Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Meg akarnak vesztegetni....

Meg akarnak vesztegetni. Lehet ebből bajom?

Figyelt kérdés

Nem akarok részletesen belemenni, de oktatással és vizsgáztatással foglalkozom. Egyes vizsgázók a vizsgáig tojnak bele mindenbe (felkészülési idő: több év), majd mikor megírják, és kiderül, hogy nincs meg a kívánt százalék, akkor felpörögnek, a nyakamra járnak, bombáznak fészbukon, hogy találkozzunk, meg mikor vagyok benn az irodában, mert ők be akarnak hozzám jönni "beszélni".

Ez mind megvesztegetési kísérletbe torkollik.

Bármit megadnának, írják nekem. Én hárítok. Akkor kellett volna megadni mindent, mikor felkészítés volt. Mikor az oktató könyörgött, hogy tessék dolgozni, mert így baj lesz. Akkor bezzeg mi voltunk a bunkók, akik nem hagyják őket hamarabb lelépni, meg nyugodtan élni.


Volt, aki borítékkal jött. Nem tudom, mennyi volt, el se vettem. Mondtam, hogy azonnal vigye innen. Nekem ez a munkámba kerül, nem fogadok el semmit. Nekem ennyit az ő vizsgája nem ér, plusz én mindent megtettem őérte. Ő az, aki nem tett meg mindent. Nem most kell pánikolni és mindent megpróbálni. Akkor jön a dühöngés. Néhányszor sírva könyörgés.

Ritka az ilyen eset, van, hogy évekig nincs, de idén kettő is.

A kérdésem, hogy ebből lehet bajom? Tanúkat kellene hívnom ilyenkor az irodámba? Nem mondhatja rám az illető, hogy elfogadtam a pénzt, csak hogy kitoljon velem?

Talán ostoba kérdések, de idén egy agresszívabb jelölt miatt nyugtalanabb vagyok.


Köszönöm a segítséget.



2019. máj. 24. 07:12
 1/9 A kérdező kommentje:
Hogy tisztázzam: idén még nem történt meg a borítékos felkeresés, de látom a csetbeszélgetésből, hogy arrafelé halad a dolog. Szeretnék előre felkészülni.
2019. máj. 24. 07:14
 2/9 anonim ***** válasza:

Nem lehet bajod belőle, mivel nem írsz hamis bizonyítványt.

A csereként pedig zárd rövidre, kerek perec írd meg neki, hogy előtte kellett volna készülnie, ill. lehet pótvizsgázni (ha lehet). És teljesen egyértelműen írd meg azt is, hogy te semmilyen jogtalanságba nem mész bele, ne jöjjön borítékkal, mert feljelented.

Aztán ha ez sem segít, tiltsd le, nem kell ilyenekkel beszélgetni.

2019. máj. 24. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
*A csetet
2019. máj. 24. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Igyekszem. Sajnos a messze lakó vidékiek a neten kérdezik az eredményeiket, ez megengedett. Pont tegnap mondtam a főnökömnek, hogy hivatalos emailt és munkahelyi telefont kellene megadni, hogy az érdeklődők ott keressenek, mert ott egyik se lenne olyan bátor.

Az eredmény közlése után aki belekezdett valami akcióba, annak megmondtam, hogy ácsi. Csak akkor másnap, vagy harmadnap megjelent az irodában.

Nem akarom az örgödöt a falra festeni, lehet, hogy ez az idei csak pofázik, vagy dúl-fúl, aztán annyi, de nem tudok nem készülni lélekben, hogy megint ezzel kell szembenéznem.

A cseten már leírtam neki világosan, hogy részemről a fáklyás menet. Remélem, beletörődik.

2019. máj. 24. 07:35
 5/9 anonim ***** válasza:
61%

Jogos a kérdés! Nemrég hallottam a hírekben,hogy komplett vizsgáztatási csoport (pénzeskedés miatt) börtönbűntetést kapott!

Megdöbbentő,hogy(az ítéletet hozó) bíróság egyáltalán nem foglalkozott azzal,hogy a csoportban lenne,ÁRTATLAN!!!!

Felveti:bizonyíték hiányában elmarad nem illet meg a vétlenségi jog,továbbá ha téged (vagy mást akarnak) azt a semmire bármikor elítéltethetik jól elítélik!

Sátoraljaújhely volt akkor soron!

2019. máj. 24. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
41%

Ha nem fogadod el, bajod nem lehet.

Viszont nyoma ne legyen sehol.

Tehát aki a facebookon írogat és utalgat (eleve hogy lehet annyi eszed, hogy azokkal facebookon tartod a kapcsolatot akiket vizsgáztatsz) azokat már írásban, határozottan és ellentmondást nem tűrően hajtsd el.

Ha személyesen megkeresnek már azt csinálsz, amit akarsz.

Ha lenne olyan akiről tudom, hogy tanult, készült, csak elizgulta, nem sokon múlott a siker, annak megfontolnám, hogy elfogadom. Akinek egyértelműen a hozzáállásával volt baj, azét nem.

2019. máj. 24. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Írd meg neki, hogy újra kell kezdenie a tanfolyamot és tanulni, vagy pótvizsgázni (amire lehetőség van). Az is hozzáfűzheted, hogy a vesztegetés bűncselekmény.


Látom, te nagyon rendes vagy, nem úgy, mint a nőgyógyászok.

2019. máj. 24. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Elhajtod a fszba és ennyi. Ha facebookon irnak még jobb is annyiból hogy bizonyitani tudod te elhajtottad ha hazudnànak vagy ilyesmi. Csak ne töröld ki soha az üzeneteket. Az egyben bizonyiték te elhajtottad a ràkba. Am nagyon értelmes emberek lehetnek hogy évekig tanul egy szakmàt és egy kettes hàrmast nem bir összehozni. Semmi akarat nincs ezekben. Mindent csalàssal akarnak intézni.
2019. máj. 24. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Megírtam a kérdéses illetőnek, hogy bűncselekmény, és hagyjon békén, nem vagyok hajlandó. Szerencsére nem jött be ma a munkába, pedig ígérte magát. Talán lenyugodott.


Azt, hogy miért tartom a kapcsolatot fészbukon velük, leírtam, nem az eszemmel van gond. Nem is tilos.

2019. máj. 24. 18:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!