Ti hogyan vélekedtek az életről és a halálról?

Én nem félek ettől és szeretnék minél tovább értelmes életet élni. Nem zavar az öregség, ha nem társul demenciával, alzheimerrel, parkinsonnal és mozgásképtelenséggel. Huszonéves vagyok, de igyekszem tenni azért, hogy ne lerobbant nyugdíjas legyek, hanem akkor is tudjak sportolni, kezeltessem az ízületi és egyéb gondjaimat, ha lesznek, karbantartsam magam mentalitásan, stb. A rák sem érdekel, megpróbálnék belőle kimászni, ha egy módom van rá, mert nagyobb bennem az élni akarás.

Az élet értelme szerintem kétféle lehet. Az ember küldetése nem csak az lehet, hogy az életet megteremtse. Sokaknak az a küldetése, hogy az életet őrizze vagy épp mederben tartsa. Szerintem fontos cél az életben az innováció és az, hogy ne csak élősködők legyünk a társadalom nyakán, hanem formáljuk is azt egy adaptívabb irányba.

Szerintem a halál után nincs semmi. Egyszerűen leállnak az anyagcserefolyamatok és véget ér az élet. Mint mikor alszol, de nem álmodsz és soha nem kelsz fel. Én így képzelem el.

Egy végtelen lény soha nem tud meghalni. Aki "meghal" az az egónk, a tudatos/racionális elménk.

Személyes véleményem az hogy nem foglalkozok vele, itt vagyok jelenleg, dolgom van, célom, az élet szeretete, a lehetőségek, de kinek ahol a fókusz azt fogja észrevenni az életből.

Szerintem sz.r lehetett nem lenn ezert akarhat mindenki leszületni.(elvileg van aki vàlaszthat hogy le akar e születni, nem mindenki kapja meg ezt a jogot - elözö èletükre emlekezö gyerekekröl olvastam mert sok a hasonlosag abban amiket mondanak illetve lenyomozhato hogy kiröl beszel amikor azt mondja elözö eleteben xy volt itt meg ott lakott ez meg az volt a csaladja-nem egyszer nyert bizonyitast hogy nem fals cimekröl nevekröl, nem lègböl beszélnek)

Szoval HA mindezt nem is vestmzem figyelembe, én NEM vagyok arrol meggyözödve hogy élet elött/utàn barmi is jobb lenne mint most, vagy hogy Semmi lenne es nem lennék.

Szoval netzes ez az öngyilkossagdi is mert semmi nem garantalja/bizonyitja, hogy valoban megszünnél letezni azzal, addig meg joesélyed van a halàllal megszivni is.

Még racionalisabban nezve:

Nem rég lattam videokat a halàl beàlltàrol rengeteg van, amikor egy pillanatban kiüresedik a tekintete a haldoklonak, meg hogy ugy veszik körül hogy itt mar nincs mit tenni mindenki azt vàrja meddig vesz még levegöt, hàt napokig nem tudtam kitörölni azokat a képeket a vizualis memoriambol es kezdtem màr attol is tartani ha felkelek es hatrafordulok meglatom hogy ott fekszem az àgyban.

Az valami borzalom ijesztö es NEGATIV a halàl. Senki nem hal meg mosolyogva nem erdekes?

Habàr amikor megszületünk is elbögjük magunkat. Az szerintem nem normalis. Kivancsi lennék ha egy ujszülöttet gyorsan bebugyolàlnànak meleg takaroba akkor is sirna e megazületve. Vannak amugy akik nem sirva jönnek a vilagra az nekem tetszik :)

Aki meg amugy is meghal majdan pl mert rakos azt nem is ertem miert siettetné. Szamtalan film van es boldog film olyanokrol mikor vki megtudja hogy x ideje van es a bakancslistat kezdi.

Vagy pl volt akinek a kutyàja haldoklott de amugy életerös izmos kutya. Az ö gazdaja azt talalta ki hogy minden napot ugy tölt el vele mintha az lenne az utolso rengeteget voltak a parton uszni es birkoztak hogy minden utolso napja bildogan teljen el a kutyanak.

Nem tudom màs miert nem ezen van hogy legalabb akkor az utolso napok legyenek szép mig teheti es birja.

19 éves lányként (csakhogy egy nagyjából kortársad véleményét olvasd) abszolút nem értem a hozzáállásodat.

Az élet egy ajándék. Egy végeláthatatlan lehetőség. Annyi csodás dolog van, miért nem tapasztalnál meg annyit, amennyit csak tudsz? Néha tele van igazságtalanságokkal, de amennyiben te nem vagy "érintett", miért ne tennél meg mindent egy emlékezetes, gyönyörű életért? Ha pedig sajnos valami nyomás nehezedik rád, például egy betegség, akkor is rajtad el, hogy ezt elfogadva (ha nem megváltoztatva) éled az életedet és a lehető legtöbbet kihozod belőle. Ismerek vak síelőt. Lemondhatott volna erről, de nem tette.

A haláltól félek. Nem attól félek, hogy mi lesz utána, mert szerintem semmi. Nem hiszek semmilyen túlvilágban, reinkarnációban, ilyesmikben. Amitől félek, az a tény, hogy a tudatom, a lényem megsemmisül. Hogy többé nem leszek. Nem szeretnék a halálos ágyamon arra gondolni, hogy mennyi mindent nem tettem meg, hogy mennyi mindent hagytam ki. Épp ezért ragadok meg minden alkalmat arra, hogy éljek, hogy utazzak, hogy tanuljak, hogy a szeretteimmel lehessek, hogy valóra váltsam az álmaimat és céljaimat. Elégedetten szeretnék meghalni.

Én a lehető legtovább szeretnék élni, legalábbis addig biztosan, amíg szellemileg és testileg ép vagyok és nem szorulok mások állandó felügyeletére. Úgy, mint a dédmamám, aki 97 éves, aki ebben a korban is megtalálta a boldogságát, vagyis, hogy a nehéz fiatalsága után végre pihenhet, de még inkább, hogy megélte nem csak az unokái, de a dédunokái felnövését is.

Azért se értem a gondolkodásod, mert lehet, pont 30 éves korodban fog történni veled valami mesés. Lehet akkor találkozol életed szerelmével. Lehet akkor leszel a legsikeresebb. Bármi lehet.