Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Előfordult már veletek, hogy...

Előfordult már veletek, hogy alábecsülnek valamiben?

Figyelt kérdés

Egy haverom nagyon jónak hiszi magát autóvezetésben, amit én nem is cáfolok meg, viszont, ha teheti mindig hangoztatja, hogy ő mennyire jó.

Régebben rendszeresen jártam gokartversenyekre, nem is rossz eredményekkel szerepeltem, az ottani jobb amatőr versenyzők sokszor adtak tanácsot mit, hogyan csináljak különféle szituációkban, tehát annyira bénának nem érzem magam. Ezzel a haverommal is, ha elmentünk közösen őt is megvertem állandóan, amit pedig ő is tud, mert a nyomtatvány a köridőkkel megvan még mindig. Hozzáteszem, hogy ő eddig vagy háromszor próbálta a gokartot is, ezért is nem értem miből gondolja, hogy pályán olyan jó...

Aztán most megint mondta, hogy menjünk el, mert tud valamilyen pályát, ahol ki lehet bérelni autókat, valami rali szerű, ahogy kivettem a szavából. Mondtam, hogy én nem bánom, de még hozzátette, hogy ha fogok tudni velük menni (mármint az autókkal).

Nem értem, hogy mire ez a viselkedés. Nem mondtam neki semmit, nem fogok ilyen piti dolgokon leállni veszekedni vele.

Van valami ötletetek, hogy miért van ez? Hogyan lehetne erre reagálni, vagy engedjem el?



2020. jan. 16. 17:19
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Engem szinte mindig alábecsülnek mindenben. Mert nincs nagy pofám, nem hencegek azzal amit tudok és amit elértem, sem amim van.

Aztán amikor "alkalom" van, megy a pillázás.

2020. jan. 16. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Engem is mindig mindenben alábecsülnek, de addig nem zavar, amíg én tudom mire vagyok képes.
2020. jan. 16. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!