Voltatok úgy, hogy lelkileg teljesen legyőztek a dolgok?

Előfordul,

szerintem mindenkivel.

Sőt van hogy más számára egész jelentéktelennek tűnő dolog miatt.

Nem gondolnám gyengeségnek.Szerintem ez is olyan kicsit, mint az immunrendszer. A legerősebb, legjobb fizikumú test is megbetegedhet.

Ugyanilyen a lelkivilágod is. Időnként olyan a dolgok együttállása, hogy földre visz.

Persze, így élek vagy 30 éve :D

Ideiglenesen nem gyengeség, hosszabb távon már az.

24 voltam, amikor meghalt a tesóm, 5 hónap múlva meghalt az édesanyám is, a másik tesóm összeomlott, én intéztem mindent, munkába álltam az egyetem mellett, évekig nem volt szabad hétvégém, szabad napom, mindenhol teljesíteni kellett, magányos voltam, a nevelő apám elengedte a gyeplőt, minden nsp leitta magát, úgy éreztem, hogy még tudnék őrülni. Ha bemennék a kórházba, biztos nem vitatnák a dolgot.

Mindig csak annyi volt előttem, hogy mit csinálok ma estig és minden éjjel imádkoztam, hogy hallják meg álmomban. Reggel mindig csalódottan keltem, hogy még élek. Ez egy 4 éves ciklus volt. Valahogy véget ért, de nem igazán miattam. Nem tudtam mit tenni, nem tudtam kezelni, csak múlt az idő és valahogy vége lett. Bár azóta meglett a diplomám, lett munkám, férjem, kiskutyám...még most sem vagyok túl jól. Talán örökre megváltoztam.

"Ha a poklon kell átkelned, csak menj tovább!"

Winston Churchill

A szenvedés, szomorúság, sírás is az emberi lét része. Nem csak kacagni, meg tortát enni születtünk a Földre. Férfiként én is sírok, csak utána megmosom az arcomat és megyek tovább. Ilyen ez, de még szerencse, hogy nem élünk örökké.