Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ez gáz szerintetek?

Ez gáz szerintetek?

Figyelt kérdés

17 éves vagyok, van egy lány ikerpár szomszédom, akikkel együtt szoktunk hazasétálni suliból. Nem vagyunk annyira jóban, annyi hogy szomszédok vagyunk, és egy suliba járunk, útközben szoktunk találkozni. Egyikőnk se az a bőbeszédű, de azért el tudunk beszélgetni.

Ma viszont az egyik barátnőjük is csatlakozott, mert suli után átment hozzájuk. Nem nagyon ismertem őt, csak látásból. Egész úton arról beszéltek a lányok, hogy kivel feküdtek már le, kikkel szeretnének stb. Mondanom sem kell, hogy kicsit kellemetlenül éreztem magam, így meg se tudtam nagyon szólalni. Az ikrek barátnője meg is jegyezte, hogy milyen csendes vagyok, és utána elkezdett velem viccelődni (nem roszszándékúan!!), hogy hozzám akar átjönni stb. Kicsit zavarban voltam, hogy komolyan gondolja-e, aztán rávágta, hogy nyugi csak viccelek. Nagyon fura volt. Szetintem kicsit eltitulált magában vesztesnek, hogy nem merek megszólalni. Az út vége jobb volt, suliról, bulizásról beszéltünk, amihez már hozzá tudtam szólni, de kb 1 perc volt, mert közben haza értem. Nagyon furán érzem most magam. Az ikrekkel amúgy jóba vagyok, nem sokat beszélünk, de ha igen, akkor el szoktunk beszélgetni. Csak az egész olyan fura volt, hogy olyan nyíltan beszéltek a magánéletükről. (És nem , egyáltalán nem “olyan lányok” , teljesen tisztességes, jó sportoló, jó tanuló lányok)


Ti mit gondoltok?



2019. jan. 15. 02:11
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
38%
Nem gáz, 90%-a a lányoknak ringyó :D Már bocsánat, de tényleg, hiába jönnek álszenteskedni, sajnos a valóság attól még valóság marad, nem lehet rajta szépíteni. Nem mondom hogy rossz dolog, de nem tudom mit várunk normának, minden lány ki szeretné élni magát úgy mint a fiúk. És de, ők is pont ugyanolyan lányok, főleg ha így elmondják a dolgokat, versengenek a számokkal. Az hogy te normálisabb vagy, ezt te is tudod, kész, nem fogod tudni megváltoztatni a véleményüket rólad, ha csak nem beállsz közéjük, de jól tudod hogy nem helyes, szóval ne tedd.
2019. jan. 15. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
46%

Nem tudom hány évesek lehettek de nem is érdekes, szerintem minden teljesen rendben van ezzel az egésszel. Mi is amikor haza felé mentünk az iskolából és nem volt lány közöttünk egy másik osztáyba voltak jó csajok arról beszéltünk hogy ki kit húzna meg. Azért mondom hogy másik osztályba, mert a mi osztályunkba össz-vissz 2 kettő lány volt tehát nem lehetett nagyon válogatni. De a másik osztályba már több volt és mi is ilyenekkel viccelődtünk az már más tészta hogy mi komolyan is gondoltunk, Ő meg valszeg nem. Mi ezt 7.-be 8.-ba csináltuk. Szóval szerintem valahol a lányok is így vannak ezzel az egésszel, csak ők nem a kúrni szót használtják hanem a lefeküdni. Én nem akadnék ki ezen. Talán az volt a legnagyobb bunkóság hogy a jelenlétedbe csinálták mind ezt. Kiváncsiak voltak mit szolsz majd, mivel téged nem lehetett felkérni a táncra ezért alakult ezt ki kelletmetlenül...


20/f

2019. jan. 15. 02:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
42%

Szerintem inkább az ehez hasonló ribik a gázak. De nagyon. Az ilyenek miatt nem találtam még normális lányt. nem úgy értem hogy szín 5 ös lányt hanem aki nem piasizik ennyi idősen és nem cserélgeti a partnereit stb.. Szerinte ez a gáz, amilyenek a mostani korunkbeli lányok (mert én is 17 vagyok még egy hétig:P)

Undorító. Nem te, hanem ők. Szerintem a közelükbe se menj többet..

2019. jan. 15. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
83%
Nem probléma, hogy nem szóltál hozzá, ilyen téma, hogy "ki kit kíván", "kinek ki volt már meg és kivel akar még" engem se mozgatna.
2019. jan. 15. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
75%
Szerintem is elég gáz...És még az ilyenek vannak felháborodva, mikor leribizik őket :D
2019. jan. 15. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
80%
Az a baj, hogy attól, hogy jól tanul valaki, illetve sportol még lehet egy oltári nagy r.banc.
2019. jan. 15. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
43%
Kedves gyíikgyerek hozzászólók. Egy kifejlett emberi egyednek szüksége van a szexre, legyen az fiú, vagy lány. Ha ti végigkefélnétek az egész iskolát, akkor egy lánynak miért kellene szégyellnie azt, hogy pár sráccal lefeküdt? Aminek legtöbbször nem az az oka, hogy mindenkit ki akar próbálni, hanem az, hogy a fiúk, nem mernek mégegy alkalmat bevállalni, mert nem bíznak abban, hogy valaha ki fognak tudni elégíteni egy lányt. Vagy a lányok csalódnak a pornón felnőtt gyerekek béna próbálkozásai miatt. Tény hogy a lányok hülyén viselkednek néha, és a fiúk is, de talán ez annak a következménye, hogy nem kapnak útmutatást a szülőktől, iskolától. ha pedig kapnának, nem fogadják el.
2019. jan. 15. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
23%
Tizenéves lányok, mit vársz? Hogy majd arról beszélnek, hogy milyen színű az új barbijának a haja? Ha én ennyi idős lány lennék, én lennék a legnagyobb k@urva a városban. Ilyenkor éljék gyerekkorukat, ne 30 évesen sírjanak.
2019. jan. 15. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
26%
#8-as Csak valahogy a ribiskedés együttjár azzal, hogy olyan ostoba a lány, mint a föld.
2019. jan. 15. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
17%
#9 eddig én ezt nem tapasztaltam.
2019. jan. 15. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!