Titeket semmibe vettek", És ellenségeteknek tartodtak azok az emberek akiken segitettetek?

Első vagyok, szeretném kiegészíteni.

Egy jó szöveget ollóztam egy ideológiai honlapról: "A kétfajta szeretet – az önző és az önzetlen – homlokegyenest ellenkezik egymással. Az önző szeretet feltételes szeretet: azzal a feltétellel szeretünk, hogy szükségleteink kielégülnek, és ha a választott személy nem szolgálja a szükségleteinket, akkor elutasítjuk, és máshol folytatjuk a keresést. Noha egy ideig az ilyen szeretet is szépnek tűnhet, valójában azonban ingatag. Mikor az illető, akit szeretünk, segítségre szorul, lehet, hogy segítünk neki, de ha az ár túlságosan magas, ha úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk, előfordulhat, hogy egyszerűen megszűnünk szeretni, mivel csak ennyi kényelmetlenséget vagyunk képesek elviselni az illetőért.

Az önzetlen szeretet azonban azt jelenti, hogy felülemelkedünk a saját szükségleteinken. Azt jelenti, hogy túllépünk önmagunkon, igazán összekapcsolódunk a másik ember lelkével, és ilyenformán az Örökkévalóval. Amikor a szeretet transzcendens, egy magasabb helyre érünk, és együtt nyújtjuk kezünket az Örökkévaló felé. Az ilyen önzetlen szeretetnek nincsenek feltételei: amikor a transzcendencia áll a szeretetünk középpontjában, nem határozzuk meg folyamatosan újra meg újra a kívánságainkat és a szükségleteinket.

A feltételes, önző szeretet a feltételek nem teljesülése esetén elsorvad, a feltétel nélküli, önzetlen szeretet viszont változatlan és örök. A feltételes szeretet nagyon gyakran azt jelenti, hogy az egyik fél eltávolodik, vagy függő helyzetbe kerül: ahelyett, hogy a kettő eggyé válna, a dominánsabb fél fölemészti a másikat. A feltétel nélküli szeretet ezzel szemben a transzcendencia szeretete, s ez képessé teszi az embert arra, hogy félretegye önző vágyait, és ennek megfelelően szeresse a másik embert."

Namost az igazi segítség is ilyen. Nem vár viszonzást, nem szab feltételeket, nem zúdít elvárásokat a másik ember nyakába.