Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Tényleg pszichiátriai eset...

Tényleg pszichiátriai eset vagyok?

Figyelt kérdés

Ez a probléma már egy pár éve fenn áll nálam. Igazából több furcsa rendellenes tüneteim vannak.

Azzal kezdenék, hogy néha azt veszem észre, hogy akaratlanul összeszorítom a fogaimat és ebben az alap pozícióban élek többnyire. Ezen kívül néha olyan durván tikkelek fejjel ami úgy tűnik mintha beakadt volna nálam a lemez. Anyám már párszor rám szólt, hogy miért remegtetem a fejemet, pedig én észre se vettem az egészből semmit.

Ezen kívül nem ritka nálam a dühroham sem. Nálam ez úgy szokott lezajlani, hogy megragadok valamit és addig nem nyugszom meg amíg ketté nem hajlítottam.

Valamint még az jellemző nálam (bár nem tudom ennek mennyi köze van hozzá), hogy én semmit nem tudok megfogni finoman. Nem ritka, hogy megragadok egy tányért és ketté esik a kezembe, ha bezárok egy ajtót az állandó alkalommal egy hangos pukkanással jár, pedig nem fejtek ki rá nagy erőt, hanem inkább úgy tudnám ezt megmagyarázni, hogy lendülettek közlekedek amely szintén akaratlan nálam. A legdurvább eset az volt amikor felnyitottam a mélygarázsunk ajtaját és ahogy felcsaptam kívülről a kilincs leszakadt. Ekkor tartottunk nagyjából ott, hogy anyámék már szó szerint azt mondták, hogy be fognak nyugtatózni.

Szerintetek ezek alapján tényleg ajánlott a pszichiátriai kezelés? Kicsit aggódom...

19/F

Nagyjából 15 évesen kezdődtek az állandó rombolások, a fejtikkelésnek mélyebbre visszanyúló története van.



2020. ápr. 25. 02:34
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Elsőnek pszichológus.
2020. ápr. 25. 03:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Feszült vagy, sok az energiád.

Próbálkozz küzdősportokkal.

2020. ápr. 25. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!