Kollégisták, ti is alig várjátok, hogy a kollégium nevű borzalomnak végelegyen, és egyszer saját lakásban lehessetek?

Az első 1-2 évben imádtam, most szörnyű. Nincs hely (kisebb szobába kerültem), a lakóegységtársak nem ismerik a takarítás fogalmát. Egyszerűen már lenyűgöző, hogy hogy bírják azt a fürdőszobai mocskot, amit csinálnak. Már kb domestosszal megyek be, ha fürdeni vagy wc-zni akarok. Haj mindenhol, dzsuva, tükör foltos, és még egyszer se láttam, hogy takarítottak volna. Ja, a wc az "maradékos". Egyszerűen hányinger.

Kettőt lépek a szobában és felbukom az íróasztalban, az ágyban, a másik cuccában, a folyosó végi konyhai állapotok elmondhatatlanok, megkérdőjelezem, hogy egyetemista emberek, tehát elvileg értelmes emberek, laknak itt. Nem, egyáltalán azt kérdőjelezem meg, hogy emberek nevelték őket vagy egyáltalán valaha kiléptek volna ezek az emberek a lakáson kívülre.

Egyik egykori szobatársamnak el kellett magyaráznom, hogy gyümölcsmaradékot nem hagyunk bent napokig a kukában, mert ha nem veszi ki, akkor bogaras lesz. (Szünet volt, előbb mentem haza, mint ő, de előbb is értem vissza, kukát felnyitottam, megéreztem a rohadt gyümölcsszagot és a kis repülő nyomorékok az arcomba zúdultak) Megkérdeztem tőle, hogy evett-e mostanában barackot? Igen, egy hete. Na, akkor légyszi most takarítsd ki a kukát és a fürdőt, ami bogaras. "De hogy csináljam?"

Nagyon várom a saját lakást.

Első pár évben szerettem, közösség, hangulatos is volt, baromi olcsó, mindig volt társaság, a szobákat is lehetett alakítgatni elég szabadon, egyedivé tenni. Utána jött a túlszabályozás, egyen bútorok, meg alapból egy idő után vágyik az ember a saját privát térre.

És hamar meg lehet szokni a jót. Most szobát bérelek, vissza nem adnék a szintből, soha többet nem laknék szobatárssal, főleg dolgozóként pokol hogy még a farkam sem tudom elővenni megvakarni mert látja valaki.

Vagy a szoba méret sem az igazi. Ha van wc a szobához akkor mindenki a szarást hallja, ha nincs akkor közösbe kell járni, zuhany is hasonló. Vagy alapból az egész felülök az ágyban és ott vagyok az asztalnál meg ágyból veszem ki a sört a hűtőből érzés nem az igazi.

De már lassan 30 évesen ott vagyok, hogy a lakótárs is sok. Kerülgetni a vendégeit, vagy őt magát a lakásban, konyhában. Várni a wc-re, fürdőre. Vagy csak rossz érzés, hogy este munka után nem tudok egy jót szarni, majd félmeztelenül egy szál boxerban főzni vacsorát, mert vendég van a házban.

Egy kis lakásra vágyom, szobákkal, helyiségekkel ami csak az enyém.