Találkoztatok-e már olyan emberrel, aki attól félt, hogy nevetségesnek tartják, ezért zárkózottan és/vagy arrogánsan kezdett viselkedni?

Én szoktam ilyet csinálni. Mármint, ha nem tudom, megbízhatok-e a társaságban, akkor inkább zárkózott vagyok, "felmérem a terepet". Mivel ez velem történik, így elnéző vagyok önmagammal (vissza is vezettem gyerekkori okokra ezt a viselkedésem), ennek ellenére igyekszem dolgozni rajta, veszek pár mély lélegzetet és mondom, amit szeretnék - bár gyakran érezni, hogy feszengek, néha remegek, izzadok.

Szerintem olyan is előfordulhat, hogy arrogánsnak tűnök. Nem szeretnék az lenni, de annyira szeretném elmondani, amit alapból nem mernék, hogy elképzelhető, hevesebben jön ki, mint tervezem. (Bár arrogánsnak eddig nem neveztek, csak határozottnak. :D De gondolom, ez tűnhet úgy, hogy alapból csendben vagyok, figyelek, aztán meg szigorúan hozzászólok néhány témához.)

Én magamból kiindulva úgy gondolom, hogy ha valaki így viselkedik, annak lehet valami a hátterében, ami megtanította arra, hogy óvatosnak kell lenni a társas helyzetekben. (Én iskolaváltásnál tanultam meg, hogy ha nyíltan, önmagadat adva odaállsz egy csapat ember közé, az rosszul is elsülhet.)