Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért lett hirtelen felismerhe...

Miért lett hirtelen felismerhetetlenül agresszív az édesanyám?

Figyelt kérdés

Üdvözletem!


Kérdésemet máris javítanám, hogy a hirtelenség úgy érthető, hogy másfél éve így megy, de a gond egyik napról a másikra kezdődött, nem ismerek rá, halvány képe önmagának.

Először kezdeném azzal, hogy részletezném milyen is volt előtte, röviden. Mindig is pozitív volt, de sohasem tartott rendet maga körül kiskoromban is volt, hogy hónapokig úszott a lakás a ruhák és szemét között, halmozódott a mosatlan, a legalapvetőbb ételeken kívül sohasem főzött vagy sütött mást, ez a sajtos tészta, sajtos tészta sonkával, és sajtos tejfölös tészta váltakozása volt, ha meg nem laktam jól jött a chips és a csoki. Édesapámat elvesztettük 13 évvel ezelőtt, ez az eset megrázta, de az egész nem ennek következtében kezdődött, mert a trehányság, hanyagság mindig is benne volt, de sohasem volt agresszív, a hangját sem emelte fel.

A jelenlegi állapot, hogy minden egyes kis apróságba képes belekötni, véletlenszerű emberekbe a boltban, a bolt előtt, az utcán a villamoson, a buszon, hangos és kezelhetetlen, ha csitítja az ember rögtön támad és fenyegetően viselkedik, az egész családdal, a saját édesanyjával, olyan dolgokkal olyan eseményekkel, történésekkel támad ami sohasem történt meg, talán ő megálmodta, és azt hiszi valósnak. Én kora hajnaltól késő estig dolgozom, de amint haza érek kiabálás fogad, majd később mikor lefekszem, késő éjjel ordítozásra kelek, ordít a tévéhez torkaszakadtából, majd kopog, dörömböl a zárt szobám ajtaján mondvacsinált indokokkal, amiket a tévében hallott vagy látott, vagy csak szimplán megkérdezi, hogy hogyan érzem magam, éjjel 1-2-3 kor?!?! ennek köszönhetően alvászavarokkal küzdöm. Ezalatt egy nagyszerű párkapcsolatot tett tönkre, az ilyen viselkedésével, pont mikor mondtam volna, hogy örülök, hogy talált az életben valakit, és nem kell aggódjak a későbbiekben mikor magára hagyom (elköltözöm, vagyis terveztem). Egy pár mondatot sem lehet úgy beszélni vele, hogy ne lenne őrületesen agresszív, bevörösödik a feje és a szeme is, gyűlöletesen viselkedik, a családot, és mindenki mást eltávolított már maga körül, elviselhetetlen, ez milyen idegi állapotra utalhat? Soha senki sem adott számára okot sem én sem a család, hogy így viselkedjen. Fiatal kora óta dohányzik, és sörözik, de a sör bármilyen mennyiségben sem okozott nála mást mint azt, hogy ellazuljon és később aludjon...

Gondoltam a változó korra, a szembesülésre, hogy az élet véges, és számára is van egy pont ahonnan soha sehova tovább, de ehhez túlságosan is földhöz ragadt, hogy valaha is felfogná, meg kétlem, hogy ehhez a reakcióhoz vezetne.


Ezért kérem a segítségüket, hogy milyen módszerrel hathatnék rá, vagy milyen külső segítséget kaphatnék ennek az orvosolására? Nem mellesleg 1 millió 600 ezer forint adósságot fizettem be az elmúlt 2 hónapban utána, miután egyszer én vettem ki a halmozódó leveleket a postaládából, az anyagiakkal egyébként nem lenne gond, tudná finanszírozni a lakás és más egyéb fenntartását, de gyakorlatilag már a postára sem engedik be, mert 4 alkalommal veszett össze vagy a személyzettel vagy a várakozókkal, mérhetetlen az agressziója, már már embertelen. Az anyagiakat mind úgy rendeztem, hogy a bankkártyámról autommatikusan történjenek a tranzakciók de így hosszú távon elúsznak a kitűzött céljaim és nem tudom elérni a szükséges anyagiakat, ami a saját életemhez szükségesek, ilyen témáról nem is lehet vele beszélni ignorálja a fontos dolgokat, és rögtön támad, félek, hogy nem lesz így jó hosszú távon, idegileg kikészülök, semmi jót nem látok már az életben, és semmiben sem lehet már vele egy síkra jutni és értelmesen bármit is megbeszélni.


Köszönöm előre is, hálás vagyok bármilyen válaszért, tanácsért!



2019. aug. 3. 21:56
 1/9 anonim ***** válasza:
szerintem elmebeteg és pszichiátriára kéne vinni.
2019. aug. 3. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
23%
Valószínűleg klimaxol. Kolléganőm nemrég esett át rajta, kb. 2 évig egy normális mondatot sem lehetett váltani vele, óriásiakat veszekedtünk. Aztán ez elmúlt, és azóta kedvesebb, mint előtte. Tudom, hogy nem könnyű, de próbálj anyukáddal türelmes és toleráns lenni, neki sem élvezet ez.
2019. aug. 3. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
#2 Igen valószínűleg ez lehet a megoldás, de sohasem gondoltam volna, hogy ez valóban ilyen hosszan elnyúlik, és ennyire kirobbanóan nagy agresszióval jár, már már nincs kedvem haza sem jönni, gyakorlatilag a munkába menekülök, azt hiszem még akkor egy darabig ezt folytatnom kell, semmi empátia nincs benne, mintha direkt arra játszana, hogy a földbe tiporjon idegileg, akikkel eddig játszottam, internetes barátok (olyanok akiket személyesen is ismerek) nem tudok velük többé se játszani se találkozni, mivel egyfolytában a nap minden percében eszméletlenül hangosan ordítozik, mintha kínoznák, de csak a tévével vagy éppen valami tárggyal van problémája, vagy csak vissza emlékszik valamire, és máris elengedi a hangját, nem érdekli, ha nincs más rajta kívül sokszor arra jövök haza, hogy ordít, mikor nincs senki sem itthon.
2019. aug. 3. 22:19
 4/9 anonim ***** válasza:
83%

Hagyjátok már ezt a klimaxot, csesszétek meg. Ha a fiatal nő ideges, akkor menstruál, vagy dugatlan, ha középkorú, akkor klimax. Ennyi, a ti egyszerű kis fejecskétekben ennyiből áll a világ, menstruáció, szexhiány, klimax. Kész.



“olyan dolgokkal olyan eseményekkel, történésekkel támad ami sohasem történt meg, talán ő megálmodta, és azt hiszi valósnak.”

Ezt mivel magyarázod? Mert ez messze nem klimax-tünet.

2019. aug. 3. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Mondom hogy elmebeteg szegény. Fel kéne fogni, hogy ezek nagyon súlyos tünetek. ide orvos kell.
2019. aug. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem klimaxol, hanem pszichiátriai eset. Orvosra van szüksége.
2019. aug. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
45%

Nem volt valamilyen balesete vagy bakteriális fertőzése?

A homloklebeny sérülése eredményezhet ilyen tüneteket. Lásd VIII. Henrik esetét: [link]

2019. aug. 4. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Szerintem skizofrén. Kiderült már mi a baja, Kérdező?
2019. nov. 24. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
45%

"Ezalatt egy nagyszerű párkapcsolatot tett tönkre, az ilyen viselkedésével, pont mikor mondtam volna, hogy örülök, hogy talált az életben valakit, és nem kell aggódjak a későbbiekben mikor magára hagyom (elköltözöm, vagyis terveztem)."


Hmm. Ehhez is köze lehet a dolognak nem? Azért az a nagyszerű párkapcsolat nem tudom milyen lehetett hogy így kifordult önmagából közben.


"örülök, hogy talált az életben valakit"

Ez meg elég szánalmas szöveg, kb: végre rád is rádnéz valaki a életben, mást úgyse találhatsz.

Szóval mondjuk az önbecsülésnek nem tesz jót az ilyen. Valahogy nagyot csalódhatott az illető toleranciájában is, és bekattant. Szegény, lehet be fogják gyógyszerezni, leszedálni.

Tudod mit? Majdnem jobban jár ha klimaxra fogjátok, és hormont vizsgálnak, és kap valamit inkább erre. Még az is lehet hogy használna.

2020. jan. 17. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!