Aspergenes emberek tudnak vitázni?

De Igen! Félnek!

(Jó, ez csak az első gondolatom, vagyis érzésem volt.)

Az Aspergeresek 80%-a 'szociális szorongó' lesz - már nem tudom hogy ezt hol olvastam, csak rákerestem annak idején a három szóra együtt. És angolul, mert úgy sokkal több és jobb szakmai cikket és esetleírást lehet találni.

Az igaz, hogy jöhet egy pont, amikor annyira erős már a késztetés, hogy megszólalunk, bármennyire szorongunk, de olyankor meg már azért nem tudjuk elmondani amit akartunk, mert már túl nagy a stressz. És nem sikerül elmondani, vagyis nem úgy fogalmazunk, ahogy gondolatban előtte százszor átrágtuk hogy mit akarunk mondani. Ebből is csak azt tanuljuk meg, hogy jobb ha inkább hallgatunk.

Gondolkoztam azon, hogy nem fura-e ha többes számban írom, általánosítva, de az eddigi ismereteim szerint tényleg a többségünk ilyen lesz.

Nem szabad elfelejteni, hogy az Aspergeresek többsége diagnosztizálatlan marad, vagy csak tizenéves kora után állapítják meg. És addigra már megtörténtek a traumák, amik kihatnak a személyiségünk fejlődésére és a viselkedésünkre más emberek között. De persze annak én sem örülök, hogy annyira divatba jött, és mindenféle celebek jönnek azzal hogy is aspergeresek. Az jó, ha több figyelmet kap a dolog, de nem mindegy hogyan.

Nemrég olvastam egy Aspergeres összefoglalóját amit neurotipikusoknak írt. Ő is azt írta, hogy egészen addig nem volt szorongós, amíg azt nem mondták neki, még kis korában, hogy furcsa a viselkedése. Azt tanulta meg, hogy vele nem stimmel valami, pedig csak másképp gondolkodik a dolgokról. De gondolkodik! És bár 'fogyatékosak' vagyunk, de a legtöbb ember ezt is félreértelmezi. A vakok és látássérültek is 'fogyatékosok'.

Szóval alapból egyáltalán nem lennénk szorongósak, és "kukák" társaságban, de korán belénk vésődik, hogy velünk van a baj.

Persze az aspergeres is lehet szorongós vagy egyszerűen buta vagy nem normális - ugyanúgy, ahogy bárki aki nem-aspergeres.

Az is egy nagy probléma, hogy akiket komolyan érdekel hogy milyen aspergeresnek lenni, az is általánosít. Erre még én is hajlamos voltam, pedig én is Aspergeres vagyok.

Több mint 10 éve tudom hogy az vagyok, de még mindig vannak dolgok, amiket most ismertem fel ezzel kapcsolatban.

Szóval, ha leereszthetem a védőpajzsaimat társaságban, akkor nagyon is tudok vitázni. Szeretek is, de nem veszekedni, hanem vitázni, vagyis észérveket ütköztetni, hogy sikerüljön megállapítani, hogy melyik az igaz. Akkor is, ha az derül ki, hogy nem nekem van igazam. Vagy az is kiderülhet, hogy egyikünk érve sem helyes, esetleg egy új igazsághoz jutunk el.

De nagyon könnyű belém fojtani a szót - leginkább azzal, ha nem az érveimre reagálnak, hanem arra ahogyan mondom (esetleg túl szenvedélyesen).

Gondolkoztam azon, hogy miért lett csak 40%-os a fenti válaszom... Mint ahogy minden komolyabb kérdésen (és vitán) is még napokig vagy akár hetekig gondolkozom. És ez egy komoly kérdés, hogy tudunk-e vitázni. Amiatt, mert a legfontosabb dolgot érinti: Hogy mi valójában az Asperger szindróma és mert nem maga a szindróma az, ami a legnagyobb gondokat okozza nekünk.

De most is úgy látom, hogy teljesen korrektül leírtam. Persze van még mit beszélni erről, de próbáltam tömöríteni.

Vajon más aspergeresek szavazták le, vagy neurotipikusok?! Vajon a szokásos okból, vagy olyanok akiknek megalapozott véleményük van?! Mert saját véleményt vagyis választ nem írtak.

Persze nem fogok ezen már tovább agyalni, de azért érdekelne.

Rám mindig azt mondta apám gyerekkoromban, hogy "Csak olyankor szólalsz meg, amikor vitázni akarsz!" Ez persze csak társaságban volt így. Megszólaltam volna sokszor, szerettem volna részt venni én is a hétköznapi beszélgetésekben, de le mindig volt blokkolva az agyam társaságban. Úgy gondoltam, hogy a szorongás miatt. Van is rá egy kifejezés: debilizáló szorongás. (Természetesen egy Asperger-szindrómás is lehet alapból szorongó, ahogy a neurotipikus emberek között is van ilyen.)

Néhány éve rájöttem, hogy nem okvetlenül a klasszikus értelemben vett szorongás az oka, hanem a rendkívül alacsony dopamin szint. Most már Ritalint szedek, mert ADHD-m is van, és hatalmas javulást eredményezett. Ezen kívül RSD-m is van (Rejection Sensitive Dysphoria). Emiatt meg sértődősnek nevezett az apám kis koromban. Meg "Túl érzékeny vagy!"

Mindez együttesen okozta azt, hogy megkaptam a további címkéket: "Néma fiú", "Kuka", "lassú az agya", nemrégiben pedig a mostani munkahelyemen: "hát nem tehet róla, fogyatékos!".

De rájöttem, hogy nem az Asperger-szindróma önmagában okozta a nehézségeim java részét, hanem az ahogyan kompenzálni próbáltam, hogy normálisnak lássanak. Ennek persze ellentétes eredménye lett, még furcsábbnak láttak, mert így természetellenes lett a viselkedésem.

Ez utóbbi is jellemző történet az Aspergereseknél - pont nemrég olvastam róla.

Az előző válaszomnál még nem akartam berakni ide a linket - nem is tudom miért - de ez szerintem nagyon sok kérdést tisztáz:

[link]

Ha valakit valóban érdekel, hogy mi az Asperger-szindróma és mi nem.

Nem okoz szorongást - és hogy emiatt ne tudjunk értelmesen vitázni - de mégis sokaknál kialakul. Mert nem olyan fogyatékosság, amitől hülyék lennénk. Csak másképp gondolkozunk és másképp látjuk a világot. Mintha egy idegen bolygón lennénk.

Engem most is fogyatékosnak néznek páran a munkahelyemen - pejoratív értelemben.

Tudom, hogy ez már régi kérdés, de a 3-as nagyon jó dolgokat írt. Én is aspergeres vagyok, és nagyon durván szorongok, sokszor nem tudok miatta normálisan megérteni dolgokat, nem tudok kapcsolatokat kialakítani. Nemrég diagnosztizáltak generalizált szorongással és szociális fóbiával. Sokat gondolkozok, hogy miért van ez, és én is arra jutottam egyenlőre, mint a 3-as.

Egyébként a kérdésre válaszolva, én nem tudok jól vitázni.

Húgom nem tud pl.

Sajnos nem lehet neki semmit megmagyaràzni.

Lett egy màsik aspis ismerősöm, feleslegesnek èreztem magyaràzkodni.

Ez csak két minta , de ők pl elvoltak a maguk kis buborèkàban, benne pedig a sajàt kis rendszerükkel

Húgomat sikerült nagyon nehezen lebeszèlni , egy külfdi útról ( India) de kb az egész család kellett hozzà