Halálközeli élmények?

Az én esetem is hasonló, mint a kérdezőé, ill. a #3 válaszolóé:

Valamikor még régen ugyanis megpróbálkoztam a búvárkodással. Palackom nem volt, csak szabadtüdős lemerülésekről volt szó. Biztonsági okokból mindig kötéllel merültem, hogy ha valami történne, akkor fel tudjanak húzni.

Az egyik alkalommal nem vittem kötelet, hiszen nem volt szándékomban mélyre menni. Lementem vagy három méterre és csak úgy gyakorlásképpen csináltam két, vagy három „bukfencet“ majd fel akartam jönni. Ahogy jövök fel, egyszer csak azt érzem, hogy egyre hidegebb a víz (itt meg kell jegyeznem, hogy a víz annak ellenére, hogy állóvíz volt, elég zavaros volt, mert a közelben veszteglő hajók felkavarták az iszapot az aljáról és pár centiméternél tovább nem lehetett benne ellátni).

Ha hidegebb, akkor nem felfelé úszok, hanem még mélyebbre. Úgy néz ki, az a pár bukfenc miatt kissé elszédültem és elvesztettem a tájékozódásomat és most nem tudom merre van fel és le. Ha várnák egy kicsit, akkor már visszanyerném és fel tudnák jönni.

A probléma ellenben az volt, hogy már nem volt elég levegőm, annyi semmiképpen sem, hogy kivárjam, amíg a szédülés elmúlik. Volt még kb. 10 másodpercem ahhoz, hogy feljöjjek, több nem. Most akkor mi legyen? Gondolkodni nem volt idő, ez már nem fért bele.

Megpróbáltam körbenézni és akkor úgy tűnt, mintha az egyik irányból a víz valamicskével világosabb lenne, de csak alig észrevehetően. Akkor ez azt jelentené, hogy arra kell úsznom, amerre a víz világosabbnak tűnik, mert arra van a felszín?

Elkezdtem úszni, miközben a szédülés hatására olyan érzésem volt, mintha nem is felfelé úsznák, hanem valamerre oldalra és nem erre kellene. Tudtam, hogy ha tévedek, akkor nekem annyi. Ennek ellenére tovább úsztam a „rossz“ irányba az érzéseim ellenére, amik minden tempóval egyre csak fokozódtak, ahogy a levegő fogyott. Szerencsére pár másodperc múlva már fenn voltam.

Nem tudom leírni azt az érzést, amíg felértem, de ennél kegyetlenebb dolgot azóta sem tudok elképzelni, még ha akármilyen rövid ideig tartott is. Kijöttem a vízből és az egészről senkinek sem szóltam egy szót sem. Csak annyit mondtam, hogy mára befejeztem.

Hogy hogyan dolgoztam ezt fel? Erre nehéz választ adni. Talán nem is dolgoztam fel, csak egyszerűen leblokkoltam annak az érzésnek a felidézését, amit akkor átéltem. Ugyanis ezt az érzést azóta sem tudom felidézni, az eseményt igen, de az azt kísérő érzést már nem (legfeljebb csak valahogy homályosan). Talán ez a szerencsém.

Nekem is vizes-fulladásos élményem van. 8-9 éves voltam kb., és az előző válaszolóhoz hasonlóan nem voltam sokáig víz alatt, talán max. egy 1,5 percig, de akkor nagyon ijesztő volt, és én is azt hittem, hogy meg fogok fulladni.

Épp egy ilyesmi játékhegyre próbáltam felmászni:

[link]

de lecsúsztam, és valahogy a hegy alá kerültem. Először nem is realizáltam, hogy alatta vagyok, azt hittem, hogy valami úszó emberbe ütöttem a fejem, azért nem tudom kidugni a fejem a vízből, aztán kicsit arrébb úsztam, de ismételten akadályba ütköztem. Itt már tudtam, hogy a hegy alatt vagyok, nagyon megijedtem, ki is nyitottam a gyorsan a szememet. Persze leblokkoltam, alig tudtam mozogni kb., de végül nagy nehezen valahogy kikecmeregtem alóla.

Ma már valószínűleg nem így reagálnék, és nem ijednék meg ennyire, de gyerekként nagyon para volt.