Háborúban egy idő után meg lehet szokni a mindennapi tűzharcot?

Hála a Jóistennek nem éltem át, de persze, mindent meg lehet szokni. Ha nem akarsz időben és térben túl messzire menni akkor Jugoszláv polgárháború, pl. Szarajevó.

régen is valahogy túlvészelték, de nem hiszem, hogy megszokták, hanem rettegtek és próbáltak alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

Úgy ahogy, de azért nem teljesen, mert gyakran vagy akár folyamatosan életveszélyben vannak.

Helyesebb azt mondani, hogy hozzászoksz. Nem mindegy, hogy civilként, vagy katonaként. Katonaként sem tudod megszokni, csak alkalmazkodsz hozzá, és beléd ég. Egy idő után nem rezzensz össze a robbanásokra, a fegyverropogásokra, a kiabálásra stb. Ettől függetlenül folyamatosan figyeled, és próbálod magad védeni. Olyankor nem a nappalok a legrosszabbak, hanem az éjszakák. Alig alszol, markolod a kibiztosított fegyvert, és rezzensz mindenre. Vagy ha van benned emberség, akkor nem alszol, hanem éjszaka a sebesülteket vadászod, szeded össze, vagy kegyeletből agyon lövöd, akin látod hogy nem éli meg a másnapot. Egy háborút soha nem tudsz megszokni. És bevallom, hogy kegyetlenebb a sorstól, ha életben hagy, ha hagyja hogy túl éld, mert a háború véget ér, de a lelked soha nem talál megnyugvást. Évtizedek telnek el, és pontosan emlékszel az arcokra, hallod a halálhörgést, a kiabálást, a süvítő töltények hangját, amelyek nem találtak el, a robbanásokat, és rémálmoktól szenvedsz, lámpafénynél alszol, mert rettegsz az álmoktól, a sötéttől. Ehhez nem lehet hozzászokni, csak megpróbálsz együtt élni vele.