Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Honnan tudhatom, hogy miben...

Honnan tudhatom, hogy miben vagyok jó, tehetséges vagy mi passzolna a képességeimhez, személyiségemhez?

Figyelt kérdés

Sajnos nincs egy egyértelmű érdeklődési köröm, vagy célom. Kipróbáltam már egy-két dolgot hobbi és tanulmányok terén is, de sosem kaptam egyértelmű visszajelzéseket és magam sem érzem biztosan, hogy mihez van érzékem. Például próbálkoztam kreatív hobbikkal (pl. rajz, festés, barkácsolás) és egyszer megkaptam, hogy milyen tehetséges vagyok, ebben lenne jövőm, érdemes fejleszteni stb., míg máskor ennek az ellenkezőjét vágták hozzám. A tanulmányok terén is ugyanez a helyzet, kb. egyenlően teljesítettem minden tárgyból és mindenki mást javasolt nekem. Egyszer megdicsértek, máskor elmondtak minden hülyének. Az érettségi után is kihagytam egy évet, mert akkor is teljesen tanácstalan voltam. Most 21 éves vagyok, egyetemista és őszintén nem tudom, hogy mi lesz velem 5-10 év múlva, vagy akár jövőre, ha lediplomáztam ezen a szakon. Ezzel a szakkal is úgy vagyok, hogy magamban nem érzem azokat a kvalitásokat, amik szükségesek ahhoz, hogy később bármilyen módon is ezzel foglalkozzak (és eleve nem egy piacképes szakról van szó). Sokáig azt gondoltam, hogy nekem ez teljesen jól megy, tök jó jegyeim voltak és a tanáraim is mind elismerték a munkámat stb., de rájöttem ez nem elég. Kiderült, hogy én szimplán azért nem értesülök sosem az egyetemi lehetőségekről (pl. ösztöndíjak, egyetemi rendezvények, előadások, versenyek stb.), mert a tanárok ezeket szemtől szemben közlik az általuk arra érdemesnek ítélt hallgatóval, ezen kívül is segítik őket mindenféleképpen. Én csak úgy vagyok, egy a sok közül és ez nem túl bíztató. Plusz tényleg nem tudom elképzelni magam, hogy ilyen munkakörökben dolgozzak.

22 évesen fogok végezni, amikor még mindig fiatal leszek és lesz is lehetőségem tanulni (később is persze, de ennél szerintem csak nehezebb lesz). Viszont már érzem ennek a súlyát. Ki lehet próbálni ezt-azt, de azért már jó lenne szerezni valami normális végzettséget, amivel van is valamilyen reális, megvalósítható célom és nem csak úgy eldobni x évet, illetve pénzt mindenfélére. Ugyanakkor abszolút nem tudom, hogy én milyen személyiség vagyok, mi menne, miben vagyok jó stb., nem tudom.


2020. máj. 23. 20:43
 1/6 anonim ***** válasza:

Szerintem te hatalmasat tévedsz egy kis üldözési mániával...

Az egyetem már nem az általános iskola és gimi, hogy a tanár néni/bácsi megdicsérjen, hogy ügyes vagy. Ez egy egyetem, több száz/ezer hallgatóval, ha nem ő a konzulensed (és néha még akkor is) magasról tojik rád.

Te komolyan odamész pitizni a tanárokhoz, hogy megdicsérjenek mint egy kutyát? Náluk is csak addig megy a jutalomfalat, amíg meg nem tanulja folyékonyan az "ül" parancsot, utána szép lassan elmarad. Nálad a tanárok a gazdák, akiknek az elismerésére vágysz. De miért? Magadért tanulsz, nem a nyalásért. Ha nem vonták vissza a véleményüket (jó, ügyes fiú!), akkor azt tekintheted egy általános megítélésnek, nem fogják elismételgetni rendszeresen.

Az ösztöndíjak, versenyek stb esetén neked kell utána járni, nem nekik letuszkolni a torkodon és könyörögni, hogy jelentkezz ösztöndíjra. Én is a BSc 2. évében döbbentem rá, hogy "jééé, van ilyen pályázat, megpróbálom". Én járkáltam és kértem fel udvariasan (azaz nem ők engem), hogy vállalnák-e a TDK témavezetőségemet. Én jeleztem feléjük, hogy szeretnék ajánlást kérni Erasmusra. Én kérdeztem meg, hogy ismernek-e olyan helyet, akik ezzel foglalkoznak és örömmel beajánlottak. Ne várd el, hogy több száz diák álmait észben tartsák, hogy "Kata és Marci Erasmusra lehet jó lenne, de Pista és János meg pályázatra, a többi 888 diák meg..."

Abszurd.

Próbálj szakmai gyakorlatot szerezni (ami tényleg az és nem vmi bullshit), így megtapasztalhatod egyetem közben, hogy tényleg neked való-e. Ha van jó része, akkor az MSc-n válthatsz kicsit vagy akár új szak levelezőn stb.

Ne másoktól várd el, hogy megmondják mit csinálj.

2020. máj. 23. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Próbáld meg össze irni, mik azok az apróságok, amik érdekelnek, és hogy hanyszor kaptál POZITIV visszajelzést. Akármilyen apróság ird fel.


Igazából én is hasonló cipőben járok. Nagyjából tudom mi érdekel,mit szeretek, de nem tudom mit csináljak vele, vagy hogy tényleg jó vagyok-e benne.

Pl. : szeretek segíteni embereknek, de a túlzott segítségtől lemerülök lelkileg, testileg, érzelmileg.

Szeretek papírozni, így az ügyvitelen gondolkodtam.


Szóval bármilyen apróság, ami érdekel írd fel. Legyen az a gépen való szerkesztgetés, cikk írás, beszélgetés emberekkel, embereknek útmutatás, idegen nyelvek, edzés, bármi.

19/L

2020. máj. 23. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Ez egy kisebb szak (akinek kizárólag ez a fő szakja az max. 30 fő), csomó kis létszámú óránk van (pl. volt 5 fős előadásom is) és a tanárok is ismernek mindenkit. Az esetek többségében személyes visszajelzéseket kapunk tőlük pl. beadandók, vizsgák vagy akár az órai munka kapcsán is. Mindig van a félév végén is úgymond egy-egy személyes konzultáció, ahol értékelik a munkánkat és tulajdonképpen megbeszéljük, hogy kinek mi a véleménye a félévről vagy a közös munkáról, milyen jegyet érdemlünk stb. Sokszor van olyan is, hogy órák után egy-két embert odahívnak magukhoz vagy behívják őket a fogadóórájukra stb., szóval itt tényleg sokkal közvetlenebb a kapcsolat hallgató és tanár között. Igenis meg szokták dícsérni, akit arra érdemesnek találnak vagy éppen ellenkezőleg, itt ez egy teljesen bevett dolog. Szóval nem kell odamenni "pitizni a tanárokhoz, hogy megdicsérjenek mint egy kutyát" stb., de amúgy alapvetően azzal sincsen semmi baj, ha a hallgató keresi fel valamivel az oktatót vagy esetleg pont kikéri a véleményét valamiről. Nyilván itt is megvannak az általános egyetemi lehetőségek, amiről mindenki tud és mindenki előtt nyitva áll (bár nálunk ezt is mindig ki szokták emelni, hogy kiknek alánlják és kiknek segítenének szívesen...). Viszont vannak pl. egyetemi előadássorozatok és különböző rendezvények, amikre meg szokták hívni a hallgatókat segíteni vagy a nyári egyetemi ösztöndíjakról is külön-külön tájékoztatják a kiválasztottakat. Vagy mondhatnék például olyan eseteket is, amikor pl. külön küldtek ki anyagot valakinek, könyvet ajándékoznak a hallgatónak stb., stb., szóval nem egyenlő mértékben segítenek minket. Ez pedig azért számít, mert ez nem egy olyan szak, ami szakmát ad a kezedbe és mondjuk az egyetem alatt vállalsz szakmai gyakorlatot (senki nem dolgozik mellette az egyetemen kívül, mert itt egyszerűen nincs is ilyen lehetősége), utána szépen elhelyezkedsz a szakmádban stb., itt tulajdonképpen az ember vagy az egyetemen belül talál ilyen-olyan lehetőségeket vagy sehol (főleg vidéken). Én ezekről a lehetőségekről sosem értesültem, hiszen ezt mindig személyreszabottan közölték az illetőkkel és csak utólag derültek ki, egymás között.
2020. máj. 23. 21:26
 4/6 A kérdező kommentje:
2-es Ezzel megint az lesz a baj, hogy nem lesz benne semmi rendszer vagy bármi, ami mentén el lehetne indulni. Pont azért, amit a kérdésben is írtam, hogy sosem kaptam egyértelmű visszajelzéseket. Szóval le tudok írni x dolgot, majd utána mindnek az ellenkezőjét is. Például sokan dícsérték mindig a kézügyességem, kreativitásom, hogy milyen aprólékos vagyok, mennyire tudok koncentrálni és lenne tehetségem a művészetekhez stb. Ezzel egyidőben ugyanúgy megkaptam azt is, hogy ez max. a "gyerekrajz" kategória és közöm nincsen az egészhez, kétbalkezes vagyok, nincsen térlátásom és semmi értelme az egésznek. Vagy megdicsértek, hogy milyen jó a koncentrációm és mennyire aprólékos, pontos és precíz vagyok, mennyire logikus a gondolkodásom, amolyan "matekos agyam" van és tuti jó lennék valamilyen műszaki vagy gazdasági területen. Viszont ugyanúgy elmondták azt is, hogy én túl elvont, álmodozó típus vagyok és egyszerűen a gondolkodásmódon teljességgel ellehetetleníti azt, hogy rám bármilyen komoly, precizitást igénylő feladatot is lehetne bízni. Ugyanez van az idegen nyelvekkel, a kommunikációs képességeimmel vagy éppen a szociális készségeimmel is.
2020. máj. 23. 21:37
 5/6 anonim ***** válasza:

Ezért írd le csak a pozitivat, meg látod melyikhez van több, azzal folytasd.

Ha sokat gyakorolsz fejlődsz és jobb leszel benne. Nem biztos hogy fogsz látványosat fejlődni pár hónap alatt, mondjuk 1 év múlva, de egy nem szabad feladni.


De tényleg írd fel egy papírra mi érdekel és nézz utána neten, hogy mit lehet azzal kezdeni amit szeretsz csinálni

2020. máj. 23. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Vannak gondok:

Nagyon másokra támaszkodsz.


Holott, jegyezd meg:


Soha nem fogsz tudni mindig mindenkinek megfelelni s nem is létezik ilyen személy!


Művészeti ágak, barkácsolás.

Dobj pár képet priviben, amik megfelelnek jelen képességeidnek.

(sok ágon alkotok, jeleskedek)


Önismeret hiánya.


Önértékelési probléma.


Tanulás: Akkor lényegében azért csinálod, hogy ne kelljen a nagyvilágba bele ugranod, mivel tisztában vagy önmagad "hiányaival", nincsenek a kérdéseidre válaszok.


Ha gondolod beszélgethetünk, kb merre indulj.


Csak egy kisebb pl.


Volt oszt.társamba bele futottam, amikor utaztam szülővárosomba családhoz.


Beültünk kávézóba, dumáltunk.


Elmondta gondját.

Asztalos, de hol alul fizetik, hol csicska munkát vagy/és unalmasat csinál.


Lett ötletem.


Megkérdeztem:

A szakmádat szereted ugye?

Igen.

Miért nem tálalod a nem megszokott módon?


Tele vázoltam 2 A3-as lapot, amit bőröndömből kiszedtem.


Az emberek tekintetét vonzza a nem megszokott dolog pl lap méret, meghogy valaki csak így neki áll rajzolni.


Illedelmesen oda pofátlankodtam kikérni az emberek véleményét, melyek tetszenek nekik.


A top legtöbb szavazatot kapottakra mondtam ismimnek:

Csináld meg.


Majd a kész munkákat befotóztattam fotós haverral.


Szerkesztettem egy "szórólapot".


Kávézóban tulajjal lebeszéltük, hogy kirakja (cserébe alkottam a kislányának).


Alig pár nap alatt megvegték jó áron a cuccokat. S voltak jelentkezők, szeretnének ők is vásárolni.


Pár kisebb esemény lendületet adhat.


Ne azt nézd kit nem érdekel, kinek nem tetszik a munkád, eredményed...


Az a lényeg:

Te mit szeretsz, miben látsz lehetőséget s vannak-e akiket érdekel?


Pl mostani projektjeim egyikét sokan visszataszítónak tartják.


No és? Kit érdekel?


Szeretem ezt is megalkotni s vannak, akik várják azt, hogy a termékeimet kezükbe vegyék, ezesetben fülükbe tehessék.


Vannak akik lehurrognak, de ha velük foglalkoznék s az ő szavukra adnék, depisen kuporognék valahol nincstelenként. XD


Helyette jó~ó pár nullás összeg mellett vagyok büszke az alkotásaimra és sikeremre.


Nem mindegy hogy tekintesz dolgokra, főleg önmagadra!!!

2020. máj. 23. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!