A mai 50+ éves emberekre miért jellemző általánosságban, hogy azt hiszik mindig, mindenben igazuk van?

Ezt én is tapasztalom.

Én csak egy generációval vagyok fiatalabb, szóval előbb-utóbb én is 50+-os leszek, és kíváncsian várom, mikor fogom azt érezni, hogy csak nekem lehet igazam, mindenki köteles a véleményemet 100%-os Szentírásnak venni, és kinyalni a fenekemet.

A véleményem a kérdésre a következő:

Egyetértek azzal, hogy a neveltetésükben van a hiba. Őket úgy nevelték, hogy az idősebbnek mindig, minden körülmények között igaza van, és neki kutya kötelessége tisztelettel meghallgatni, mindent eltűrni, és aszerint alakítani az életét.

Így is tett, és most, mikor ő is idős lett, megtapasztalja, hogy noha ő félretette a saját gondolatát és vágyát az idősebbek miatt (megadta a "tiszteletet"), közben felnőtt egy generáció, akit nem így neveltek, hanem a véleménynyilvánítás szabadságában.

Vagyis ő nem kapja vissza, amit ő megadott az előtte járóknak. Ha eszetlen (és miért ne lenne az?), akkor sértésként éli meg, és úgy, hogy a fiatalabbak pofátlanok, és kitúrják őt mindenhonnan.

Ilyenkor kezdi a "bezzeg az én időmben" hozzáállást, ahelyett, hogy a korral járó bölcsességét arra próbálná használni, hogy megfelelően kommunikáljon a nála fiatalabbakkal, és tudomásul vegye, hogy neki sem szabad mindent.

Vagyis hogy megértse, a világ változik, és azt kapja vissza a fiatalabbtól, amit ő ad neki.

(Engem 35/n most tavasszal rúgtak ki, mert volt egy vénasszony a munkahelyemen, aki folyamatosan beszólogatott a magánéletemre és a külsőmre, én pedig egyszercsak - minő meglepetés - visszaszóltam. Hivatalosan köteleztek bocsánatot kérni, én pedig elmondtam a véleményemet, és gúnyt űztem a vénasszonyból. Nem bánom, hogy megtettem.)