, ha helyesen választod meg, ők most imádkoznának érted, a családodért, ami nagy erőt adna, mert az élet nem csak pénzről és a szexről szól, hanem az erős hitről, a bizalomról, nálam nagyobba vetett erőről, mert én kicsi vagyok, hogy egyedül megbírkózzak ezzel.

Kitartást.

2017. okt. 26. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
81%

7!


jobb lett volna ha hallgatsz..


honnan veszed, így látatlanban, hogy megtagadta Jézust?


én is hiszek de nem adatott, hogy ítélkezzek a másik felett mert


"szeressed felebarátodat mint te magadat"

2017. okt. 26. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
0%
Tévedtem. Nietzsche tagadta meg.
2017. okt. 26. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:

Amitől tartottam, két órát aludtam az éjszaka, abban is csak rémálmok gyötörtek, az főleg a szerelmemre összpontosult.


Ébren töltött óráimban hol elöntött a bátorság, hol a sírás fojtogatott, egy biztos, minden gondolat keringett bennem, a szerelem, apa, a jövő, a múlt béli emlékek.


Egy biztos, mivel apám sem pánikolt be, és legkevésbé sem tört le, hanem ereje teljében van, egész jól vette a hírt, készen áll leküzdeni, nekem is ezt kellene tennem valahogy mindent leküzdeni és megoldani magamban.

2017. okt. 26. 14:21
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!