Ha lecserélek egy tárgyat miért van bennem ilyen hülye gondolat?

Velem ugyanez van. Csak kajával. Mi van ha megsértődött mert megettem? Mi van ha volt anyukája?

Na jó az utolsó az csak vicc.

De szerintem csak olyan vagy mint egy normális ember, csak látod még a tárgyak lelkét is

Nekem pár tárgynál van ilyen. A telefonomnál ami 3 évig tűrte a hülyeségeimet,és a tollaimnál amikkel imádok írni de hamar kifogynak:<

De a "legszemélyesebb" kapcsolatom a pulóveremmel van. Kb 5 éve kaptam és nem szándékosan de 80-90 százalékban azóta azt az egy pulcsim hordom. Egyszerűen már nem is érzem magam önmagamnak ha nincs rajtam az utcán,nincs szívem lecserélni.

Én minden tárggyal így vagyok. Régen nagyon gyűjtögetős is voltam emiatt. Családi örökség. Manapság anyuval közösen fejlődünk. :D

Amikor saját lakásba költöztünk a párommal, elhatároztam, hogy itt nem lesz gyűjtögetés. Ha rámjön a selejtezhetnék, akkor aznap nekiállok és kidobálok mindent. Ilyenkor valamiért hallgat a sajnálkozó énem. Az év többi napján ez nem menne. :D Szerencsére kicsi a lakásunk, nincs hova halmozni. Próbáltam anyut is rávezetni erre és ő is hatalmas területeket szabadított fel otthon a lom alól, a múltkor őszintén meglepődtem milyen rendezett lett a házuk.

Mindennel úgy vagyok, hogy annak lelke van. Nagyon megtanultam értékelni a tárgyaimat, nem tudom csak úgy eldobni, vagy úgy kezelni, hogy oké ez csak egy tárgy, elhagytam? Kit érdekel!? Persze én érzékelem, hogy ez azért valahol beteges, ezért nagyon tudatosan figyelek arra, hogyha jön a megsemmisítő hullám, akkor azt igenis kihasználjam.

Az is sokat segít, hogy a párom tökéletesen az ellentétem. Semmilyen tárgyhoz nem képes kötődni, de megbecsüli az értékeit, vigyáz rájuk. Szóval inkább ez lett az irány nekem is.