Mit tegyek, ha elfog a depresszió/szorongás amikor tőlem okosabb/talpraesettebb emberek sikerével szembesülök?

Az, hogy eddig nem értél el olyan dolgokat, nem zárja ki azt, hogy elérj a jövőben. Fiatal vagy még, nem 40-50 éves.

Ha az alapszint megvan akkor azt is tovább tudod fejleszteni, nincs olyan, hogy már nem megy. Sokkal idősebb emberek is képesek nyelveket tanulni...

Hol nem lenne időd? Most úgy sem csinálsz semmit, elmész felnőtt oktatásra (nem nappali) és mellette akár dolgozhatsz is, mert többnyire azokat hétvégente oktatják vagy hétköznap ritkán késő délután. Ugyanazt tudom ehhez írni, mint a nyelvtanuláshoz, sokan 30-40-50+ évesen tanulnak ki egy másik szakmát/tesznek le egy érettségit. A tanulás nem korhoz kötött és olyan nincs, hogy késő.

Én se találom a helyemet, hiába szereztem három szakmát, mindig az volt bennem, hogy nem éreztem az enyémnek a szakterületet, nem adott élményt, "mások sokkal jobbak voltak" stb.

38F vagyok (# 2)

Mintha magamat olvasnám. Diploma, alja munkák, munkanélküliség... És nem ám azért, olyan diplomám van, amivel nem lehet elhelyezkedni. Béna vagyok mindenhol, akár a szakmámban próbálkozom, akár az aljamunkákat csinálom, mindenhol, ráadásul amilyen nyámnyila vagyok, mindenhol még keresztbe is tesznek nekem, kibeszélnek, kiröhögnek. Ráadásul én még okos is vagyok, bár tudom, hogy gáz, hogy emiatt itt sajnáltatom magam, de ettől én csak még nyomorultabbnak érzem magam... hogy a sulijaimban mindenki okosnak tartott (nem szorgalmasnak..), és azok a volt osztálytársaim, évfolyamtársaim, ismerőseim, akik buták voltak, mint a tök, a felnőtt életben úgy kenterbe vertek, mint annak a rendje... Így, mint én, nem él egyik sem. Akik velem hasonló szinten voltak okosak, azok most mind mesterdiplomás mérnökök, biológusok, külföldi egyetemeken végezték a mesterszakot, USA-ban meg itt-ott dolgoznak nagy cégeknél, jó pozíciókban. Vagy van, aki semmi extrát nem csinált igazából, csak a külsejével és a személyiségével megfogott egy jómódú pasast, aztán most egyik hónapban a Golden Gate híddal fotózkodik, következőben meg már a mittudoménmelyik (távoli) szigetről posztolgat az óceán partjáról. Vagy aki még csak kimondott jómódban sem él, az is egy normális életvitelt képes folytatni, pl. párkapcsolata van, a tanult szakmájában dolgozik, állandó munkahelye van, mellette különféle hobbijainak hódol, stb.

Én meg akkora pszichés csődtömeg vagyok, hogy semmit nem tudok emiatt elérni az életben. Örülök, ha van munkahelyem. Pontosabban annak se örülök, mert attól is depressziós vagyok, hogy alja munkát végzek, ez lett belőlem... Ha a szakmámban vagyok, attól is depressziós vagyok, hogy hiába csinálom, nem fejlődök benne semmit, szr vagyok... Ha dolgozom valahol, minden délután csak iszok, hogy elvonja a figyelmem az élethelyzetemről. Természetesen új dolgot tanulni nincs pénzem, mert ingyen nem lehet tanulni már semmit. A szülővárosomban rettegve megyek ki az utcára, nehogy találkozzak valami régi ismerőssel és kiderüljön, milyen életem van. Én most elkezdtem nyelvet tanulni, ami nem tudom, mire lesz jó, de ártani biztos nem fog. Szerintem próbálj meg dolgozni, bárhol is, hogy legalább pénzed legyen. Kirúgni nem fognak minden munkahelyről, az biztos. Én a szakmámban is teszek még próbát, igazából úgyse tudok mit kezdeni ebben a szros életben, tökmindegy. Szedek gyógyszereket, így legalább nem akarok folyton öngyilkos lenni. Normális terápiára sincs pénzem, amire lehetőségem volt, azt már eljátszottam és nem segített.

#6 Elég nagy részben megértelek, bár lehet fejleszteni azokat a dolgokat, amikben gyengébbnek érzed magad,nekem is ment.

Mik nektek az aljamunkák egyébként?