Mit írjak Édesanyámnak?

"Anyám én nem ilyen lovat akartam

Lovat akartam gyermekkoromban,

Csak kérni kellett s hozták már nyomban.

Alighogy kértem, már ott volt a ló,

Kicsike, mézeskalácsból való.

És én mégis sirva fakadtam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

Később, mikor néhány év eltellett,

Nekem megint csak lovacska kellett,

Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró,

De ez sem kellett, mert fából való.

És én megint sirva fakadtam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

Nagysokára, mikor férfi lettem

S a lovakat már el is felejtettem,

Akkor egy aranyos kocsival óh,

Kapunkba állott négy igazi ló.

És én a kapuba szaladtam,

Egyszer én épp ilyen lovat akartam,

Egyszer én épp ilyen lovat akartam.

Anyámért jöttek, kit ugy szerettem

És én ekkor ujra gyermek lettem.

Mintha csak mondanám: Nézz oda óh,

Milyen szép ez a négy fekete ló!

Aztán ujra sirva fakadtam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Szabédi László

Talán nem is biztos hogy vers kellene ha nem megy.

Írj egy levelet neki, saját szavaiddal, lehet 1 oldal, lehet 10, lehet 20... Amennyi jön

Ha nem levél, festmény... Bármi szabad ami Belőled jön

Annyira sajnálom, nagyon rossz volt ezt elolvasni is. Kérdeznék tőled, ha szabad: Voltál több orvosnál is, ugye? Mert testvérem lábát az egyik orvos egyszer le akarta amputálni, egy baleset miatt. Azt mondta hogy "jajj ezt már úgyse fogja tudni használni", másik debreceni doktor úgy megműtötte a lábát, hogy járóképes lett fél év szenvedés után, viszont hidd el, mindent megért... Szóval soha se add fel a reményt, kérlek NE. Tudom milyen elveszíteni az egyik szerettedet, hisz az én apukám májrákban halt meg lassan 9 éve, és semmit sem tett ellene.

Ha tényleg igaz ez, és menthetetlen a helyzet, akkor mindenképp személyesen mondd el édesanyádnak, ne sms/hívásban... Tudom, ezt tényleg nagyon nehéz elmondani egy szerettednek szemtől szembe, és egy sms küldése sokkal könnyebb lenne számodra, de tényleg nem ez lenne a hleyes döntés.

Mondd ki, ne fokozd, próbálj erős lenni, meséld el mit mondott az orvos és az érzéseidet is beszéld ki. Én a helyedben próbálnék vele lenni sokat, hisz elég erős lehet a kapcsolatotok, ha verset szeretnél neki írni.

Kosztolányi Dezső Halotti beszéde gyönyörű vers.

"Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… ”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer."

Egyetértek az előttem szólóval, ha még csak egy halvány reménysugár is van küzdeni kell. Egy ide vágó idézet A Dűne gyermekeiből: "Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam."

Az elme ereje bámulatos dolgokra képes, aktiválni tudja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. A szakirodalom számos esetben ír megmagyarázhatatlan gyógyulásokról. Az orvosok legtöbbször tehetetlenek és egy ilyen diagnózissal olyan vágányra helyezik az ember lelkét, hogy tényleg nagyon keveseknek van visszaút. Tiszta szívemből kívánom, hogy neked is legyen visszaút, akarj és tudj meggygógyulni bármennyire is reménytelen a helyzet. És mindezt nem azért írtam, hogy hiú reményt keltsek, hanem azért, hogy ha egy kicsi reménysugár is van, akkor kapaszkodj bele. Sajnos tanúja voltam nem egy esetben fiát elvesztő édesanya keserves zokogásának, annál szívettépőbb fájdalom nem sok van.