Mennyire mondanád normálisnak az életed?

Az enyém szerintem nem normális, de egész gyerekkoromban így gondoltam, mert több mint 50 év korkülönbség volt apám és köztem, ez aztán megtapadt, sokáig rossz érzéssel töltött el, hogy em is tudom miylena normális, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagyon relatív dolog, minden kis közösségben minden országbna, vag yminden egyénnek más a normális, tehát lényegébe nincs is ilyen, hogy normális, csak az adott helyen társadalmi rétegben és összeverődött környezetben van többségben valami.

Alapvetően van egy csomó iskolai papírom, vállalkozást indítottam, emberek előtt beszélek, munka miatt sokat utazom, gondolom ez még mindig keveseknek számít normálisnak, de nekem viszont ez a normális, hogy van bizonytalanság, sok munka, de közben nagy szabadság is.

A normális relatív. Nem biztos, hogy jó, ha a sajátodat másokhoz méred, vagy a másokét kritizálod a saját életed alapján.

Szerintem a saját céljaidhoz jobb mérni. Csak legyenek céljaid,

Mit kellene normálisnak tekinteni?

A gyerekkorom sokak szerint nem volt normális, állandó balhé, alkohol, verés, rendőrség, gyámügy úgy járt hozzánk mint máshoz a porszívóügynök. De nekem ez akkor tök normálisnak számított, a legtöbb osztálytársaméknál ugyanez ment.

Most felnőttként van aki nem tartja normálisnak, hogy nem egy adott időpontban dolgozom, hanem 2-4 órát bent vagyok, a többit itthon. Apósomék mindig csodálkoznak hogy hogy van ez, hogy kapok erre ennyi pénzt, hiába mondom hogy attól hogy otthon vagyok, még kész kell lenni a határidőre a munkának.

Amúgy szerintem tök normálisnak mondható életem van, nem vagyok se híres, se hírhedt, ugyanúgy élek mint sok korombeli, dolgozok, van hobbim és lakásra gyűjtök.

29/xx