Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Te mit csinálnál a helyemben,...

Te mit csinálnál a helyemben, merre indulnál?

Figyelt kérdés

Kicsit hosszú lesz a kifejtés, de szeretnék minden fontosabb információt belefoglalni.

Még két évvel ezelőtt jelentkeztem Debrecenbe az egyetemre, ez az akkori lakóhelyemtől, ahol a családom van 1,5 órányira volt. Viszont akkor úgy alakult, hogy pár hét után otthagytam, mert nem éreztem ott jól magam, egyáltalán nem olyan volt, mint amit én megálmodtam magamnak és borzasztóan egyedül éreztem magam. Még mielőtt elmentem volna az egyetemre, akkor belépett az életembe a volt párom, aki Ausztriában élt. Mivel nekem a tanulás volt az első, ezért úgy döntöttem, hogy nem kezdek vele párkapcsolatba. Viszont amikor úgy alakult, hogy mégsem tanulok otthon, akkor kimentem hozzá, és ennek az lett az eredménye egy év elteltével, hogy kint kezdtem bele a tanulmányaimba, hamarosan végzek.

A párommal azóta már szakítottunk, tehát most egyedül maradtam külföldön, és nem igazán találom itt sem a helyem most már.

Azzal kapcsolatban vagyok tanácstalan, hogy egyetem után merre induljak. Ahol most élek kint, az a város sajnos munka szempontjából nem kínál elég lehetőséget és a csoporttársaimon kívül senki másom nincs is itt, sokan el is mennek innen suli után.

Gondoltam arra is, hogy esetleg egy itteni nagyobb városban kezdjek életet egyedül, de mivel Debrecenben se éreztem jól magam egyedül, ezért külföldön meg még annyira sem fogom, az eddigi tapasztalataim alapján. Arra is gondoltam, hogy visszaköltözök a családhoz ideiglenesen, és ott dolgozom valamit. Viszont az meg amiatt lenne csalódás, hogy visszalépésnek érezném. Egyszer már eljöttem onnan a jobb élet reményében, és most meg visszamennék.

Szóval egyszerűen sehol nem találom a helyem egyedül. Próbálok nyitni az új emberek felé, de akkor is magányosnak érzem magam, ha nincs mellettem a családom vagy a partnerem.


Ebben az esetben mi lehetne a legjobb megoldás? Te mit csináltál, hova mennél a helyemben? Van még körülbelül 6-8 hónapom eldönteni, hogy merre akarok menni, aztán szakmai gyakorlati helyet kell választanom és lehetőleg abban a városban, ahol élni fogok a későbbiekben is.


Köszönöm, hogy elolvastad és kíváncsian várom a véleményed!


2019. jan. 11. 16:02
 1/3 A kérdező kommentje:
Azzal még kiegészíteném, hogy amikor még a párommal voltam, akkor tudtam, hogy hozzá szeretnék költözni és ott szeretnék dolgozni abban a városban, ahol ő is él, illetve családot is terveztünk. 1 hónapja vagyunk külön.
2019. jan. 11. 16:06
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem akarok olyat mondani, hogy én mit csinálnék a helyedben, nem akarom, hogy egy idegen ember felületesen alkotott véleményére hallgass. Esélytelen, hogy kibéküljetek a pároddal?
2019. jan. 11. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Szerintem igen, nem érzem azt, hogy folytatni szeretném. Csak azért meg főleg nem akarom folytatni, hogy ne legyek egyedül.
2019. jan. 11. 18:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!