Miért nem tudják sokan élvezni az életet? Miért nem tudnak a jelenben élni az emberek? Miért gondolkodnak a megváltoztathatatlan múlton és miért idegeskednek előre a sok idő múlva lévő jövőjükön?

Én is ilyen vagyok. Minden percemben azon töröm a fejemet, hogy ha ezt és azt máshogyan tettem volna vagy meg mertem volna csinálni, akkor most más ember lennék, amit nem akarnék. De emellett stresszelek a jövőmön is, hogy mi lesz akkor, ha ezt és azt elszúrnám. Egyedül akkor tudok a pillanatnak élni, amikor éppen a barátnőmmel vagyok és amikor a hobbimat űzöm (ez utóbbit lehet egyedül is és többen is űzni, mint mondjuk a focit, hogy cseleket tanulhatsz be, de csapatban is játszhatsz).

A 2 helyzet olyan helyzetben, amikor nincsen meg egyik sem: 1 az, hogy egyedül vagyok, a barátnőmre gondolok és arra, hogy szakítana, pedig nem tettem érte semmit sem vagy pár év múlva csak úgy előállna, hogy nem akarna már velem lenni annak ellenére, hogy most is minden alkalommal, amikor lehetőségem van rá, megmutassam neki azt, hogy mennyire különleges például versírással, saját készítésű ajándékokkal, rajzokkal, satöbbi (önértékelési zavarom van). 2 az, hogy a hobbimat űzöm egyedül és arra gondolok, hogy mennyire sikeres lehetnék vagy mennyire könnyen meg tudnának szégyeníteni, amiért valami nagyon nem értek még hozzá.

Ezek alapján szerintetek miért lehetek ilyen? Miért vagyok képtelen a mának élni?

Bocsánat, ha nagyon hosszú lett és előre is köszönöm a normális válaszokat! További szép estét mindannyiótoknak! 22f