Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Gáz, ha a tesómmal megyek...

Gáz, ha a tesómmal megyek egyetemi nyílt napra?

Figyelt kérdés

Szeretnék elmenni több egyetem nyílt napjára is, a tesóm pedig el szeretne kísérni. Ő már lediplomázott és dolgozik, de teljesen más szakon illetve más egyetemen tanult, ezért ő is kíváncsi rá, hogy mégis hogyan néznek ki ezek a képzések, az egyetemek, órák stb., tehát ő is végig ott lenne velem és együtt fedeznénk fel a terepet. Utána pedig még körülnéznénk a városban is, vásárolnánk vagy beülnénk valahová enni, inni stb.


Én ennek nagyon örülök mert a korkülönbség ellenére nagyon jó a kapcsolatunk, barátnők vagyunk. Így legalább nem egyedül mennék, lenne kivel beszélgetni, neki már van tapasztalata is és így mások lehetnek a meglátásai, utána is meg tudjuk beszélni, hogy kinek mi a véleménye stb., ráadásul el is tud vinni kocsival, ami egyszerűbb, mint tömegközlekedni. Ugyanakkor néhányan megjegyezték, hogy ez gáz, mert egyetemre felnőtt emberek járnak és nehogy már kísérgetni kelljen, idősebb is nálam stb., úgyhogy picit elbizonytalanodtam.


2017. nov. 20. 15:14
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Miért lenne gáz? Ott senki sem fogja tudni hogxy a nővéreddel mentél. És amúgy se foglalkozz az ilyen idiótákkal.
2017. nov. 20. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Legnagyobb segitseg lenne, ha olyan kiserne aki latott mar egyetemet. Jobban latja mit erdemes megnezni, megkerdezni, mennyi a kamuduma.


Esetleg vidd el 1-2 baratnodet, hatha segit masnak is. De ezen kivul szard le ki hogyan irigykedik. Felnott emberek az egyetemen?:D Jo vicc...

2017. nov. 20. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Nyugodtan mehettek együtt.
2017. nov. 20. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Dehogy gáz.
2017. nov. 20. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Senkit se fog erdekelni, hogy kivel mesz. De akar o isnem lehetne erdeklodo is, idosebbek isis szoktak egyetemre jarni.
2017. nov. 20. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem egyáltalán nem gáz, én is egyszer a nővéremmel mentem nyílt napra.
2017. nov. 20. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!