Hogy dolgoztátok fel, hogy amire a legjobban vágytatok (realisztikusan), az sosem fog megtörénni/sosem lesz a tiétek? Találtatok helyette más célt?

Én mindig újratervezek, ha valami nagyobb akadályba ütközök, vagy a célt tervezem át, vagy a hozzá vezető utat. Talán csak hisztis dackorszakomban akartam mindent azonnal, a szüleim szerint képes voltam a földhöz is vágni magam, én már nem emlékszem, kicsi voltam, de ebből már kinőttem.

Pár éve például megtetszettek a Spartan versenyek, nem voltam még felkészülve részvételre, de igyekeztem szintre hozni magam. Aztán a légkondi közbeszólt, úgy bedurrant a csípőm, hogy féloldalas lettem, nem végezhetek folyamatos ugráló gyakorlatot (Spartanon ha egy akadály nem sikerül, akkor burpee-t kell csinálni, ami ugrálással jár, ami nagyon rázza a csípőmet, és fájdalmat okoz). Van, amikor jobb, nem érzem, csak ugrálásra jön elő a fájdalom, de ha mondjuk jön egy lehűlés, akkor jobban érzem. Szóval a spartanos terveim elúsztak. Viszont szeretek teljesítménytúrázni, és vannak olyan Spartanhoz hasonló rendezvények, ahol nincsenek ilyen büntető ugrálós feladatok.

Nálam folyamatosan ment a finomhangolás. A képességeim a lehetőségeim egyeztetve lettek a céljaimmal. Szerencsére a szüleim idejében leneveltek arról, hogy istentől elrugaszkodott vágyaim legyenek a semmire. Vagy tegyek meg mindent annak érdekében hogy...

De ne álmodozzak. Reális célokat tűzzek ki, határidőkkel.

Mit mondjak? Nagyon sok mindent sikerült megvalósítani. Nem volt egy lazsálós életem...