30 evesen mitol elegedett valaki az eletevel?

"Keres nettóban 300-500e ft-ot" vagy efelett.

"Ugye jó kereset = több minden elérhető, ez meglátszik a ruházaton, autón pl"

"Jó nője van mondjuk"

26 leszek, és azt hiszem addigra szeretnék sok olyan projektet magam mögött tudni amire büszke lehetek, fényes portfólióval szeretnék rendelkezni, aminek láttán senkiben nem merül fel miért kérem meg a munkám árát. Szeretnék egy saját lakást, kocsim már most van, gagyi, de nem is vágoym jobbra, seretem, viszont szeretnék egy lakófurgont, mert imádok többszáz km-t vezetni,és utazni is.

A párkapcsolatomat harmóniában tartani, és az önismereti út, amit igazán tudatosan egy éve járok, szeretném ha addigra elvinne oda, hogy tényleg újra szárnyalok, ahogy korábban, pár rossz esemény előtt tettem.

Azt hiszem amúgy az elégedettség érzését mégsem lehet elérni egy lista kipipálgatásával, ez az én listám de távolról sem biztos, hogy elégedett lennék ha minden meglenne, folyton új terveim és ötleteim vannak.

Én 29 vagyok, nyáron 30. :)

Elégedettnek érzem magamat az életemmel. Elvégeztem azokat a szakokat, amiket akartam, stabil és jó munkahelyem van, azt gondolom átlag felett keresünk a párommal mindketten. Két autó parkol a lakásunk előtt (ugyan cégesek) és nagyjából mindenünk megvan, amit szerettünk volna, mindenre jut, amire szeretnénk hogy jusson.

Az önbecsülésem azt gondolom a helyén van. Az évek alatt ego növelő volt a szakmai fejlődésem, ami jót tett az önbizalmamnak, ugyanakkor azt gondolom tudom ezt megfelelő szerénységgel kezelni, vagy is olyan egyensúlyi állapotban érzem magam lélekben, ami kielégít jelenleg.

Az egyetlen cél, ami nem valósult meg mostanra, az a családalapítás. Gyerekként azt gondoltam 25-26 évesen már szeretnék anya lenni, de aztán ezt az élet felülírta. Később ismertem meg a páromat, akivel már eltudom képzelni, most pedig ugyan készen állunk rá, sokkal ijesztőbb az anyaság gondolata, mint valaha is. Viszont úgy érzem, hogy eljött az ideje, megértem rá én is és a kapcsolatunk is, úgyhogy ez a következő lépcső. Ez hoz most egy kis bizonytalanságot, izgalmat az életünkbe, de egyébként összességében én elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok/vagyunk.

Legfőképpen 3 év tapasztalatot szeretnék addigra a tanulmányaimnak megfelelően.

Eléggé megszerettem, amit most tanulok, nagyon jó fizetéseket ígér és stabil karriert.

Autisztikus vagyok, a dolgokat nagyon tudom szeretni és utálni is, nagyon tudok szenvedni és valamit élvezni is. Sokkal ritkább a középút. Na jó, nem biztos, hogy EZ autisztikusság, de értitek.

Fontos számomra, hogy a munkámat ne utáljam és stabil legyen. Ne kerüljek pl hónapok alatt az éhezés szélére.

Gyereket nem akarok, legalábbis addig biztosan nem.

30 éves koromra be szeretném fejezni a tanulmányaimat és sport, szabadban lét, kreatív hobbik. Kertesház nélkül se leszek boldog. Nomeg akkor se, ha nem lesz ezekhez Társam. ;)

27 évesen talán nem vagyok annyira kakukktojás a válaszoláshoz.

Amúgy jelenleg semmivel se vagyok elégedett.

N

Még nem vagyok 30, de mindig is megvolt a mércém, amivel mérem az elégedettségem. Imádok szabad lenni, élvezni az életet, amihez sok pénz kell. 28 leszek, stabil párkapcsolatban élek, van egy új, gyönyörű autónk, saját lakásunk, rengeteget utazunk, aktív életet élünk. Ami talán hiányzik, az a minőségi emberi kapcsolatok. Sajnos a családjaink és a régi barátaink is sokkal szegényebbek, mint mi, ezért rossz szemmel nézik a mi magas életszínvonalunkat és elég sokakat az irigységük ural. Egyesek megpróbálnának kihasználni minket, de mi nem nagyon akarunk másokat beavatni a dolgainkba, mert rengeteg kritikát és beszólást kaptunk már (pl. mikor meghívtunk valakit magunkkal egy útra, megkritizált, hogy mi szerinte szórjuk a pénzt éttermekre, utazásokra). Mindent a párommal ketten értünk el, kb nulla segítséggel. A rosszmájú embereket ezért sem bírom elviselni, pedig abból sok van. Ezért néha úgy érzem, más korombeli tele van barátokkal, mellőlünk pedig a legtöbben elpártoltak, vagy ha mégis néha eszükbe jutunk, akkor is csak méregetni akarnak, ki vitte többre (és nem akarok szerénytelen lenni, de a 99% nem tudja felvenni velünk a versenyt). Elszomorító, de szerencsére túl sok erőm nincs ezen keseregni, lefoglalom magam a hobbikkal és az utazásokkal.

De persze van, akinek nem fontos a pénz, ők lehetnek elégedettek mástól is, mondjuk munkahelyi megbecsültségtől, megfelelő emberi kapcsolatoktól (itt akinek jó családja van, nagyon szerencsés, nekünk ebből jutott legkevésbé), vagy bármilyen egyéb eredménytől (pl sport, szakmai).