Van itt más is, aki akár középiskolai, akár egyetemi kollégiumba kényszerült költözni, de pokolként élte meg?

A gimis kolit sajnos nem bírtam, 7 hónap múlva bejárós lettem és inkább keltem 5kor. Nem a mi sulink kolija volt, tele volt cigánnyal akik hangosak voltak, loptak, simán bejöttek a szobánkba stb.

Az egyetem alatt 8 évig laktam koliban, hol 3, hol 2 szobatársam volt, hol jó fejek, hol nem. Igazából megszoktam mert tudtam hogy tanulni akarok és ez ezzel jár. Kicsi koromtól tudtam, hogy ha továbbtanulok, idegenekkel kell majd laknom mert a világ végén lakunk és albérletre meg nem lett volna pénzünk. Hálás voltam hogy kaptam egyáltalán kolit mert nincs eltartott tesóm és sem elvált, sem halott szüleim, mi csak simán csórók voltunk. Ha nem kaptam volna kolit, nem tanulhattam volna tovább, így azt is túléltem volna ha egy gyufásdobozban kell laknom. Amúgy a koliban lettek először barátaim, jobban megtanultam szocializálódni, mint bármelyik terápián (túl vagyok már egy páron) és ha őszinte leszek, inkább a legszarabb koli a világon, mint még otthon maradni a folyton üvöltöző, idegbeteg szüleimnél. Megváltás volt hogy végre önálló életem lehet és nem a balhét kell hallgatni 0-24ben.

Ha ennyire nem bírod, menj el diákmelózni és bérelj egy szobát.