Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan mondjam el neki hogy...

Hogyan mondjam el neki hogy szeretem?

Figyelt kérdés
Szóval... 2 évvel ezelőtt egy osztályba jártam egy fiúval. Azóta elköltöztünk, én másik suliba kerültem, kb 20 km-re, és eléggé beleszerettem az egyik fiúba, hogy szinte sosem tudom kiverni a fejemből, pedig már mióta nem vagyunk egy suliba és évente kb 5× látom. Ő nem tud erről, én viszont be szoktam néha járni hozzájuk "látogatóba", amikor pl náluk hamarabb kezdődik a suli pár nappal mint nálam. Most is egy ilyen van. 3 nappal hamarabb kezdenek, én pedig ma látogatóba voltam, (szinte csak miatta, meg pár barát miatt mert másképp nem nagyon van lehetőségem látni) és ez így lesz holnap és holnapután is. Mint mondtam még nem tud erről amit érzek iránta, de szoktunk beszélni és poénkodni, kicsit gyakrabban beszélek vele mint más fiúkkal ott, tavaly még a telefonszámát is megadta. Még 2 napig megyek látogatni (holnap, holnapután), és meg szeretném próbálni elmondani neki, mivel már nem bírom, viszont eléggé félek hogy mit szólna, meg hogy tudtam 2 évig magamban tartani. Hogyan próbáljam meg ebben a 2 napban a suliban? Hogyan mondjam el neki? Válaszokat köszönöm előre.

2019. ápr. 24. 19:24
 1/2 anonim válasza:
Ahogy eddig beszélgettek,poénkodtok, és ha ketten tudtok lenni csak mond el neki nem kell nagyon belefeszülni. De fontos hogy a haverok ne legyenek ott akkor mindig nagyképűbbek es lehet hogy nemvállalja fel. Ha nem - et is mond ellehet viccelni és nem bukik a barátságotok. Megkell próbálni jobb mint a bizonytalanság.Legjobbakat!
2019. ápr. 24. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Mondd ezt:


"Nem tudom magamba tartani a mondandómat.

Te nekem egy különleges srác vagy a többiek közül.

Megtaláltam benned azt,amire vágytam.És ez engemet mindig felvidít,amikor meglátták.

*becenév*,szeretlek.

2019. ápr. 24. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!