Felnőttek, mi volt a legrosszabb dolog, amit kamaszként csináltatok?

Nagyon sokat lógtam az iskolából, durván túllèptem a maximális hiányzást(igazolatnaul)èrretsègi előtt voltam, így nem lett következmènye, gondolom rosszul mutatott volna a statisztikájukban. Hónapokig szedtem nyugtatót,jóval többet, mint kellett volna ès nem is nekem lett felírva, illetve egy ideig vagdostam magamat. A családom nem igazán vette èszre, így inkább csak a tanárokat zavarta a lógásom

Az ok: nem èltünk valami jól, ezèrt cikiztek, az osztályfőnököm ahogy egy "jó tanárnak" illik mindig az osztály előtt hozta fel a tèmát, hogy tartozom az osztálypènzzel, stb ami újabb cikizèsi tèma lett. Baromira nem volt jó èrzès suliba járni, főleg mert a legtöbb tárgyból jó voltam ami szintèn nem tette menővè az embert. Egyszer anyum a buszbèrletre sem adott pènzt, csak 2 nappal a bèrlet lejárta után, addig iskolába sem tudtam menni amit persze megint nem lehetett az osztályfőnökömmel szünetben megbeszèlni, csak a többiek előtt...ès ez így ment minden kèsèsnèl( falun laktam, tèlen gyakran kèsett a busz)…betegsègnèl. Annyira elegem volt, hogy ezek jobb megoldásnak tűntek. Azóta már túl vagyok rajta, csak az èrdekelne, hogy a tanár mièrt mindig az osztály előtt intèzte a dolgot, ezt èvek óta nem tudom megèrteni.

Van egy alapvető abszurditás az egész iskolásdiban:

Tanári pályára eleve csak olyan megy, aki "jólsikerült", "jóhátterű" és szociofíl személyiség. Viszont nem (csak) ilyeneket kell tanítania. Így ezeknek a tanároknak halványlilabüdös érzékük nincs arra, hogy különféle lelki és más problémákkal küzdő gyerekekhez hogyan kéne hozzáállniuk. Már hogy az ne szerinte legyen jó, hanem a gyerek számára. Ugye a tanár egy szereplésre vágyó embertípus, aki agyilag nem ismeri azt az érzést, kínt, hogy nem mindenki szereti mások előtt élni a belső világát, problémáit. Ő attól lenne rosszul, ha bármit magában kéne tartani, egyedül ülne egy szobában, és nem tudná a fél világ, hogy milyet szrt aznap.

3-as, azért ne általánosítsunk. Azt egyáltalán nem gondolom helyes felvetésnek, hogy aki tanárnak áll, az szerepelni vágyik. A legtöbb tanár olyan semmilyen ember... Még ha tanárnak jó is, a katedrán kívül tök átlagos, elég sokan közülük aszociálisak, magukba fordulóak. Mondom ezt úgy, hogy én is tanár vagyok.

Mondjuk én tényleg a szereplős típus vagyok, de eléggé egyedül is vagyok ezzel a kollegáim között (hobbi zenészként szerepelek is itt-ott). És mivel nagyon fiatalos a külsőm (32 vagyok, de általában 20-nak gondolnak), sokszor kezelnek gyerekként. Ma már ritkábban (talán ma már 25-nek is gondolnak :D), de még pár évvel ezelőtt is sok atrocitás ért. Épp ezért én nem felejtettem el gyerekfejjel gondolkodni, és mindig igyekszem ezekre ügyelni - hogy ne gázoljak bele a gyerek lelkivilágába, tiszteletben tartsam a magán szféráját. Tudom, mennyivel érzékenyebbek a felnőtteknél és hogy milyen mély nyomokat hagynak az ebben a korban tapasztalt negatív dolgok. Hiszek abban, hogy a gyerekek is értékes indivídumok, nem üres papírlapok, amiket nekem kell kitöltenem. Én csak terelgetem, segítem őket. De nem mászok bele a lelkükbe. Voltak is emiatt összetűzéseim kollegákkal, mert a gyerekek pártját fogom, önállóságra buzdítom őket, hogy álljanak ki magukért, akár a pedával szemben is, ha igazságtalanság éri őket.

Szóval igen, vannak g.nyó, megkeseredett, befásult tanárok, ez tény. De azért ne általánosítsunk már.

Amúgy a kérdésre nem tudok választ adni. Elég jó gyerek voltam. :)

1 esnek

Vpn?