Osztálytárs probléma. Mit gondoltok? Pocsék ember vagyok?

Sziasztok!

Röviden, és amennyire lehet, tömören.:

Van egy osztálytársam, aki amióta átiratkoztam előző évben az iskolába, kedves, segítőkész. Ezek ellenére nem szimpatizáltam vele igazán, de mondtam magamnak, hagyok időt kibontakozni a dolgokat, hátha megkedvelem, barátok lehetünk. Ő nem lassúzott, egy hét után már barátságról beszélt, és rengetegszer kérdezte, azok vagyunk-e. Lassan barátkozok, de ez a fajta szerintem akkor is túl gyors, ahogy csinálta.

Nos, következő tanévtől leszek 11.-es.

A lány még mindig kedves velem, és tényleg mindig segített, ezt nem is tagadom, és valamennyire kedvelem is, mondhatni jóban vagyunk a másikkal. Nálam viszont megáll ennyiben a dolog, osztálytárs viszonyban. Már csak azért is, mert amikor közel engedtem magamhoz valamennyire, ő kb piócaként tapadt rám.

Sok negatív történt vele, ezt senki nem tagadja, viszont nem vicc, amióta oszt. társak vagyunk, nem csak nekem, hanem hangosan a többieknek és a tanároknak is a gondjait meséli, szünetben is, tanórán is. A szavai erősen ütik egymást, és mivel bizalmasa vagyok-voltam, tudom, hogy olyan meggondolatlan hülyeséget csinált, amiket nem lehet a hormonokra fogni, szimplán gondolkodás hiánya (konkrétan nem egyszer lett terhes, de végül egyik sem maradt meg, pedig ő, a 10-en valahány éves fejével, meg akarta tartani úgy, hogy otthon pénzük is alig van, és egyik apának sem akart szólni). A titkait megtartom, nem mondtam el senkinek, csak itt, de mivel ismeretlenül írok, és nem nevezem nevén, érződjön a dolog komolysága.

Az állandó panaszkodásait fárasztó hallgatni, és ezt teljesen önsajnálóan teszi, ami egy ideig oké, elment, biztattuk, támogattuk meg minden, de amikor minden egyes nap ez megy, és sok ellentmondás van a valósággal és a szavaival, plusz ugyanazt mondja el, és mi is, akiknek elmondja, emberekből vagyunk, saját problémákkal, akkor már elég. Ezt próbáltuk finoman és kevésbé finoman megmondani neki, célozgatni, de nem vette a lapot, folytatja.

Rosszat nem kívánok neki. Hálás vagyok, de barátság közöttünk nem lehet, egyszerűen nem tud összejönni, amit én meg is mondtam neki, hogy bár jóban vagyunk, barátok nem vagyunk.

Nemrég mondott nekem egy nagy lehetőséget. Ismer valakit, aki ha igent mond arra a bizonyos dologra, lehet, hogy karrier elé nézhetnék, de ha az nem is, az egyik álmom valóra válhatna.

Itt a bibi. Lelkiismeret furdalásom van, amiért én, és mindenki más, de az az én szempontból mellékes, kibeszéltük a háta mögött, ami lényegében annyit jelent, hogy elegünk van belőle. Ismétlem, 9. óta hallgattuk a bajait, amik egy idő után lehúzóan hatnak az emberre. Ráerőszakolja magát a másikra. Biztos mindenkinek ismerős, ismer ilyen személyt. Rosszat róla nem mondtam, csak a tényeket adtam ki magamból, amiket lehúzónak éreztem.

Ő továbbra is kedves velem, ez pedig bennem olyan pocsék érzést hagy, mivel egész évben távolodni próbáltam, hogy legalább neten ne írja le az életét, amit az iskolában is tesz. Be is vált. Nemsokára szülinapi ajándékot is szeretne nekem adni, ahogy azt én is tettem vele, megköszönve az eddigieket.

Éreztettem vele, közöltem is vele, ő ha teheti, akkor is nyomul, és ha valaki egy nagyon picit kedves hozzá, nem vicc, vegyétek szó szerint, elhívja magához enni és akár ott is aludni. Szóval erősen csinálja, amit...

Szerintetek pocsék ember vagyok emiatt? :/