Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szociális fóbiában szenvedő...

Szociális fóbiában szenvedő felnőttek tapasztalataira lennék kiváncsi, hogy boldogultok az életben? Pozitív változások? Hogyan, mitől? Segítsük egymást!

Figyelt kérdés

Szociális fóbiás 22 éves lány vagyok. Fél éve költöztünk a párommal külön albérletbe. Mondhatni csak ő van nekem, mert a szüleim nyomós okokból kiköltöztek Csehországba 1,5 éve, más családtagom nincs. Úgy érzem nem tudok felnőni az élet feladataihoz, amiben főként a szociális fóbiám gátol. Nincs családom már, nincsenek barátaim, párom szüleivel rossz a viszony. Munkatársaim furának tartanak, amiért nem tudok jól kommunikálni szóban, a szorongás miatt dadogok, furán hangsúlyozok, nem tudom kifejezni magam. Egyedül a párom és a szüleim előtt tudok teljesen önmagam lenni, akkor nincs is gond a kommunikációval, már-már sokszor idegesítően sokat beszélek ilyenkor.. de más emberekkel teljesen az ellenkezője. Egyedül a párom van nekem, ő 7 éve, egyetlen biztos pont. De nem szeretném, hogy tőle függjek örökre, ő intézzen mindent, mert én nem tudok a fóbiám miatt.

Bármi tapasztalat, segítség olyan emberektől, akik ebben szenvednek, jól jönne.

Szedtem Rexetin nevű gyógyszert rövid ideig, letompított teljesen, állandóan fáradt voltam, nem volt energiám semmihez, ezért abbahagytam.

Szeretnék normális életet, normális kapcsolatokat, de nem tudom mit tegyek. Sokan a "mély vízet" javasolták, hogy erőltessem a kommunikációt másokkal, próbáltam, de mindig én jöttem ki rosszul. Hülyének néz mindenki, mert hülyeségeket hordok össze beszédhibákkal.. tisztában vagyok vele, de egyszerűen nem tudok normális lenni más előtt. Pedig valójában normális, értelmes ember vagyok, tudom. De nem tudom ezt kommunikálni..:(


2019. nov. 4. 15:06
 1/5 anonim ***** válasza:
érdekel
2019. nov. 4. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Nekem anno generalizált szorongásra írtak fel gyógyszert, talán Cipralex volt a neve. Annyira fájtak tőle az izmaim, hogy menni alig tudtam. Nem is szedtem többet.


Én direkt erőltetem, hogy sok ember előtt beszéljek és hogy beszelgessek emberekkel mindenféle témákról, elmenjek egyedül is ide-oda, ilyesmik. Más sajnos nem használ. De így is jó páran tartanak furának. Ezzel viszont nem lehet mit kezdeni. Neked legalább ott a párod.

2019. nov. 4. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Ha nem egyedül megyek valahova, hanem más emberrel együtt, az sokat segít. Később már egyedül is könnyebb elintézni az adott dolgot, ha már be van gyakorolva. Munkatársakkal miután szorosabbá vált a kapcsolatom, a szorongásom is lecsökkent egy tűrhető szintre. Mindenképp erőltetni kell a szocializációt, de nem a mélyvízzel, hanem csak fokozatosan. "Igazi" megoldást nem találtam még, mivel szerintem ez az egész a személyiségből adódik. A helyedben nem bíznék mindent a páromra, mert ez káros, inkább együtt csinálnám vele a dolgokat, hogy szokjam.
2019. nov. 4. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Előbb egyéni terápiára jártam, aztán csoportterápiára.


De nem hiszem, hogy minden szocfóbiás egyforma. Pl nekem pasim nem volt fóbiásan, elképzelni sem tudom, hogy ha beszélni nem mertem, majd levetkőzni igen. Ezt nem bántásból írom, csak hogy ez a betegség is annyira más személyenként.

2019. nov. 4. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!

4.hozzászóló neked segítettek a terápiák?

Egyébként igen, ez nagyon érdekes történet...nem volt egyszerű ez a párkapcsolati téma nekem sem. Szerencsés voltam és vagyok, csak a párom elfogadásának és megértésének köszönhető minden. Ő az első párom és bízom benne, hogy marad is. Sok mindent el kell viselnie, én sem értem miért és hogy, de elviseli, így szeret. Mellette tényleg önmagam tudok lenni és sosem szorongtam miatta, előtte (ha 2esben vagyunk). A családja miatt, előtt annál inkább..ezért sincs velük jó kapcsolatom, mert nem értenek miért vagyok olyan amilyen.

De igen, valószínűleg minden embernél más.

Azért azt én is észrevettem, hogy javult a helyzet, kb. mióta együtt vagyok a párommal. Előtte nagyon szégyelltem a külsőm is, főleg az arcom, nem mertem a szemébe nézni se senkinek, kimenni a lakásból se nagyon, sorolhatnám..szóval tényleg nagyon durva volt a helyzet. Pedig sosem voltam egy csúnya csaj, pozitív visszajelzéseket kaptam szinte mindig, de mégsem volt önbizalmam. Most se sok van, de azért mostmár látom, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint én akkor gondoltam. Ezért ezek a külsőség miatt érzett szorongások nagyjából megszűntek...maradtak a beszédproblémák..ha meg kell szólalni az okoz gondot, de az nagyon.. és nem tudom, hogy tudna ez változni...bízom benne, hogy ennek is meg lesz esetleg a maga ideje és eltűnik, mint a korábbi külsőségek miatti szégyenérzetem... de ez annál erősebb meg mégis másabb... szóval nemtudom..ezért is érdekelne mások tapasztalata hátha tud valaki segíteni... persze jó hogy van 1 valaki aki megért és elfogad és segít..a párom... de attól még a probléma nem szűnt meg. Az biztos, hogy nagy segítség, de nem lehet így sem boldogan élni, ha közben van ez a probléma.. :/

2019. nov. 4. 18:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!