Ti találkoztatok már igazán rosszindulatú, velejéig gonosz emberrel, akiben semmi jóérzés, empátia, jóindulat még csírájában sem volt meg?

Találkoztam nem eggyel.

Mondhatnám, hogy "sajnos", de nem bánom.

Miért?

Mert megfigyelhettem, mint valami kísérleti alanyt.

Ezekből tényeket tudtam meg.

Mi miért s hogyan alakul ki.

+ rájöttem milyen útra nem szabad lépnem. Legyen az gondolkodástól a tettekig bármi.

Az emberek nagy része nem tudatosan élik napjaikat s hajlamosak a negatív fele elsiklani, úgy hogy az fel sem tűnik számukra.

Vagy csak felületesen, de az igazi okok gyökereiről semmit se tudnak.

Nem ismerik igazán önmagukat s mentalitásban is megrekedtek.

Szóval pl egy szándékos rossz tett kielégíti őket, amit más ellen tesznek.

Nincs lelkiismeretük, büntudatuk (legalábbis a többségnek)

Ellenkezőleg: Jól esik nekik, kielégítik magukat ezekkel a dolgokkal.

Pontosítsunk: Legbelül tátongó ürességet, ami saját hibájukból/önismeret hiányából, sikertelenségből (legyen az kapcsolati hiánytól kezdve anyagiig)...

Amik már fel se tűnnek számukra, mivel mindennaposak...

Innen ered a rosszindulat.

A rosszindulat s hozzá kapcsolódó 'társai' amolyan pótcselekvés, szó szerint is sajnos.

Nagyon sok emberhez volt szerencsém, sokakat ismerek, vannak akik tanácsadásra jönnek vagy egy kis önkutatásra.

Én csak kérdezek, a választ maguk találják meg.

Az igazság az, hogy rengetegen nem tudatosak, nem ismerik önmagukat.

EZ a problémájuk gyökere.

S ez kihat a közérzetükre, karrierre, emberekre, életükre.

Sokan megrekednek, annyira megszokják, hogy már-már el se engedik a "rosszat", mert megszokták.

Pont mint egy "barát", aki csak gondot okoz s nem akar rajta túltenni:

"ennek semmi értelme, el kell hagynom, magamért..."

Magukat nem tisztelik meg azzal, hogy figyelmesek legyenek arra a személyre, aki nap mint nap a tükörből néz vissza.

. mivel önmagukban vannak hiányosságok s nem elfogadott dolgok, sikertelen mindennapok...

Tapasztaltam a felém irányuló irigységet, rosszindulatot, verbális és nonverbális megnyilvánulásokat is kaptam.

Pl egykori munkahelyemen.

Nem tehetek arról, hogy nem átlagos, hanem jobb kinézetem van.

Igényes vagyok önmagamra kívül-belül.

A napi folyadékbeviteltől kezdve az alakformáló tornáig.

S ez az egészségemen, megjelenésemen is látszik.

Pl hajam combközépig ér, eredeti, nem festett, nem vasalt.

Körmeim ápoltak, fehérek, 5-8mm hosszúak.

Szerintem a mű dolgokkal sokan csak a hibás, elhanyagolt dolgokat fedik.

Pl egyszerűbb a műköröm, mint egy teljes egészséges életmód kivitelezése + napi ápolás (ami amúgy pár perc)

Nos új kollegaként a pasik fordultak utánam, aki nem az ribizlinek kezelt a rosszindulatú hölgyek mellett "pártolva".

Leráztam a nyálcsorgatókat, zavartak + introvertáltként számomra kínzás a középpontba lenni.

A rosszindulatúak pletyiztek, belenyúltak munkáimba, keverték a sz@rt , mert nem volt jobb dolguk...

Az olyan mondatokat bírtam s nevettem rajtuk, hogy szép külső, romlott belső...

S olyan írta ki, akivel össz-vissz kommunikációm a köszönés volt.

Idővel apránként felmutattam dolgokat, mire vagyok képes.

Kisebb apróságokkal kezdtem:

Újítás volt az egyik részen, szünetben megláttam arra egy púrhab darabot, kértem egy szikét s ott helyben egy kis aranyos egeret faragtam ők meg csak néztek milyen rutinosan kiformáltam a szemük előtt.

Apránként felmutattam a kreativításom, volt hogy szerelésben is jelentősen a hasznomat vették.

Rengeteg művészi ágon jeleskedek s szeretek szerelni, barkácsolni is.

IQ tesztet előttük csináltam meg egyik foglalkozás szünetében a teremben projektorra kötött laptopon.

Oklevelet csatoltak e-mail-ben, a max pontszámos teszt megírás sikeres volt.

Ezek a dolgaim is végre pletyi tárgyává váltak.

Az alja réteg persze méginkább érezte önmaga nyomoruságág, sikertelenségét.

Ki akartak velem cseszni nem egyszer, de túl kiszámíthatóak s gyerekesek voltak.

Összesen 3-4 alkalom volt, amivel majdnem keresztbe tettek, de túl kreatív vagyok.

Az eldugott eszközöket helyettesítettem, készítettem.

Amennyi erőt belefektettek ezekbe s amennyi figyelmet... Ezerszer többre vitték volna az életüket.

Viccen kívül...

Mutattam magamból pozitívumokat, majd lenéztem s levegőnek kezeltem rosszatakaróimat.

Egy nagyon csúnya húzásra készültek annak a hónapnak a végére...

Csakhogy én jóval előrébb voltam, nem 1-2lépéssel:

Felmondásom megtörtént s az utolsó napomon abban a hónapban már nem dolgozni sétáltam be, hanem elhozni a dolgaimat, leadni a kulcsot.

Kaffogtak, kb durcás arc, sikertelenség kiült rájuk

+ ami munkám lett volna, nekik kellett megcsinálni , magukkal csesztek ki. XD

Nem szoktam kárörvendő lenni, de mosolyogva néztem be ablakon s integetve köszöntem el tőlük.

Pár hónappal később az ottani tulajjal (jóban vagyunk) megegyeztem, hogy elviszem a dobozokat, alapanyagokat melyek számukra kb kuka.

Jelképes összeget kifizettem (látványos pénzmennyiségből).

Pár seggnyaló, aki anno szintén áskálódott, oda jött jópofizni.

Kis vissza pofonnak elmeséltem vázlatosan, míg ők anno szüneteltek én akkor is már a vállalkozásra voltam ráállva s meglett az eredménye.

A dobozok pedig csomag küldéséhez kellenek.

Az a durva, hogy mai napig figyelnek... Szerintem ez már beteges.

Ennyire nincs életük, nem magukra figyelnek.

Én magamra figyeltem s megoldásokat kerestem minden olyan dologra, amikre kellett, hogy jobb s könnyebb legyen minden.

Azok a munkák, amiket előttük is alkottam, azok részei voltak mindennek. Amolyan prototípus termékek voltak.

Pl egérke végleges formája:

Műgyanta kulcstartó szép üveg golyót tartva lábacskáival.

:)

Felmondásom után kaptam egy telefon hívást egy volt kolleginától.

Sírt s annyit mondott "nagyon szépen köszönöm!"

Alapon sokat beszélgettem tulajjal, a vége fele fülembe jutott mi történt másik részlegen.

Kiálltam a kollegina mellett.

Pont a felmondásom napján, így beszéltem róla is és kiálltam mellette, hiszen egy naív túl nagy szívű emberről van szó, amit nem hagyhattam szó nélkül.

Azt szereti bennem tulaj/volt főnököm, hogy kimondom az igazat s egyenesen beszélek.

Másnap reggel oda is ment a kolleginához a tulaj s elnézést kért + feljebb léptették.

Ő pedig ezt köszönte meg.

Felszabadult s jó érzéssel távoztam a cégtől.

S ez csak 1 történet a sok közül nagyvonalakban.

De ezekből is lehet tanulni sok mindent.

Fiatalnak számítok, de képességeim pl megfigyelés, elemzés is nagy hasznomra vált.

Mára egy arc alapján 70-80%-ban kielemzem az ember személyiségét, ha társalgok vele személyesen, meg tudom erősíteni azt az elemzést + kiegészítem.

Vannak akik ez miatt utálnak, de ezek általában rossz emberek.

Akiket szeretek s tisztelek, azok számíthatnak rám bármikor és tudom, fordítva is igaz ez.

Legyen kevés ember, de minőségi kapcsolattal.

igen, vannak ilyen emberek. ezeket pszichopatáknak nevezzük, esetleg nárcisztikus pszichopatáknak. sokan vannak. maszkot viselnek a külvilág felé, sokfélét. Nincs empátiájuk, de ismerik a szó jelentését. Le tudják utánozni, ha kell, hogy úgy tűnjön, mintha empátiát éreznének.

Azért követnek el gonoszságot másokkal szemben, mert annyira semminek érzik magukat, akkora üresség van belül, hogy ők csak akkor tudják fenntartani saját magukat, hogyha valamilyen módon felülkerekednek másokon. Ezt általában a kontroll valamilyen formájával érik el. A kontroll alatt érts megalázást, anyagi kihasználást, az áldozat elszigetelését, bántalmazás mindenféle formáját, stb, tehát olyan helyzeteket, ahol uralkodhat valamilyen formában, fölébe kerülhet a másiknak. Csak ez ad nekik valamiféle jó érzést, de ez is csak ideig-óráig. Ők nem hisznek az egyenlőségben, ők mindenki fölött kell hogy álljanak, és van, hogy még az sem elég, mindig több kell.

A legveszélyesebbek azok, akik nagyon sokáig hordják a maszkot, közben rombolnak a háttérben. Nehéz őket kiismerni. Akkor fogod felismerni őket, ha már sok ilyennel dolgod volt, és ha sokat képezted magad a témában. De az egy dolog, hogy felismered, más dolog kezelni őket. Leginkább nem lehet. A menekvés általában a megoldás. Viszont annyian vannak, hogy szinte lehetetlen őket elkerülni. Minden munkahelyen, és szinte minden családban ott vannak. Különös ismertetőjelük, hogy nagyon sokat hazudnak.

Nem gonosznak születnek, hanem annyira súlyosan bántalmazzák őket a szüleik testileg és/vagy lelkileg nagyon kicsi korukban, hogy gyerekkorukban eltemetik/megölik magukban az érző embert, és egy üres maszkot építenek föl az igazi önmaguk helyett, ami csak a külvilágnak szól. A maszkon belül nincs nagyon semmi, csak űr és fájdalom, és ezt az űrt csak akkor tudják feltölteni, a fájdalmukat csak akkor tudják elnyomni, ha másokat eltipornak, mert csak akkor érzik magukat valakinek. Amúgy semminek érzik magukat.

Nem tudnak együttérezni másokkal, sőt a saját gonoszságukat, rossz érzéseiket, negatív tulajdonságaikat kivetítik a környezetre (projektálnak) és úgy érzik, hogy jogosan bántották az áldozatukat, az áldozat megérdemelte.

Nem nagyon tudnak jó irányba fejlődni, esetleg, ha valami hatására felismerik, hogy baj van náluk (ami nagyon ritka, mert másoknál többnek hiszik magukat) és nagyon akarnak változni, és nem nagyon súlyos esetek, akkor hosszú évek alatt, heti többszöri terápiás üléssel esetleg valamennyire el tudják sajátítani azt, hogy hogy működjenek, hogy ne bántsák annyira a környezetüket, ne okozzanak annyi fájdalmat.

De empátiát nem fognak érezni. Szeretetet nem fognak érezni. Ezeket nem lehet már megtanulni. Kiskorukban kiölték magukból az embert, ezt nem lehet utólag már pótolni.

Ez a javulás is csak nagyon keveseknek sikerül.

Idővel többségüknek leginkább romlik az állapotuk és egyre elviselhetetlenebbek, gonoszabbak lesznek.

De ezt már nem tudatosan csinálja. Ő gyerekként hozott egy döntést, hogy eltemeti önmagát, és létrehozza ezt a maszkkal fedett szörnyet. Egy pici, 3-4-5 éves gyereket nem tudom, mennyire lehet felelősségre vonni erkölcsileg, hogy ezt csinálta.

Felnőttként meg már annyira torz, hogy nem lehet vele mit kezdeni. Idomítani lehet csak, büntetéssel-jutalmazással, de mint emberre, nem tudsz rá hatni, nem tudsz a belátásra alapozni. Én nem mentegetem az ilyen lényeket, de elég sok kérdést felvet ez a téma, amire nem könnyű válaszolni. Elvileg felnőttek, beszámíthatóak a törvényeink szerint, ezért elvileg van egyéni felelősségük. Ugyanakkor teljesen torzan látják a világot, máshogy értelmezik a dolgokat, más értékrendszer mentén gondolkoznak, és alkatilag képtelenek belátni a hibáikat.

Jól írják.

Gondolj bele:

Megszületik egy gyermek, ki a puszta létezésével sincs tisztában, nemhogy jó vagy rossz dolgokat kategorizáljon.

Mi akik már rendelkeznek tudattal, mi neveljük fel a pici kis tudattalan, járni, enni se tudó utódokat.

A gyermeknek nem csak a testi/fizikai dolgaira kell(ene) ügyelnünk, hanem a lelki/szellemi fejlődésben is.

Amit egyre több helyen hanyagolnak, sokaknál a fizikai dolgoknál is gondok vannak.

Persze napjaink környezeti tényezői sincsenek jó hatással az emberekre, főleg nem a gyerekekre.

Tizen és huszonéves fejjel is megvolt a véleményem.

Az önálló gondolkodás, kreativítás, szocializálódás, kommunikáció, gyermekkor ...stb mind elhalványul.

Persze az elektronika is közre játszik...

De azt is a szülő adja a kezébe.

Egyre fiatalabbon.

Egy hatalmas összefüggő hálózat ez, amit a gyerekekre dobunk/dobnak.

S itt kellene a szülőnek észnél lenni és tudatos tudattal olyan irányba terelni a gyermeket, ami segítségével a gyermek nem a háló rabja, hanem kimászik alóla s ő maga használja azt amikor kell.

Pl szoktam vigyázni ismik, családtagok gyermekeire.

Megmutatom a gyerekeknek azt a világot, ahol a kreativítás, szórakozás s gyermekkor található.

Elmeséltem nekik a telefon lényegét is, amit megértettek.

Pl ha távol van egyik barátjuk hívják vagy keressék fel őt telefonon vagy szüleit.

Beszéljenek meg találkozót, menjenek játszani, bunkit építeni, biciklizni stb.

Aki pedig közel lakik, ne telefonon hívják el, sétáljanak vagy biciklizzenek oda hozzá, merjenek becsengetni, hívják ki egymást vagy menjenek át egymáshoz.

Itt ugye mozog a gyermek, nem az eszközt nyomogatja nasi/kaja mellett.

Megtanul alkalmazkodni, kommunikálni, nemcsak a korabeliekkel.

Levegőn van.

A játékhoz s szituációk kezeléséhez pedig kell a kreativítás.

Adtam nekik plédet, vigyék és használják pl bunkira, kössék fel a fára függőágynak...stb

Azok a gyermekek, akiknek ezek a dolgok kiesnek nagyobb eséllyel lesznek irigyek a másikra, rosszindulatúak már gyermekként is.

"neki kedves az anyukája"

"neki a legújabb x-y-ja van"

"ő boldog"

"szeretik őt, engem miért nem?"

...stb.

Egy barátságos nyitott, osztozni képes s helyt álló gyermek pedig nagyobb eséllyel lesz jó.

"kedves az anyukám, apukám"

"van neki új x-y-ja, de az csak egy eszköz. Van nekem is játékom és barátom"

"szeretek velük lenni"

"szeretem őket, jól érzem magam"

S ez csak pár dolog, amit leírtam.

+ a gyereknek meg kell tanítani az önálló gondolkodást, mivel nem mindenki olyan, mint én.

Ezt pedig a befolyásolásra értem.

Pl engem nem tudott senki olyan dolgokba bele ráncigálni, mint a cigi, lopás stb.

Nem attól lesz menő valaki, hogy ilyeneket csinál.

Ellentétbe tesóm mindenre vevő volt, voltak is vele gondok.

Ezért is fontos nevelni a gyermeket, tanítani s csúnyán fog hangzani, de manipulálni.

Ne gondoljon senki rosszra.

Pl a gyermek szeret velem lenni, lázadni kezd, mert ezt látta máshol.

Megmondom neki, ha így viselkedsz nem állok szóba veled.

Másik alkalommal boldogan jött át, levegőnek néztem.

Eleinte flegmázott, az anyja meg lecseszett, amikor elvonult játszani.

Mosolyogtam: Ha megkapja mindig a figyelmet, akkor is amikor ilyen, akkor nem fog változtatni a rossz szokáson, ami pedig bele rögzül.

Jött még párszor.

Majd hagyott egy levelet, hogy ne haragudjak rá.

Átjött szomorú könnyes szemekkel délután s zokogott, amikor megöleltem. Ne haragudjak rá, nem csinál ilyet többé.

Aranyos volt, még én is megkönnyeztem :)

Szóval lehet irányítani őket a jó úton, de érteni kell hozzá s figyelembe venni: Mindegyik gyermeknek saját személyisége, értékrendje van.

Azokat figyelembe kell venni s az alapján terelni.

Pl a fenti kisfiú szereti ha szeretik, imád középpontba lenni.

Az a baj, hogy napjainkban sokan nem ismerik önmagukat se, nemhogy másokat gyermekeiket.

Egyik barátom 13éves gyermeke kifejtette véleményét a korabeliekről s az emberekről.

Meglepően érett mentalitású kis tanítványom (rajz alapokat tanulja még, de abban is jóval meghaladja a korabelieket).

"ez nem generáció, hanem degeneráció"

Az a szomorú, hogy igaza van s ezt ilyen fiatalon látja.

Anyjának mondtam is, hogy a lánya tehetséges, nagyon érett gondolkodású.

Nem lesz vele gondja, maximum a lustaság olykor, de az a legkevesebb.

Szívem-lelkem örül ilyen kivételes gyermekeket megismerve.